Mitől nem megy tönkre a hűtő?

Szinte közhely, hogy ma már nyaranta magasabb a villanyszámla, nem pedig télen. A fő fogyasztók szerepét a világítótestektől a háztartási nagygépek, hűtők, légkondicionálók vették át. Ezek az eszközök ráadásul szinte mindig nyáron, a legnagyobb melegben mondják fel a szolgálatot, a javításra nem egyszer pedig heteket kell várni. Mindezért a tulajdonos is felelős.

 

 

A hűtőszekrények és légkondicionálók szinte kizárólag nyáron hajlamosak a meghibásodásra. E mögött a tény mögött azonban nem Murphy törvénye, hanem konkrét technológiai okok állnak − mutat rá a jelenségre Szakács Károly Szabó Péter, a Fagor hazai leányvállalatának szakértője. Minél magasabb ugyanis a külső hőmérséklet, annál többet dolgozik a hűtőszekrény kompresszora. Ma már nem múlik el nyár 38-40 fokos kánikula nélkül, és ezt az értéket a lakás hőmérséklete is gyakran eléri; egy naposabb konyhában, ahol a hűtőgépet közvetlenül éri a fény − és ez nem csak a nyári szezonra igaz −, ez felmehet akár 45-50 fokra is. A hazánkban kapható hűtőszekrények jelentős része nem ilyen külső hőmérsékletre van tervezve. Európában a következő klímaosztály besorolások vannak érvényben: N (+16°C – +32°C), SN-ST (+10°C – +38°C), N-ST (+16°C – +38°C) SN-T (+10°C – +43°C), T (+16°C – +43°C).
Amennyiben egy hűtő körül a levegő hőmérséklete a felső határértéket akár csak néhány órára is meghaladja, a készülék nem tudja biztosítani a beállított, elvárt belső hőmérsékletet, miközben kompresszora teljes kapacitáson dolgozik. Ez amellett, hogy rengeteg áramot fogyaszt, és a vásárláskor szimpatikusnak tűnő A, A++, stb. besorolást a legrosszabb tartományba süllyeszti, nagyon könnyen a készülék meghibásodásához is vezet, hasonlóan ahhoz, mintha egy autót állandóan maximális fordulatszámon üzemeltetnénk − mondta a szakember. A feltüntetett energiahatékonyság ugyanis kizárólag a klímaosztálynak megfelelő környezeti feltételek mentén érvényes.
Ez amellett, hogy az étel hamarabb megromlik a hűtőben, igen komoly javítási költségeket vonhat maga után − feltéve, ha van türelmünk kivárni a javítás és az alkatrész beszerzés gyakran hetekig elhúzódó folyamatát. Ugyanis Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan szerviz, amely több évre visszamenőleg minden hűtőgépmárka összes modelljéhez raktáron tartaná az alkatrészeket, ez talán nem is lehetséges. A külföldről beérkezett alkatrészekre viszont több hét, akár hónap lehet a várakozási idő, miközben örüljünk, ha az ilyenkor hihetetlenül elfoglalt szerelő megérkezik 7 napon belül.
A megoldás leginkább az, hogy viszonyainknak megfelelő készüléket válasszunk. Érdemes ezért már a vásárlásnál végiggondolni, a beszerzendő hűtőgépnek milyen környezetben kell helytállnia, hiszen ez az előrelátás a várhatóan több évtizedes élettartam alatt komoly költségeket takaríthat meg. Ha a konyha napsütéses, a lakás déli tájolású, vagy a hűtőszekrény − ez sem ritka − nagyon be van építve, és körülötte nem, vagy csak korlátozottan jár a levegő, mindenképpen Trópusi klímaosztályú hűtőre van szükség. Minden más választás „időzített bomba”, ami szinte biztos, hogy nyáron, a legnagyobb melegben fog „felrobbanni” − tanácsolja a szakértő.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop