Napjainkban minden média tele van az elhízás elleni harccal: jobbnál jobb fogyókúrákat reklámoznak, súlycsökkentő kezelésekre hívják fel a figyelmet, fogyasztó tornákat hirdetnek, amerre csak nézünk. Érdekes, hogy bár háziállatainkat is érinti ez a probléma, mégis a gazdik gyakran tudomást sem vesznek róla, vagy ami még rosszabb, maguk előtt is tagadják.
Hogyan lehetséges, hogy ez a „civilizációs népbetegség” állatokat is érint – Hiszen ők a természet egy darabját képviselik, vagy nem – Sajnos/szerencsére kedvenceink majdnem annyira elrugaszkodtak már a természetes környezetüktől, mint mi, városokban élő emberek (hisz velünk élnek, hozzánk alkalmazkodtak). Kutyáink, macskáink ősei egészen más életkörülmények között léteztek, mint fotelban szunyókáló leszármazottaik. Ezzel alapvetően nincs is gond, csakhogy nagyon fontos lenne, hogy ezt figyelembe véve, igényeiknek megfelelő táplálást és mozgást biztosítsunk nekik!
Játék helyett jutalomfalat
Egy angol tanulmány szerint a macskáknál mostanra a hormonális betegségek közül a cukorbetegség vette át a vezető szerepet. Adódik ez abból, hogy a lakásban tartott cicával nem játszanak, nem foglalkoznak vele, azon kívül, hogy amint nyávog, mindig kaphat néhány finom falatot, csak hogy végre csend legyen. Másik alapvető probléma, hogy egyesek az etetéssel fejezik ki szeretetüket: „Jaj, de aranyos! Hopp, egy jutalomfalat!”. Ez sajnos odavezet, hogy az állat előbb-utóbb csúnyán elhízik, és felborul a hormonháztartása. A betegség jeleit sokan észre sem veszik, legfeljebb többet pisil a cica, és még többet alszik. Amikor aztán már súlyos fázisban tart, szinte lehetetlen megmenteni. Érdemes tehát átgondolni, hogy Garfieldnak nagyon jól áll ugyan a lustaság és a teli pocak, de a képernyő előtt szendergő élő társainak ez megrövidítheti az életét.
Kutyáknál sincs ez másképp. „De hát olyan könyörögve tud nézni…” – hangzik el nap mint nap a rendelőben. Hogyne, hiszen az a dolga! A kutyák esetében is egy, a ragadozókhoz tartozó állatról beszélünk, nemde – A mi kis Fifikénk ősei bizony sokat küzdöttek azért, hogy zsákmányt szerezzenek: meg is tanulták, hogy „amikor van, akkor egyél, és minél többet”. Az volt csak a biztos vacsora, ami már a gyomorba került. Degeszre is ették magukat minden sikeres vadászat után, így akár egy hétig is kibírták további eleség nélkül. A mai ölebek viszont naponta kapnak enni (néha sajnos többször is), és gazdáik afeletti aggodalmukban, hogy esetleg éhen halnak, bőséges porciót kínálnak.
Mennyit és mit?
Ha nem szeretnénk elhízott kutyát, macskát vagy vadászgörényt, mindig az éppen aktuális igényeiknek megfelelő mennyiségű, jó minőségű táplálékot kell adnunk. Mitől is függ ez – Egyrészt az állat korától, mert a fiatal állat sokkal gyorsabban emészt, aktívabb, többet játszik, mozog, így ennek megfelelően több energiára van szüksége. Másrészt attól, hogy ivartalanítva van-e. A tévhittel ellentétben nem attól híznak el az ivartalanított állatok, hogy megműtötték őket, hanem a hormonális változások hatására kevesebbet mozognak, „lustábbak”, s ennek megfelelően kellene az etetésüket is átalakítani.
Nem mindegy a táplálék minősége sem. Visszautalva arra, hogy bár a kutyák, macskák ragadozók, és a húsevők közé soroljuk őket, nem jelenti mindez azt, hogy csak húst ennének. A sakálok és a farkasok, akik közeli rokonai megszelídített házőrzőinknek, a zsákmánynak először mindig a zsigereit fogyasztják el. Így jutnak ugyanis hozzá sok vitaminhoz, valamint a számukra is szükséges növényi eredetű táplálékhoz. Ez utóbbi – a növényevő állat által már félig megemésztett anyag – nem nyers, de nem is azonos a főtt étellel, ún. biológiai úton feltárt tápanyag. Mi ezt kielégítően nem tudjuk biztosítani számukra. Itt utalnék arra, hogy a sokak által túl „mesterségesnek” tartott és emiatt került gyári tápok viszont így vannak kifejlesztve. Egy prémium minőségű száraztáp etetésével sokkal természetesebb és kiegyensúlyozottabb étrendet biztosíthatunk kedvencünknek, mintha nap mint nap külön főznénk neki.
Egy kedves történet a közelmúltból: egy idősebb hölgy behozta a kutyusát a kollegám rendelésére, aki kikérdezte a tartásáról, szokásairól, mivel etetik stb. A hölgy elmondta, hogy ma épp oldalast sütöttek, az ebnek is ez lesz a vacsorája. Kollegám viccesen megjegyezte, azt inkább neki hozzák be, estig itt van a rendelőben, a kutyának inkább mást adjanak, és elmagyarázta a helyes táplálás alapelveit. Úgy tűnt, a tulajdonos meg is fogadta a tanácsokat, vett rögtön egy zsáknyi tápot, aztán fél óra múlva megjelent a rendelőben egy fiatal lány, műanyag edénykével, hogy „Ezt a Mama küldi a doktor úrnak”. Persze az oldalas volt benne.
Még egy kellemetlen és sajnos megrögzött szokásról szólni kell, ez pedig a csontetetés. Én lebeszélem a tulajdonosokat arról, hogy kutyának, macskának csontot adjanak. Semmilyen csontot – se laposat, se csöveset! Gyakran valóban nincs ezzel semmi gond egy életen át, és az állat rendszeresen és örömmel fogyaszt el minden ilyen maradékot a vasárnapi ebédből. Sajnos azonban állatorvosként gyakran találkozni olyan esetekkel, amikor a csont felsérti a beleket, vagy akár el is akad. Rengeteg kínlódással, hosszas kezeléssel jár mindez, és a végén még műtétet is igényelhet. Úgy hiszem, ezek alapján nem éri meg kockáztatni.
Madarak, kisemlősök
A kalitka- és terráriumlakóknál is fennállhat az elhízás veszélye. Nekik is fontos a megfelelő mozgási lehetőséget biztosítani, valamint a táplálékukat is a faj igényeinek megfelelő arányban kell összeállítani. A nyulak, csincsillák, tengerimalacok például nagy arányban igénylik a rostot, sok szárított fűszénát esznek, ennek hiányában nem csak elhízhatnak, de az emésztésük is felborulhat.
Ne feledjük: Gombóc Artúron annak idején sokat mulattunk, de senki se szeretett volna a helyében lenni, amikor nem fért be az odújába… Figyeljünk hát oda jobban háziállataink egészséges táplálkozására, és inkább előzzük meg a bajt, mint hogy már kezelni kelljen!
Hozzászólások