– Az 1930?40-es években volt kedvelt dísze a kispolgári lakásoknak, az ágyakat fedték vele. Most a velünk lakó 83 éves anyukám találta ki ezt az új funkciót, a vendégváró tésztát is ő készítette. Különben naponta átrendezi a lakást, és nekem már nincs arra erőm, hogy állandóan visszaigazítsam a tárgyakat. Mindez azonban szemmel láthatóan nincs kedve ellenére Szilasi Annának, egyébként is, napjainkban mintha újra teret hódítanának a lakásban nagyanyáink szövött, varrott, hímzett anyagai.
– Tulajdonképpen érthető – mondja – , hiszen a múlt század eleji, vagy még régebbi munkák többnyire már tönkrementek, igazi ritkasággá váltak, ezek viszont még hozzáférhetők, és a maguk helyén egyfajta értéket is képviselnek. Szilasi Anna 1973-as pályakezdését követően nagyméretű szövött szőnyegeivel, függönyeivel, terítőivel hívta fel magára a figyelmet, 1977. évi Magyar Nemzeti Galéria-beli bemutatkozása a sikeres indulás első nagyobb elismerése volt. Később egyéni és közös kiállítások sora következett, itthon és külföldön, Varsóban, Brüsszelben, Bécsben, Új-Delhiben. Utóbbiban nemcsak kiállított, 1985-ben egy ösztöndíj révén viszonylag hosszabb időt is eltöltött, és egy életre beleszeretett az indiai művészetbe. Ma elsősorban finom hangulatú, érzelmekben gazdag textilképeket, kollázsokat, filcmunkákat készít, új műfajokban fejezi ki magát. Ezek a művek már nem úgynevezett funkcionális textilek, elsősorban – mint bármilyen más képzőművészeti alkotásnak – a belső terek díszítése a feladatuk. Az alkotás során önmagának, majd elkészültük után a tárlatok nézőinek – most éppen a szentendrei Péter-Pál Galéria látogatóinak és vásárlóinak – szerez velük örömet. Természetszerűen a művész budai, hármashatár-hegyi, a népi építészet számos jegyét magán viselő modern lakásából sem hiányoznak a különböző textilanya-gok. Azok ugyanis melegséget lopnak az otthonokba – vallja Szilasi Anna. A társalgó szerepét is betöltő galéria fő helyét két indiai textilkép foglalja el. A hálóhelyiséget is szívének kedves tárgy díszíti, egy töredékességében teljes kasmíri gyapjú jacquard textildarab, képkeretben, üveg alatt. Ugyancsak a távoli országból származik a fekete alapú fehér mintás, kézi festésű pamutterítő, ez már nagyobb felületű, műtermében a szövőszéket óvja-rejti el. A galéria korlátjára nemes tisztaságú erdélyi szövött falvédő vonzza a tekintetet. Szilasi Anna saját munkái – a műterem hatalmas üvegablakát borító, népművészeti ihletésű szövött függöny kivételével – lakásában nem találhatók meg, azokból legfeljebb műtermében tudna összeállítani alkalmi bemutatót. Helye van viszont a lakásban néhány más textilnek – mondja – , például egy gyönyörű perzsaszőnyegnek a nappaliban, a rusztikus ülőgarnitúra előtt, a bútorokon üdítő folthatásként egy-egy odavetett stólának, gyapjútakarónak a kereveten, az állólámpa ernyőjén egy színes selyemsálnak, melyen áthatol a fény.
– Napjainkban mindinkább teret hódítanak az úgynevezett organikus textilek – jegyzi meg – , a szabálytalan alakúak, a burjánzók, mint a növény, az elemeikre szedhetők és a háziasszony kedve szerint összerakhatók. Díszítő és használati funkciót egyaránt betöltenek. A hagyományos eszközökkel készített modern szőnyegekre példaként Gulyás Judit munkáit említi. A függönyök között, mi tagadás, évtizedek óta szinte kizárólagos helyet foglalnak el a gyakran nagyon szép, igényes gyári készítmények. Egyébként Szilasi Anna ott helyezné el a legszebb, legkedvesebb textileket, ahol a legtöbbet tartózkodik a család. Hogy az akár a konyha is lehetne – Adott esetben igen. Bevallja: magának legszívesebben egy nagy, régi parasztkonyhát képzelne el, amilyen annak idején anyósáé volt. Olyat, amiben egy dikó, egy jó nagy cserépkályha, esetleg az álmok netovábbjaként egy búbos kemence van, középen nagy asztal. A dikón nagy tarka takaró és díszpárna, kettő, három is, melyeket a fej alá gyűrve ebéd után jó nagyokat lehet szundítani. A padlót persze rongyszőnyegek borítanák.
Hozzászólások