Takarékoskodjunk!

Mindent megtesz Ön azért, hogy irodája a leginkább költség- és környezetkímélő módon működjön? Biztosan átvizsgált már minden lehetséges területet? Íme, néhány tipp az energiahatékonysági lehetőségekről a Schneider Electrictől, az energiamenedzsment globális specialistájától.

 

Napról napra egyre fontosabbá válik, hogy minél energiatakarékosabban működjenek az irodák, munkahelyek. Mind a gazdasági, mind a környezeti tényezők arra sarkallnak, hogy költségeinket és ökológiai lábnyomunkat egyaránt csökkentsük. A kevéssé környezetbarát megoldások ugyanis a legtöbb esetben a pénztárcát is alaposan megcsapolják, ez a tény pedig azokat a cégvezetőket is megérinti, akik egyébként nem igazán érdeklődnek a környezetvédelem iránt.
Érdemes azzal kezdeni a cég átvizsgálását, hogy ellenőrizzük: nem megy-e gyakran fölöslegesen a világítás, a hűtés vagy épp a fűtés az irodában. Már egyetlenegy munkatárs odafigyelése is rengeteget számít. A legtöbbünket már gyermekkorban igyekeztek ránevelni az árammal való takarékoskodásra, amint felértük a villanykapcsolókat. Erről mégis hajlamosak vagyunk elfeledkezni, ha nem az otthonunkról, hanem a munkahelyünkről van szó, ahol nem mi álljuk a számlát, és ahol jóval többen tartózkodnak nap mint nap, mint egy lakásban. A „csepp a tengerben” szemléletet akár egyetlen kolléga is megváltoztathatja, ha kitartóan odafigyel arra, hogy ne pazarolják az áramot az irodában. A jó példa ragadós, gyorsan el lehet érni, hogy mindenki lekapcsolja a fölöslegesen égő lámpákat és fölöslegesen működő egyéb eszközöket, és a légkondicionáló vagy fűtő berendezések se működjenek indokolatlanul magas fokozaton.
A felelős döntéshozók levehetik a munkatársak válláról az állandó odafigyelés terhét egy gyorsan megtérülő, automatikus szabályzórendszer segítségével. A lehetőségek széles tárháza az egyszerű jelenlétérzékelő lámpáktól kezdve egészen az intelligens, mindent egyszerre felügyelő, komplex rendszerekig terjed. Nekünk csupán azt kell eldöntenünk, hogy a mi irodánk szükségleteinek melyik felel meg a leginkább.
Már azzal is jelentős megtakarítás érhető el, ha a folyosók világításának fel- és lekapcsolását automatizáljuk. Összesen akár 42 százalékkal kevesebb áramot fogyaszthatnak a folyosói lámpák, ha például egy Schneider Electric Argus mozgásérzékelővel szabályozzuk, hogy csak megadott napszakokban, vagy emberek megjelenése esetén kapcsoljon fel a világítás.
Egy nagyobb irodaházban érdemes már egy „kézbe” helyezni a világítás és árnyékolás, illetve a fűtés és légkondicionálás vezérlését is. Ezek gyakran összefüggnek: például forró nyári napokon érdemesebb inkább az árnyékolást választani a légkondicionálás helyett, ugyanis a leárnyékolt, hűvös szobában használt villany kevesebbet fogyaszt, mint a légkondicionáló a tűző nap által forralt katlanban. A Schneider Electric intelligens KNX rendszerével összesen akár 35 százalékos energiahatékonyság is elérhető egy irodában annak köszönhetően, hogy a rendszer minden esetben automatikusan kikapcsolja a különböző funkciókat, amikor nincs rájuk szükség. Az automatizálással kiiktathatjuk a bizonytalan emberi tényezőt, illetve a megtakarítás mellett a nagyobb kényelem és a biztonság is garantált.
Egy-egy ilyen felülvizsgálat és váltás elsőre talán kis lépésnek tűnhet, de nagy lépésnek számít az irodánk és a környezetünk számára, ha az egész éves áramfogyasztást tekintjük: érdemes tehát minden lehetőséget fontolóra venni.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop