Pisztáciás húsgolyó joghurtos uborkával, török krumplisalátával



pisztaciashusgolyojoghurtos 720

Hozzávalók 4-6 személy részére:
50 dkg darált marhahús, 1 gerezd fokhagyma, 1-2 mokkáskanál só, 1 mk. őrölt paprika, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg aprított sós pisztácia, olaj
Az uborkához: 1 kígyóuborka, 1 gerezd fokhagyma, só ízlés szerint, 15 dkg natúr görög joghurt
A török krumplisalátához: 2 db nagyobb méretű burgonya, 1 kígyóuborka, 25 dkg paradicsom, 1 kis fej lilahagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 citrom leve, 3 ek olívaolaj, só

Az enyhén sós vízben héjában megfőtt burgonyát megpucoljuk, felkockázzuk és egy tálba tesszük. Az uborkát, paradicsomot szintén felkockázzuk, a krumplihoz adjuk, ahogy az apróra vágott lilahagymát és petrezselymet is. Rálocsoljuk a citrom levét és az olajat, összeforgatjuk, sózzuk, és minimum egy órára hűtőbe tesszük. A másik uborkát lereszeljük nagy lyukú sajtreszelőn, lecsepegtetjük, hozzáreszeljük a megpucolt fokhagymát, sózzuk, és összekeverjük a görög joghurttal. Szintén hűtőben tároljuk a tálalásig. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, közben a fokhagymát lereszeljük, a darált húshoz adjuk a sóval, az aprított pisztáciával és a paprikával együtt. A húst összedolgozzuk, diónyi golyókat formázunk belőle, és olajjal kikent tepsire helyezzük, majd az előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. A húsgolyókat a kétféle salátával tálaljuk.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop