Ezúttal egy páratlan páros beszélgetéssel színesítjük rovatunkat. Kállay Bori operettprimadonna, színművésznő és lánya, Fonyó Barbara operaénekesnő nagy lelkesedéssel, kedvesen mesélt az otthonteremtésről, az anya-lánya kapcsolatról és közös fellépéseikről, amikor művészként állnak a színpadon, lelkük mégis összefonódik.
Kállay Bori: – A bika jegyében születtem, amelyet az otthon szeretete jellemez. Nagyon fontos számomra a harmonikus családi fészek megteremtése. Imádok építeni, teremteni, berendezni… Bárhol is laktam, azt pillanatok alatt otthonná formáltam. Még a színészházi lakását is, pedig ott csupán néhány tünékeny pillanatig éltünk Barbival. Amikor a belvárosból ide költöztünk, egy félkész házat vásároltunk meg. A szó szoros értelmében lubickoltam az építésben. Mindent megterveztem, aztán végigasszisztáltam a munkálatokat. Imádtam a cementszagot, falakat húzattam és bontattam vissza. A munkások szemszögéből nem voltam egyszerű eset, de az eredmény olyan lett, amire vágyódtunk. Mérhetetlen örömmel töltött el ahogy kialakult az egész. A házunk lakható, emberléptékű otthon lett.
– Felfedezhető hasonlóság a szülői otthon és az általad megálmodott ház között?
Kállay Bori: – Ennek a háznak a belvilága teljesen más, mint amilyen a szülői házé volt, olyan, amilyenné a férjemmel alakítottuk. Szeretem a régi bútorokat, pedig szüleim nem voltak jómódúak, sosem éltem antikvitások között. Ma mégis imádok régiségboltokban sétálni, bámulni a kirakataikat. Ha létezik előző élet, én bizonyára ily csodás bútorok között élhettem…
– Az új házba Barbara is veletek költözött?
Fonyó Barbara: – Én akkoriban 23 éves voltam, szerettem volna kiröppenni, és külön életet kezdeni.
Kállay Bori: – Hálás vagyok a sorsnak minden percért, hogy Barbi 23 éves koráig velünk élt. A különválásunk pont egybeesett az építkezéssel, úgyhogy az, hogy mi is elköltöztünk a közös otthonból, megosztotta a figyelmemet. Nem volt annyira megrázó, mert Barbi szép lassan hozzászoktatott bennünket a tényhez, hogy önálló életet kezd. Először csak egy-két napot volt távol, később már egy hetet…
Lépcsőzetesen költözött el.
– Ebben volt egyfajta tudatosság?
Fonyó Barbara: – Azt hiszem, igen. Tudtam, hogy anyuék is költöznek, és én már nem tartok velük. Itt is van egy szobám, ahová bármikor hazajöhetek, és ez jó érzés.
– Te is oly módon élvezted az első otthonod kialakítását, mint ahogyan édesanyád?
Fonyó Barbara: – Én egy kész, berendezett lakásba költöztem, így nem volt sok teendőm. Érdekes módon nálam az otthonteremtés a konyhánál kezdődik. Az az a helység, amit rögtön belakok. Kislánykoromban sokat voltam a nagymamámnál, és mindig ott álltam mellette, amikor főzött. Szerettem volna mindent vele együtt csinálni, és ő hagyta is. Ha tésztát gyúrt, lecsípett nekem egy kis darabot, és én vele együtt szaggattam a levesbevalót. Hat-hét éves koromban már önállóan palacsintát sütöttem, gulyáslevest főztem, és mindezt úgy tanultam meg, hogy ellestem a nagymamámtól. A mai napig nagyon szeretek főzni, bevásárolni a piacon.
– Továbbviszed a nagymamád ízeit?
Fonyó Barbara: – A tőle tanult alapokat megtartottam, de továbbfejlesztettem az ételeket, belecsempésztem ezt is, azt is, így kialakult a saját ízvilágom. Például a spenótot a nagymamám tejjel készítette, én tejszínt teszek bele. De a nokedlit egy kis zsírra szedem ki, ahogy tőle láttam, mert az úgy a legfinomabb.
– Szoktatok olyan igazi nagy családi ebédeket tartani?
Kállay Bori: – Régebben minden nagyobb ünnepen összejöttünk, de mostanra akkora a család, hogy szétszabdaljuk ezeket az ünnepléseket. Barbi istenien főz, és én ennek élvezője vagyok. Most például náluk lesz egy nagy családi ebéd.
Fonyó Barbara: – A kisfiaim imádják anyukámat. Mindig azt kérdezik, hogy mikor jön már, vagy mikor megyünk Picicihez, merthogy így hívják.
Kállay Bori: – Benedek és Domonkos gyakorta vannak nálunk. Itt a kertben jóval szabadabban játszhatnak, mint bent a városban. Nagyon szeretnek locsolni, kertészkedni és pancsolni a medencében.
– A ti kapcsolatotok jóval szorosabb egy átlagos anya-lánya kapcsolatnál!
Kállay Bori: – Talán azért, mert kiskorában úgy kezeltem Barbit, mint egy kis embert, nem pedig, mint egy kisgyereket. Igyekeztem mindig mindent megbeszélni vele, és megpróbáltam megértetni, hogy mi miért van és, hogy miért történnek dolgok. Mivel a fellépéseim miatt gyakorta édesanyám vigyázott rá, nagyon nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy mindenhová együtt menjünk és a lehető legtöbb időt töltsük együtt.
– Most, hogy az Egy páratlan páros című opera- és operettestre készültök, nemcsak a magánéletben, de a színpadon is összefonódnak mindennapjaitok. A munkátokban fontos szerepet játszik az anya-lánya kapcsolat?
Fonyó Barbara: – Abban a pillanatban megszűnik, amikor belépünk a színházba.
– A próbákon elnézőbbek vagytok egymással?
Kállay Bori: – Inkább szigorúbbak. Igazság szerint a színházban mindenki magával van elfoglalva.
Fonyó Barbara: – Főleg anyukám!
Kállay Bori: – Nem szeretek egy öltözőben készülődni Barbival, mert ő mindent másképp csinál. Például az előadás előtt képes nyugodtan enni, amitől én megőrülök. Én a csendet szeretem a fellépés előtt.
– Más-más módon készültök, de az eredmény az tökéletes, mind a két oldalon!
Kállay Bori: – Az operaesten nagyon egymásra vagyunk utalva. Az előadás közben egy hullámhosszon vagyunk, és állítólag ezt a nézőtéren is lehet érezni. A színpadon megszűnik az anya-lánya viszony, és ott két művész áll, ám mégis összefonódik a lelkünk.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások