Programozott jövő

Amikor a harmadik évezred otthonáról olvasunk, többnyire geometrikus formájú lakóépületek és lakberendezési tárgyak szolgálnak illusztrációul. A valóság ennél kissé árnyaltabb: való-színűleg nem a formák, hanem a technikai eszközök formálják át végképp a lakókörnyezetet.

 

 

A jövő lakhelyének számos eleme már ma is megtalálható a környezetünkben. Elég, ha a biztonsági rendszerekre, a kommunikációra, a kép- és hanglejátszó rendszerekre, a háztartási gépekre gondolunk. A kapunál csöngető személlyel a lakásban található összes telefon segítségével kapcsolatba léphetünk. Kapható (és tegyük hozzá, 50-60 ezer forintért) olyan kamera, amellyel a bejárat környékét figyelhetjük úgy, hogy nappal színes, éjszaka viszont fekete-fehér képet ad: ez utóbbi kevés fény esetén sokkal tisztább képet nyújt. E kamera ráadásul infravörös (tehát emberi szem számára láthatatlan) fénnyel meg is világítja a közeledőket, ha például köd van. Összes funkciója, ideértve a blende szabályozását is, automatikus. Beszélhetnénk azután olyan berendezésekről, amelyekkel szabályozhatjuk, a lakás melyik helyiségében milyen zenét vagy rádióállomást szeretnénk hallgatni.

 

Füle lesz a falnak
A jövő házának építőanyagai szintén különbözni fognak kissé a ma használatosaktól – már amennyiben az ilyen irányú fejlesztések eredménnyel járnak. A technológia olcsóbbá válásával ugyanis apró érzékelőket fognak beléjük építeni, az építkezés során pedig kis beépített kamerákkal szerelik fel az épületet. Ezek segítségével a komputerizált vezérlőrendszer folyamatosan figyelni és követni tudja a ház aktuális fizikai állapotát: a hőmérsékletet, a páratartalmat és sok minden mást. Ezek az adatok egyrészt a használó (vagyis a lakó) számára is megjeleníthetők lesznek az akkor már szintén jutányosabban beszerezhető képernyők vagy kivetítők segítségével. Másrészt – és ez a fontosabb – a rendszer ugyanezen adatok alapján el tudja majd végezni saját maga – finomhangolását”: például, hogy a ház vagy lakás optimális módon gazdálkodjék az energiával, vagyis a lehető legkevesebbet használja el, s a lehető legtöbbet termelje (az esetben persze, ha a házhoz szél-, nap- vagy geotermikus energiát előállító rendszer is csatlakozik).
Önfeltöltő
hűtőszekrény

Több fogyasztási cikkeket gyártó cég kísérletezik olyan áruazonosító megoldással, amely a ma szokásos vonalkódot váltaná fel. Egy rádiófrekvenciás azonosító címke kerülne a ma használatos vonalkód helyére, s ennek segítségével – szakemberek szerint pár éven belül – automatikusan felismerhetővé válnék a lakásba be- vagy onnan kikerülő összes árucikk (ideértve természetesen a szemét formájában távozó csomagolást is). Amikor a rendszer úgy ítéli meg, automatikusan felcsatlakozik a fogyóban lévő árucikk gyártójának weblapjára, s leadja például az újabb dózis kutyatápra vonatkozó rendelést.
Egy cég állítólag már ki is fejlesztett olyan címkeolvasót, amely a konyhapultba van beépítve, s amelyhez hasonlóan elvileg a lakás tetszőleges vízszintes felülete leolvasóvá alakítható. (Amerikai előrejelzések szerint e futurisztikus elképzelésnek munkahelyteremtő vonzata is van, hiszen vállalkozások százai vagy ezrei alakulnak majd az így rendelt árucikkek házhoz szállítására.)
Prevenció
éjjel-nappal
Ami ennél is cifrább: többek között belgyógyászok is gondolkodnak olyan – lakóérzékeny” környezet megteremtésén, ahol a már említett, beépített szenzorok, s a testen viselhető miniatűr számítógépek a lakók aktivitását, szokásos tevékenységeit, étkezését, sőt egészségi állapotát (például a diéta betartását) is figyelemmel tudják kísérni. Ez az orvosi ellátást költségtakarékosabbá teszi (már csak azért is, mert a prevenció köztudottan olcsóbb, mint a már kialakult kórok kezelése), másrészt, és talán ez a fontosabb, megteremti a közbeavatkozás lehetőségét még akkor, amikor a lakó állapota még nem kritikus.
A folyamatos megfigyelésnek a fogyasztói iparban tevékenykedő cégek számára lehet még egy furcsa üzleti hozadéka is. Ha ugyanis a számítógépes rendszer látja és követi a házban lakók tevékenységeit, egy idő után jó eséllyel azt is meg tudja jósolni, mit fognak csinálni akkor, ha a jelenlegi tevékenységüket befejezték. Ebből viszont a lakók olyan igényeire is lehet bizonyos következtetéseket levonni, amelyekről még ők maguk sem tudnak. A fogyasztói ipar viszont innovatív és szellemes termékekkel – elébe tud menni” a még meg sem fogalmazódott vágyaknak, s így a maga piacát (és hasznát) is növelni tudja majd.
Az említett érzékelők, kamerák és számítógépek megálmodói hangsúlyozzák, hogy mindezek a szerkezetek nem avatkoznak bele erőszakosan használóik életébe. Mégsem lehetünk biztosak abban, hogy mindenki feltétel nélkül örvendezni fog nekik. Tanulságos, amit egy Magyarországon orvosnak tanuló francia fiú mondott e sorok írójának: – Inkább élnék Bangladesben, mint egy olyan országban, ahol az emberek az interneten, és nem a piacon vásárolnak”.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop