Spenótos-spárgás borsóragu

Hozzávalók:1 csokor zöldspárga, 30 dkg spenótlevél, 1 csokor újhagyma, 1 evőkanálnyi vaj, 3 dl zöldségleves, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 1 pohárnyi zöldborsó, fehérbors, cukor, fél citrom reszelt héja, só, citromlé.

 

 

Tisztítsuk meg a spárgákat, fás végét vágjuk le, vágjuk három centis darabokra, majd mossuk meg alaposan. Forrásban lévő sós vízben főzzük két-három percig, azonnal szedjük át hideg vízzel telt edénybe. Ha kihűlt, csepegtessük le.

 

Egy közepes méretű lábasban forrósítsuk fel a vajat, tegyük bele a felkarikázott újhagymát, majd pároljuk néhány percig. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsünk rá valamennyit a zöldséglevesből. Sóval, kevéske őrölt fehérborssal ízesítsük, és lefedve pároljuk, még a borsó puha lesz. Ha a párolólevét is elfőtte, szórjuk rá, a lisztet, keverjük össze, majd öntsük rá a maradék levest (ha nincs levesünk, vízzel elkevert zöldségleveskockát is használhatunk), és dúsítsuk tejszínnel. Adjuk hozzá a megmosott és nagyobb darabokra tépett spenótot, majd ha összeesett tegyük bele a leforrázott spárgát is. Jól forraljuk össze, és a végén kevéske citromlével, és reszelt citromhéjjal tegyük pikánsabbá.
Körítésnek kapros újburgonyát készítsünk: válogassunk apróbb burgonyákat, hámozzuk meg, majd tegyük fel főni sós vízbe. Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel vajat, tegyünk bele durvára összevágott friss kaprot, és futtassuk meg benne. Szűrőkanállal szedjük át a megfőtt burgonyákat, forgassuk össze jól a kapros vajban, és forrón tálaljuk. Készíthetjük összevágott metélőhagymával, csomborral, kerti zsázsával, petrezselyemzölddel, zellerlevéllel vagy akár bazsalikommal is.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop