„Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésűvasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztülszép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban,mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekemnem volt merszünk szemétre dobni, és az utánamjövőnek se lesz- Túlélsz, pöcök.”(ÖRKÉNY ISTVÁN: EGYPERCESEK).
M PÉTER KÉSZAKARVA TELEPÍTETTE BE OTTHONÁT „PÖCKÖKKEL”, BÁR EZEK RENDELTETÉSE HATÁROZOTTAN DETERMINÁLT: MAGA A FENNMARADÁS. ANYAGUK SEM HOLMI ROZSDAFENYEGETTE FERRUM – NEMES TITÁNIUMÖTVÖZET, ILLETVE GRÁNIT, A HALHATATLAN, MÁRVÁNYNÁL MARADANDÓBB KÕ, AMELY NEM VESZ TUDOMÁST A NEGYEDIK DIMENZIÓRÓL, S RAJTA ÖRÖK MARAD AZ ÜZENET: ITT VOLTAM. (S HA MÁR ÍGY, KICSIT MÉG ITT IS VAGYOK.)
A szentendrei Pismány-hegy tetejéről pazar a panoráma: ha épp nem terít magára ködkaftánt a Duna. Bár a hét elején még szikrázó napsütésben fürdött az elit agglomeráció, mostanra ezüstszürke lett az ég, a fellegnyáj, s a környező hegyek: kontúrok nincsenek, de ahol egybemosódnak a terepegységek, ezüstbe fordul a félhomály. A teraszos telket uraló vegetáció (természetesen örökzöldek) és a kéken megbúvó medence visz csak élénkebb színt a képbe, a ház fala is ezüstre van fújva, akár a különleges, kívülről hasonló árnyalatban tükröződő ablaktáblák. Ám a visszafogott fényben is érvényesülnek a szobrok: a márvány Napisten, az Emancipatio, Flora Solo, a gyerekkori barátokról mintázott emberfejek. Különös, de a hullámverést idéző kertibútor, a napozóágy (titánium) is szépen csillog a párát nedvedző borulatban, ha nem is hívogat égre néző lepihenésre. A művész tavaly lelt rá otthonára: már éppen úton volt Leányfalura, hogy vigye a pénzt egy patakparti, erdő melletti telekért, ahol a szembeszomszéd az Isten háta, amikor valaki szólt neki: Szentendre útba esik, s ha már úgyis arra jár, menjen fel a hegyre is, ott is van egy ígéretes ingatlan, mibe kerül neki az a kis kerülő. Végül elég sokba került: azonnal megvette. Azóta építkezett megállás nélkül: a műteremben a mesteremberek érkezésünk napján, hajnali háromkor tették le végre szerszámaikat. Ideje volt már. Ábrahám Péter nyitott, mint a kocsija, a fekete, retró kabrió furgon. Vagy a telke. A kőkerítés, mint a talaj, lejt, így szemmagasságban nem takar semmit bentről kifelé, bár a szomszédokat elrejti, s minket is előlük. Körben a Pilis, a Szabadság- hegy, a Duna és Budapest fényei keretezik az ötlépcsős kertet. (Illetve most csak a köd és lassan az alkony, de elhisszük.) A házigazda a falakat sem szereti: ezért ahogy belépünk a dél-amerikai indián sámánszobor őrizte ház csupaüveg bejáratán, bár meleg fogad, szinte nehéz eldönteni, bejöttünk vagy kinn maradtunk-e. A kifelé tökéletesen átlátszó üvegtáblákon át továbbra is változatlan a külvilág, ráadásul a fémezüst szobabelső egyenes folytatása a novemberi hangulatnak. Persze, ha júliusi déli verőn érkeztünk volna, akkor is hasonló helyzet állna elő, csak akkor a napfény tükröződne a csillogó festéken, a plafonon és a nemes metálokon; most a saját tervezésű, függőkandallóban rakott tűz lángja vibrál. Ábrahám Péter, ha teheti, mindent maga tervez: ha lehetne, az autóját vagy a mikrosütőjét is eská skiccelné legyárthatóvá. A házzal is így van: bár a szükséges engedélyek beszerzéséhez törvényszerűen igénybe vette a megfelelő diplomákkal felszerelt szakmérnök segítségét, elképzeléseit gyakorlatilag tollba mondta neki. A bútorok többsége keze munkája, fém és gránit mindenütt: nehéz dönteni, használati vagy műtárgyak. Az olasz bőr ülőgarnitúra kivétel (az szimpla mestermunka), a vele tökéletesen harmonizáló tévéfotel már igazi Ábrahám-alkotás. Meglehetősen eredeti ötlet csak azért falon kívül vezettetni a réz fűtéscsöveket, hogy aztán ezüstre fessük őket, de ebben a házban ez sem tűnik extrém megoldásnak. Az ma már természetes, hogy egy térben kap helyet a konyha és a nappali, de legalábbis sajátságos az az elképzelés, hogy a válaszfalak lebontásával az agglegénylakás férfiasan tökéletes fürdőszobája is szerves része legyen az alsó szint egészének. A következő átalakítási hullámban a válaszfaltéglát fémfüsttel kezelt üveg váltja majd ki itt is, sejtelmesen kirekesztve a tekintetet a nappaliból befelé nézve. Az emeleti, vendég-, azaz hölgyszobánál már most is a lakótérbe integrálódott a körmös lábakon álló nosztalgiakád: a keskeny és hosszú lakrészben a franciaágyból a kellemhelyre egyajtónyi akadály nélkül juthatunk el. (A házigazda nem tagadja: gyakran megesik, hogy magát látja vendégül itt, ha saját, szintén emeleti hálóját valamiért épp mellőzi. Megértjük. Bár feltételezzük, hogy az elvágólag ágy mellé készített rózsaszín papucsot ilyenkor sem használja: alkatidegen lenne.) A műterem külön épületben, a garázs és egy, a mostani elkészülte előtt szintén alkotóműhelynek használt, ma egy méregzöld, autentikus Chesterfield bőrgarnitúra uralta társalgóhelyiség fölött kapott helyet. Az olajfesték ünnepélyes illatát most még elnyomja a falfesték hétköznapibb kipárolgása, de a jellegzetes, háromszögletű festmények, az állvány már a helyén van. Körben ablaksor: itt is megálljt parancsol a betekintőnek a foncsor, ugyanakkor a természetes fényt alig szűrve beengedi. Triangulum képek és hozzájuk készült, speciális keretek oldják a teremnyi stúdió derékszögeit. No meg a tea, amelybe – a hidegre való tekintettel – csepp viszki is került. Asztalhoz ülünk beszélgetni: a láb természetesen titánium-csövekből készült, lapja gránit, amely akkor is ugyanilyen karcmentes és fényesen fekete lesz, itt-ott fehér csillámokkal, amikor az épület, a medence, a kert, a műterem, sőt, talán maga a Pismány-hegy sem lesz több már, mint kozmikus emlék. Leteszem a csészét az örök kőből készült asztalra. Ábrahám Péter festő- és szobrászművész még nem. De ő már sok mindent odatett.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások