Egy nagypolgári társasház tetőterének kétszintes lakásában idézett meg nosztalgikus időket és elegáns hangulatot a lakberendező, egyfajta állandóságot és biztos hátteret adva a nyüzsgő mindennapoknak.
Krisztina szerencséje, hogy leendő otthonát még tervasztalon heverve találta meg, így papíron rajzolhattuk át a vonalakat, hogy kamaszodó gyerekeinek és a kedvelt baráti összejöveteleknek elegendő teret hagyhassunk. Ennek is köszönhető a földszinti rész tágassága, a nagy belmagasság, az ablakok sokasága, vagy az étkező egyedi, óriási mérete, amelyben cél volt az akár tizenkét fővel is körbeülhető asztal a gyakori társasági élethez. Az időben történt tervezéssel a fürdőszobák megjelenésén is változtathattunk, külön mosókonyhát is álmodhattunk.
Az előszobában, a sarokvég apró letörésével szinte utat nyitottunk a tágasabb terek felé, megnövelve ezzel az előszoba területét is. A kényelemre törekedve a földszintre helyeztük a szülői hálószobát és a hozzá tartozó fürdőt, míg az emeleten, jól elkülönülten alakíthattuk ki a két kamasz szobáját és fürdőjét. A funkcionalitás mellett a nosztalgikus, örök eleganciát hordozó atmoszféra megteremtésére kellett még koncentrálnunk. Ezeket cementlap hatású burkolatokkal, a tégla nyers felületeivel, majd az ezeket szépen kiegészítő metrocsempékkel értük el, míg a hálószobában egyfajta betonszerű, vakolatlanságot idéző, egyedi festésre törekedtünk. A nyers felületeket, amelyek egy-egy tér fókuszpontjaként is megjelennek, az izzó réz színeivel dobtuk fel, ami ritmikusan jelenik meg hol nagy felületen, az étkezőben teljes falfelületen, hol pedig kisebb pontokban, egy-egy világítótesten.
Az örök eleganciát, a kortalanságot antik bútorok becsempészésével kívántuk megteremteni, amelyek felkutatása ugyan időigényes, de a térbe helyezve szinte pecsétet tesz törekvéseinkre, s beszerzésüknek története is színesíti otthonunkat. A bútorozást az antikvitások felkeresése mellett az egyedileg készített és vásárolt darabokkal tudtuk végül teljesen kipipálni.
| Hiszem és vallom, hogy mindenki megérdemel egy olyant otthont, amelyben menedéket talál önmaga számára. Lakberendezőként ez vezérli munkámat. | ![]() |
|
| Vinkovics Zsuzsa lakberendező |


Hozzászólások