Otthon, távol az otthontól

Az egykori hírhedt „nyócker” már a múlté: a legnagyobb közép-európai városmegújítási program nyomán kelt életre a Corvin-sétány, amely szélesebb, mint a Liszt Ferenc tér, és hosszabb, mint a Váci utca. A mögötte elhelyezkedő Fraser Residence Budapest all suite apartmanhotel tehát irigylésre méltó helyen van: kapujától néhány percre számos üzlet, bevásárlóközpont, étterem és kávéház található.

 

 

A Futureal csoport a Józsefváros belső részét, az egykor hírhedt „nyóckert” jelentősen átépítette az elmúlt pár évben, visszaadván egykori pompáját, méltóságát a?környéknek – meséli Nánai Balázs, az apartmanhotel sales és marketing igazgatója. A projekt első része a Corvin Mozi rendbetétele volt, majd felépültek az irodaházak és a bevásárlóközpont, a második ütemben pedig a lakóépületek is, sok belső zöld térrel és egy hangulatos passzázzsal, amelynek folyományaként több nívós étterem is megnyílik egy hónapon belül. Mintha nem is Pesten járnánk, hanem Bécsben vagy Párizsban…

 

{gallery}images/stories/verysimple/fraser{/gallery}

 

Luxuslakások hosszú és rövid távra

Az eredetileg lakóháznak tervezett épületet egy külföldön élő magyar származású befektető vette meg, all suite apartmanhotellé alakíttatta, és az üzemeltetést a szingapúri illetőségű Frasers Hospitality láncra bízta. Kelet-Európában ez a?Frasers első szállodája, amelynek sajátossága, hogy – ellentétben a lánc többi tagjával, a?helyi szokásokhoz, igényekhez igazodva – a szobák felét hosszú (minimum 30 éj), másik felét pedig rövid távú tartózkodásra ajánlják. A?kialakítás, az anyagválasztás során az?elsődleges szempont a tartósság volt (persze a látványt nem feledve), ahol találkozik a?funkció és a?forma. Ezért a fapadló, a?magas minőségű konyhai gépek, a szórakoztató elektronika (LCD televízió, DVD lejátszó, iPod dokkoló), az összes szoba kialakítása, a fa nyílászáróktól kezdve az?egyéni légkondicionálón át a bútorok kiválasztásáig.

35-től 135-ig

Az apartmanhotel ötvenegy gondosan kialakított, tágas, modern stúdióból, egy és két hálószobás, valamint három hálószobás penthouse lakosztályból áll, nagy tetőterasszal (fantasztikus a?kilátás a Gellért-hegyre és fél Budapestre), 35?-től 135?négyzetméterig. A két hálószobás apartman nagy előnye, hogy egy budapesti négycsillagos hotel árszínvonala alatt kínál négy felnőttnek is elegendő teret, 85 négyzetméteren; míg a?legfelső szinten levő két penthouse akár meetingre, koktélpartira vagy tetőteraszpartira is alkalmas. Hat fő részére nyújtanak kényelmes szállást, mindegyik hálószobához külön fürdőszobával. A három hálószobás lakásokat eredetileg hosszú távra tervezték, de egy reprezentatív esemény megtartására akár egy napra is kibérelhetők.

Nemcsak üzletembereknek!

Három hónappal a nyitás után már nyolcvan százalékos a kihasználtság, az apartmanhotel tehát nagyon népszerű lett: az?egyik legismertebb online foglalási oldalon Budapest egyik legjobb értékelését tartja, 9,7-es átlaggal. Jelenleg egy nagy létszámú nemzetközi filmes csapat lakik a hosszú távú szobákban. Magyarországról azokat várja az apartmanhotel elsősorban, akik Budapesten töltenek el egy-egy hétvégét a családjukkal, és a gyerekek miatt nyugodt, és főleg otthonos élettérre van szükségük, de átmenetileg otthon érezhetik itt magukat azok is, akik éppen költözés alatt állnak, új városba települnek, vagy kiküldetésben, képzési programban vesznek részt a fővárosban. Ezek a?csodálatos stúdiók, penthouse lakosztályok egyesítik magukban a?szállodák és a?bérelt lakások előnyeit, azok hátrányai nélkül. Ideálisak üzleti és pihenési célból, ha vezetői szintű szállást keresünk, akár konferenciára vagy megbeszélésre érkezünk Budapestre, akár jó emlékkel felidézhető szálláshelyet szeretnénk a nyaraláshoz.

                                                                                                                                     


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop