Mindenki arra vágyik, hogy szerettei körében öregedjen meg. Mégis csak keveseknek adatik meg, hogy többgenerációs otthonban éljenek. A KSH nemrégiben közzétett felmérése szerint a hetven évnél idősebb férfiak 27, a nők 52 százaléka egyedül lakik, csak saját erejére támaszkodhat, segítsége nincs a háztartáson belül. A munkahelyért folytatott harc háttérbe szorította a családi tradíciókat: egy-egy jobb állásért akár külföldre is elköltöznek a fiatalok, így az öregedés minden nyűgével egyedül maradnak az idős emberek. Nincs mindenkire érvényes szabály, hogy az évek múlása kin milyen nyomokat hagy, de az nyilvánvaló, hogy az öregedés menetrendjében az aktív nyugdíjasévek után elkövetkezik egy segítséget kérő és azt elfogadni képes szakasz is. Csakhogy nincs, aki becsavarja helyettük a villanykörtét, vagy felcipelné az emeletre a bevásárlókocsit. Az időskori problémákra válaszul megjelentek bizonyos – házi gondozás jellegű – szolgáltatások a piacon, de kevesen tudják megfizetni.
Sokkal könnyebb helyzetben vannak azok, akik megfelelő ellátás reményében hajlandók otthonukat feladni, s elfogadni azokat a lakással kombinált szolgáltatásokat, amelyek az utóbbi években kezdenek elterjedni. Nem a rossz emlékű szociális otthonok reinkarnációjáról van szó, hanem olyan bentlakásos intézetekről vagy ehhez közel épült társasházakról, melyeket időskori szolgáltatásokkal kapcsolnak össze. Alapvetően két típus van: az egyiket nevezhetjük nyugdíjaslakóparkoknak, mert olyan zárt komplexumok, ahol a magántulajdonú lakásokba beköltözőket speciális időskori szolgáltatások várják a kerítésen belül. A másik típus az emelt szintű nyugdíjasotthon, ami csupán a lakó jogi helyzetét illetően különbözik az előbbitől: az idős ember csupán használati jogot szerez, de a szolgáltatások nem kevésbé színvonalasak. Elérhető-e, mennyiért és hogyan?
Első hallásra képtelenségnek tűnik, hogy – a mostani nyugdíjak ismeretében – piacképes ügyfél lehet valaki a hetedik X-hez közeledve, ráadásul egy olyan ingatlankonstrukcióban, ami a közvélemény szemében szinte a luxus kategóriájába tartozik. A valóság azonban rácáfol ezekre a kétségekre. A nyugdíjaslakóparkok, az emelt szintű nyugdíjasházak korántsem csak egy szűk elit részére érhetők el. A magyarázat egyszerű: a lakásprivatizáció során a lakások többsége magánkézbe került. Ez az az érték, amiben fantáziát látnak a beruházók, ennek fejében építik az otthonokat. A konstrukciót persze nem úgy kell érteni, hogy egy belvárosi lerobbant lakás beugró lehet egy budai lakóparkba. A nyugdíjasok számára épült zárt települések általában a nagyvárosok környékére koncentrálódnak. A fővárosi és a vidéki ingatlanárak közötti különbség előnyös helyzetbe hozza például azt a budai nyugdíjast, akinek egy középkategóriás, 25 milliós lakás eladásából már bőven telik például egy törökbálinti lakóparkra, szolgáltatásokkal együtt. A lakóparki beruházók elsősorban ilyen ügyfélre számítanak, s ha reményeik igazolódnak, akkor az agglomerációba költözés tendenciájához immár felsorakoznak a nyugdíjasok is. Hasonló a helyzet az emelt szintű nyugdíjasházakkal is. A különbség annyi, hogy a beugró lényegesen kisebb, ugyanis nem tulajdonjogot kell megvásárolni, csak használati jogot. Ez az oka annak, hogy luxus nyugdíjasházakért még csak az agglomerációba sem kell menni, mert szép számmal épülnek a nagyobb városokban is, sőt a fővárosban is. Az új típusú nyugdíjasotthonok általában 20 négyzetméteres, erkélyes apartmanokból, vagy önálló lakásokból állnak, fürdőszobával, konyhával. Van ennél lényegesen nagyobb, többszobás változat is. A lényeg az, hogy senkivel sem kell megosztani az otthonunkat, ha nem akarjuk. Mindezért 2?10 millió forintot kérnek, attól függően, hogy használati jogot vagy tulajdonjogot szerzünk. Az élethosszig tartó használati jog korlátozottabb, mint a tulajdonjog, örökölni nem lehet, vendéget csak bizonyos szigorításokkal és plusz térítés ellenében lehet befogadni. A használati jogot egyszeri belépési díjjal lehet megváltani. Ha fel akarjuk bontani a szerződést, akkor visszakérhetjük a belépési díjat, de az eltelt időre visszamenőleg gondozási díjat állapítanak meg, és ezzel csökkentik a visszafizetendő összeget. Szerencsés olyan helyet választani, ahol próbaidő is van, ez idő alatt ugyanis következmények nélkül ki lehet szállni. A tulajdonjog lényegesen több szabadságot ad, de általában a duplájába kerül, így viszont megvan az a biztonságérzete az embernek, hogy nyugdíjas- lakóparki lakását bármikor eladhatja. A szolgáltatások díja, családi összefogással.
A szolgáltatásokért általában külön kell fizetni. A nyugdíjasházban a nyugdíj bizonyos százalékát vagy fix összeget kérnek, amiért a teljes szolgáltatási arzenál rendelkezésre áll. Ez általában napi 4?5-szöri étkezést, mosás-vasalást, takarítást, uszoda- szaunahasználatot, ingyenes gyógyszerellátást, házi telefonrendszeren belül éjjel-nappal rendelkezésre álló szakápolói felügyeletet és szakorvosi ellátást jelent. Havi 30 és 70 ezer forint közötti összegekkel találkoztam. A lakóparkokban a havi díjért, ami leginkább a közös költséghez hasonlítható, járnak bizonyos szolgáltatások, mint az őrzés, fűnyírás stb., de a jellegzetes időskori szolgáltatásokat külön kell fizetni. Mivel ezekre nincsen támogatás, mint a nyugdíjasházaknál, lényegesen drágábbak is, legalább havi 80?100 ezer forintos havi díjra kell számítani. Ma már nem kevés középosztálybeli család úgy segít a szülőkön, hogy havi apanázzsal egészíti ki a nyugdíjat, így ez a havi százezer forintos ellátás sem csak a kiváltságosok számára elérhető. Létezik panzió vagy szálloda jelleggel működtetett otthon is, ahol napi elszámolás van. A gond az, hogy ezekről az új típusú nyugdíjasotthonokról nehéz információt szerezni. Külföldön olyan ingatlantanácsadók működnek, akik ismerik a különböző lehetőségeket, és testre szabott ajánlatot kínálnak. Nálunk legfeljebb a hirdetési oldalak gondozási rovataiból értesülhetünk, esetleg az önkormányzatoknál, de még inkább az internetről. Emelt szintű nyugdíjasházakat önkormányzatok, karitatív szervezetek tartanak fenn, de egyre több működik vállalkozási alapon. Külföldön az ilyen vállalkozások szervezetekbe tömörülnek, hogy megkülönböztessék magukat a kóklerektől, akik felépítik a házakat majd csődbe menve ellátás nélkül hagyják az öregeket. Nálunk nincs ilyen szervezet, a vállalkozás kudarcára viszont volt már példa. Jó esetben csak a fűtés marad ki ideig-óráig, rosszabb esetben maguknak a lakóknak is menni kell. Ennek ismeretében azt kell mondani, hogy az a legjobb ajánlat ma az ingatlanpiacon, amelyik hosszú távra képes garantálni a feltételeket a nyugdíjasoknak. Vagy azért, mert már kellő tapasztalata van, vagy azért, mert önkormányzati alapon működteti az otthont. Rögtön itt a kérdés: mennyire életképes Magyarországon egy olyan ajánlat, ami arra készteti az öregeket, hogy lakást változtassanak – Első látásra kudarcra ítélt vállalkozásról van szó, hiszen erősen tartja magát a mondás: – öreg fát átültetni nem lehet?. Sok jel utal azonban arra, hogy ez a bölcsesség módosításra szorul, hiszen bizonyos előnyökért hajlandók régi otthonukat feladni az öregek is. Ma az egyik legdivatosabb emelt szintű nyugdíjasotthonban például három évre előre elkelt minden hely, pedig a lakók zöme kisnyugdíjas. Kisebb-nagyobb várakozási időre általában mindenütt számítani kell.
Nemzetközi példák, dilemmákkal
Újabb dilemma: vajon jó-e az azonos korú embereket összezárni – Az ingatlanberuházók az USA-ban igazi földi paradicsomként hirdetik a nyugdíjasközösségeket, ahol aktív és sikeres életet élhetnek az emberek. Amerikában szabályos nyugdíjasvárosok jönnek létre, ahol a beköltözést minimum 55 éves korhoz kötik, ahonnan ki sem kell mozdulni, mert az uszodától a moziig, a bevásárlóközponttól a sportcsarnokig minden megtalálható. Az első ilyen, 1962-ben alapított nyugdíjasváros Leisure World, ahol minden a nyolcezer lakos kényelmét, biztonságát, nyugalmát, pihenését és a szórakozását szolgálja. De vajon lehet-e igazi város az, ahol egy átlagos lakos elmúlt hetvenéves, s ahol minden pillanatot a szórakozásnak szentelnek – Önmagában már a zárt közösségek elterjedése, mint a lakópark is, vitát vált ki a szakemberek között, mert a társadalomból való kivonulási mozgalomként értékelik. A nyugdíjasközösségeket pedig olyan mesterséges világnak tartják, amely megakadályozza a lakókat abban, hogy az öregedést az élet valódi folyamatába illesszék be. Ebben a hermetikus világban nincs lehetőség arra, hogy az öregek hasznosnak érezhessék magukat, nincs aki a tanácsaikat meghallgassa. A nyugdíjastelepülések kialakulását egyes önkormányzatok támogatják, mások mindent latba vetnek, hogy terjedésüket megakadályozzák, abból kiindulva, hogy egy város egészséges fejlődéséhez különböző korú lakók kellenek. Az ausztriai Tirolt egy időben kedvező klímája miatt elözönlötték az idős emberek. Ez nagy ellenállást váltott ki éppen a fentiek miatt, és a tendencia megakadályozására ingatlanszerzési tilalmat vezettek be, amelyhez külön EU-engedélyt kellett kérni.
Hazai kilátások
A honi helyzet megítélésére azonban hiba lenne ennyire előre szaladni. A magyarországi nyugdíjas-lakószerveződések egyelőre számos értékes újdonsággal szolgálnak. Korábban a – tisztes – öregkor volt a maximum program, amit egy idős ember remélhetett utolsó éveire, ma ezekben a közösségekben – sikeres – öregkorról beszélnek, aktivitásról, szórakozásról. Az egyik XV. kerületi emelt szintű otthonban, ahol zömmel kisnyugdíjasok vannak, a jacuzzitól az úszómedencéig számtalan olyan szolgáltatás található, ami néhány éve még elérhetetlen lett volna. Jó az is, hogy tervezhetővé válik az élet az öregek számára is. Amíg nem voltak ezek az átfogó szolgáltatások, addig legfeljebb reménykedni lehetett abban, hogy az öregség nem mindenkire vonatkozik. Aztán mikor kiderült, hogy mégis, akkor a pánik vezérelte a döntéseket, s maradt az elfekvő. Ma legalább van valami mozgástere az öregeknek akkor is, ha a család közvetlen segítségére – a távolságok miatt – nem számíthatnak. Ráadásul ezek az otthonok egy új építészeti minőséget is jelentenek. A már említett KSH-felmérés szerint hazánkban az öregek a legrégebben épült házakban laknak, s az átlagosnál sokkal több közöttük a rosszul felszerelt, rossz minőségű otthon. Bizonyosan javít ezen a tendencián az, hogy a nyugdíjas-házak és lakóparkok már XXI. századi színvonalat képviselnek: korszerű, igényes megoldásokat alkalmaznak, figyelembe véve a korral járó sajátosságokat is, például a biztonságos közlekedést a lakásokban.
Hozzászólások