Perfect matching – azaz minden passzol

Belépve frissen felújított, 85 négyzetméteres újlipótvárosi otthonába, az egyedülálló angol üzletember mosolyogva csak ennyit mondott: „Perfect matching.” – Petyerák Katalin beavat bennünket az alkotás folyamatába.

perfectmatching 720

Ilonkám, a szalonban terítsen az ebédhez, és az úr hálójából is vigye ki a mosdóvizet! – hangozhatott el még 70 évvel ezelőtt e helyütt a parancs. A „nagyságosék” az utcafrontra egymásból nyíló szobákban éltek, amelyet a tágas előszobából nyíló hallon keresztül lehetett megközelíteni, a cseléd pedig a konyha mögötti kisszobában lakott, és a hátsó lépcsőház közös mosdóit használta. A fürdőszobák vízmelegítőit hetente csak egyszer fűtötték fel, míg a napi mosdás a konyhai mosófazékban melegített vízből, a hálószobai lavórokban történt. A sokszor több mint 100-200 négyzetméteres lakásokat a háború után brutálisan feldarabolták, így alakulhatott ki ez a lakás is, amely már csak belmagasságával őrizte a „boldog békeidők” nagypolgári eleganciáját. Ezt főleg azoknak fontos érteniük, akik manapság a „nagymama” lakását akarják a mai kor igényeinek megfeleltetni, és élhetőbbé tenni, ám az amerikai konyha és több vizes helyiség kialakításának komoly és sajnos olykor megvalósíthatatlan műszaki feltételei vannak. A strukturális átalakítások mellett ezúttal karakteresebb stílusjegyeket terveztem bevinni a lakásba. Az előtér-konyha kombó kivitelezése önmagában is kontrasztos elemekkel történt: az egyik falat végig begardróboztam magas fényű hófehér fronttal, a vele szembeni oldalra antikolt téglahatású burkolat került.Fölülről „indusztrial-loft” stílusú lámpákat lógattam be, és a bárpultot bekanyarítva a konyhába összenyitottam a két szomszédos teret. A pult feletti rusztikus burkolat befordul a fekete frontokkal szerelt konyhába is, s hogy ezt a dinamikus hangulatot semmi ne oldja ezen az oldalon, még a radiátorokat is antracitra szintereztettem.

A nappaliban és a hálószobában más, kicsit lágyabb hangulatot szerettem volna kialakítani. Amíg a hálószobába egy álomszerű türkiz posztergrafika került a bronz textilbőrrel burkolt ágy mögé, addig a nappaliba több közösségi funkciót is meg kellett valósítanom. A konyhához közel került egy kerek asztal a tradicionális leülős étkezésekhez, társasozáshoz. A szoba közepére egy szikárabb fehér ülőgarnitúrát raktam a tévé előtti elheveredésre vagy társasági életre. A bútorok, textilek és színek harmóniáját az általános és helyi megvilágítás és egy-egy dizájn világítótest teszi teljessé.

  

Életutam 20 év stewardess munka után vezetett a lakberendezésig, amit hobby szinten mindig is gyakoroltam. A Junior Art Center Lakberendező Iskola elvégzése után számos szakmai díjat nyertem, munkáim a praktikum és az esztétikum metszetében születnek.

perfectmatching portre

Petyerák Katalin
lakberendező


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop