Öt ház = Egy ház …

A szinte a semmiből a nyilvánosságba berobbanó Bécsi utcai beruházás páratlan húzással indított: a hagyományosan egymást gyilkoló, a történeti várost, illetve a háború utáni és a modern építészetet védő csoportokat korábban nem látott egységbe rendezte a tervtanácsi ajánlással mindössze öt nap alatt elvi engedélyt kapó projekt. Nem véletlenül, hiszen a helyén álló öt ház lebontásával a szecessziós nagyáruháztól a késő modernista remekműig nagyjából mindenkit megkínált valamivel. 

 

Ami már most látható, az a szabályozási és szakmai döntéshozatali eljárások válsága: a létező eszközeink egyre kevésbé alkalmasak arra, hogy a város fejlődését hatékonyan alakíthassuk velük. Nem utolsósorban oka ennek az a politikai helyzet, ahol a szakmai képviselők és a köztisztviselők döntéseinek önállósága és határai nehezen értelmezhetők. Úgy tűnik, a Bécsi utcai projekt egyaránt jelzi egy új városfejlesztési és egy új szakmapolitikai korszak kezdetét – vendégeinkkel ennek látható jeleit, előzményeit és várható kérdéseit járják körül  2010. október 28-én csütörtökön, 19 órai kezdettel az Iparművészeti Múzeum Dísztermében

Részletek és hozzászólások a Tálaló blogján: http://kek-talalo.blogspot.com/

Meghívottak: Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Cselovszki Zoltán, a Belváros-Lipótváros főépítésze, Csipak Péter, a Csipak Acquisitions elnök-vezérigazgatója, Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész, a Központi Építészeti és Műszaki Tervtanács elnöke, Kalmár László, építész, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségi tagja, Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke.

A programon való részvétel ingyenes. 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop