Sajtos spárgatorta

Hozzávalók a tésztához:15 dkg búzaliszt, 10 dkg margarin, 10 dkg reszelt edami sajt, csipetnyi só. Töltelékhez: 5 db tojás, 2 dl tej, 10 dkg reszelt edami sajt, 50 dkg zöldspárga, só, kevéske reszelt szerecsendió.

 

 

Tegyük a lisztet egy keverőtálba, vágjuk bele a hideg margarint, majd adjuk hozzá a reszelt sajtot is. Ízesítsük csipetnyi sóval és morzsoljuk össze. Pár evőkanál hideg vízzel gyúrjuk tésztává, formázzunk belőle cipót és tegyük a hűtőbe fél órára.

 

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centiméter vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy húsz centi átmérőjű, margarinnal kikent és liszttel meghintett kerek peremes tortaformát. Ha nincs, kisebb méretű tepsit is használhatunk, de hagyjunk legalább két centiméter peremet neki, hogy a töltelék ne folyjon ki belőle.
Töltelékhez üssük a tojásokat egy tálba, öntsük hozzá a tejet és a reszelt sajtot. Kevéske őrölt szerecsendióval és sóval ízesítsük, majd keverjük jól össze. A spárgák fás végeit vágjuk le, többször mossuk meg hideg vízben. Forrásban lévő sós vízbe dobjuk, majd főzzük egy-két percig. Azonnal szedjük át hideg vízzel telt edénybe, várjunk vele, míg lehűl, majd csepegtessük le alaposan. Töltsük a kibélelt sütőformába a sajtos keveréket, tetejére tegyük az előfőzött spárgákat, helyezzük előmelegített sütőbe, és 150-160 oC fokon süssük 30-35 percig. Ha elkészült, vágjuk nagyobb darabokra, és friss ropogós salátalevelekkel tálaljuk.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop