Ők lettek a PREFA Év bádogosai

A PREFA Hungária Kft. számára kiemelten fontos a jó és szoros kapcsolat ápolása azokkal a bádogos szakemberekkel, akik magas színvonalon alkalmazzák innovatív anyagait. E szakemberek munkájának elismerésére hozta létre a cég a minden évben, több kategóriában is odaítélt „Bull of the year – Év bádogosa” címet.

oklettekaprefaevbadogosai 720

A nyolc éve működő pályázati rendszernek köszönhetően évről-évre újabb és újabb gyöngyszemek kerülnek elő az új vagy felújított épületek közül, amelyek példaként állhatnak a jelen és jövő szakemberei előtt és orientációt jelenthetnek az építtetők, felújítók számára is. Idén újabb 24 remek pályázat érkezett. „Idén is műszakilag remek pályaművek közül válogathattunk. A PREFA facebook oldalán meghirdetett közönségszavazást pedig kiemelt érdeklődéssel fogadták követőink. A pályaművek szavazatai szorosan egymás mellett haladtak – izgalmas verseny volt. A közönségnek végül Németh Gábor bádogosmester homlokzatburkoló zsindellyel borított siófoki nyaralója tetszett a legjobban. Egészen biztosan folytatjuk a hagyományt, és jövőre is kiírjuk a „Bull of theyear – Év bádogosa” pályázatot. – mondta el Nemere Judit építőmérnök, a PREFA Hungária Kft. cégvezetője.

oklettekaprefaevbadogosai 3
A „Bull of the year – Év bádogosa” pályázaton idén négy kategóriában lehetett díjat elnyerni: kiselemes fedés, homlokzatburkolati, 300 m2 alatti korcolt lemezfedés és 300 m2 feletti korcolt lemezfedés kategória. A szakmai zsűri döntése értelmében az alábbi szakemberek munkái bizonyultak a legjobbnak.

Kiselemes fedés kategória

1. helyezett: Pilisi Pléh-Boy Kft., budapesti családi ház

2. helyezett: Pónusz László, Sári Norbert, pápai családi ház

3. helyezett: Bálint Csaba, kecskeméti Katica bölcsőde

Homlokzatburkolati kategória

1. helyezett: Bagyinka Árpád, Bentley Szalon, Budapest

2. helyezett: Palakava Kft., Szolex Irodaház, Nyíregyháza

3. helyezett: Németh Gábor, siófoki nyaraló

Korcolt lemezfedés <300 m2 kategória

1. helyezett: Pónusz László, Sári Norbert, közösségi épület, Segesd

2. helyezett: Kiss Károly, Szabó Attila, Családi ház, Budapest

3. helyezett: Hafter Kft., Családi ház, Budapest

Korcolt lemezfedés >300 m2 kategória

1. helyezett: Stang Bádogos Kft., Kereskedelmi épület, Pécs

2. helyezett: Bende Team Kft., Családi ház, Budapest

3. helyezett: Bruckner Róbert, Polgármesteri Hivatal, Mohács

További információ a www.prefa.hu és a https://www.facebook.com/PREFAMagyarorszag oldalakon.

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop