Mindent a napelemekről

Hazánk célul tűzte ki, hogy 2050-re klímasemleges országgá váljon, s ennek egyik legfontosabb lába a zöld átállás az épületek energiafogyasztásában. A Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően a kormány jelentősen növelni kívánja a napenergia-termelést, a következő tíz évben meg kell hatszorozni a kapacitást, amihez jelentős állami támogatást kívánnak nyújtani.

A napelemes rendszerek elterjedését segíti az az EU-s határozat is, amely alapján a tagállamok kedvezményes áfakulcsot alkalmazhatnak a napelemes rendszerekre, míg ezzel ellentétesen a fosszilis energiafelhasználó rendszerek adótartalmát pedig növelni kívánják.

Akár ingyen is lehet napelem
A jó pályázati lehetőségek hamar betelnek, nem volt ez másként a napenergia-ellátást támogató tavaly év végi pályázati lehetőséggel sem. Az első nagyszabású, lakosságnak szóló klímavédelmi felhívásban a családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez is lehet támogatást igényelni. A pályázat már lezárult, de aki későn ébredt, az se csüggedjen, a nyár végén ismét lesz lakossági energetikai pályázat. Ebben az évben a családok kihasználhatják az Otthonfelújítási Program adta lehetőséget is, így akár 50 százalékkal olcsóbban lehet a napelemes rendszert telepíteni. Az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldásokra történő cseréjét célzó pályázatok között lesznek olyanok, amelyek 100 százalékos állami támogatással valósulhatnak meg. Ezzel az átlagjövedelemnél alacsonyabb jövedelmű háztartások olcsó, saját maguk által termelt áramhoz juthatnak, így a pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei is csökkenhetnek.

Hogyan működik a napelemes rendszer?
A napelemek képesek a napsugárzást elektromos energiává átalakítani. Ahhoz, hogy a megtermelt áramot használni lehessen a lakás villamos rendszerében, egy inverternek nevezett berendezést kell a napelem és az elektromos hálózat közé kötni. A napelemes rendszerek villanyórái úgy működnek, hogy képesek mérni a rendszer által megtermelt és az ELMŰ hálózatába betáplált elektromos energiát, valamint képesek mérni az épület fogyasztását is. Ezeket a villanyórákat hívja a szakma ad-vesz mérőnek, a valós fogyasztás vagy termelés pedig a két mennyiség különbségeképpen adódik. Ha a termelés és a fogyasztás két leolvasás között egyenlő, akkor gyakorlatilag eltűnik a villanyszámla. A termelés és a fogyasztás legtöbbször eltérő időpontban jelentkezik, sötétben a napelem nem termel, viszont világítani, fűteni kell. Ha ritkábban van villanyóra-leolvasás, több lehetőség van a fogyasztás és a termelés kiegyenlítésére, rövidebb leolvasási periódusokkal nehezebb a villanyszámlát lenullázni.

Megváltoztak a napelemes minierőművek elszámolási lehetőségei
Korábban telepített rendszereknél éves elszámolással kötöttek szerződést a szolgáltatóval a megtermelt energia átvételére. Ez azért volt szuper, mert a nyáron megtermelt energiát télen el tudták használni, akár egy évig tárolhatták az villanyáramot, és ha az évi egyszeri leolvasásnál a szaldó nullára futott ki, akkor egy forint se járt az ELMŰ-nek az egész éves szolgáltatásért. A kezdet kezdetén a napelemes rendszerek drágák voltak, és kevés volt belőlük. A gyártás felfuttatásához és az eladhatóságért kellettek ezek a szuperkedvezményes lehetőségek, azonban érthető, hogy ezt nem lehet mindörökké fenntartani. A napelemes rendszerek elterjedésével szükségszerű a minirendszerek elszámolásán változtatni. A ma létesülő lakossági napelemes minierőművek havi elszámolással tudnak csatlakozni a szolgáltató hálózatához, a megtérülésük azonban így sem lett drasztikusan rosszabb, az árak alacsonyabbak lettek, a napelemek hatásfoka javult.

Mennyit termel a napelem télen?
A téli energiatermelés elmarad a nyári értékektől, hiszen rövidebbek a nappalok, a nap alacsonyabban jár, az eget gyakrabban felhő takarja, egy tetőn lévő napelemről körülményes a hó letakarítása, így, ha esik az égi áldás, sokáig maradhat a napelem hótakaró alatt. Van azonban, ami javítja a működést: a panelek alacsony hőmérsékleten jobb hatásfokkal tudják átalakítani a napfényt elektromos energiává. Ennek hatása nem feltétlen a téli hónapokban jelentős, de már márciusban viszonylag hosszúak a nappalok, a hőmérséklet még alacsony, így a tavaszi, őszi hónapok energiatermelése gyakran megközelíti a meleg nyári hónapokban elért hozamot.

A zöld áttörés még várat magára
A megújuló erőművek energiatermelése nem igazodik a fogyasztási szokásokhoz, nem akkor fúj a szél, süt a nap, amikor a napi csúcsok vannak. Az áramfogyasztási szokásokon nem tudunk érdemben változtatni, fűteni, világítani, mosni nem akkor fogunk, amikor éppen süt a nap. A „zöldenergia-termelők” a szolgáltatók számára nehézséget okoznak, hiszen nekik kell igazodni az ezernyi apró erőmű pillanatnyi termeléséhez, ennek követése pedig olyan erőművet kíván meg, amely nagyon rugalmasan tudja változtatni a pillanatnyi teljesítményét. Erre leginkább a fosszilis erőművek képesek, azaz a megújuló energiát előállító minierőművek rendszerbe illesztéséhez fosszilis erőművek kellenek. Az energiatermelés fenntarthatóságához még valami módon meg kell oldani a villamos energia tárolási problémáját. Vannak kísérletek például arra, hogy az elektromos autók akkumulátorát lehetne használni erre a célra. Ha az autó csatlakoztatva van az épülethez, és éppen energiatöbblet van, akkor lehet tölteni az akkut, és éjszaka használni a tárolt energia egy részét a háztartásnak.

Mire figyeljünk napelemes rendszer telepítésekor?
Rendszerelemek használata. Előfordulhat, hogy olcsóbban jutunk a rendszer elemeihez, ha megkeressük a piacon kapható legolcsóbb alkatrészeket, de ne magunk válogassuk össze a rendszer elemeit. A teljes rendszernek együtt kell jól működnie, és ennek számtalan buktatója lehet.
A minőségi anyagok megtérülnek. A napelemes rendszer tipikusan az épület hosszútávú beruházásai közé tartozik. Nem cserélgetjük egy-két évente az ablakokat, a szigetelést, a tetőcserepet, de a napelemet sem. 20-30 év sok idő, a leggazdaságosabb, ha jó minőségű anyagokkal dolgozunk. Lehet, hogy az áruk akár 30 százalékkal is magasabb, de az élettartamuk, hatásfokuk akár a duplája is lehet. A hosszútávú beruházás mindenképpen a jobb minőség felé tereli az értelmes döntést.
Biztosítás. Ha megvan a jó minőségű rendszer, akkor a telepítés után sokan fellélegeznek: a következő 25 évre a rendszerrel nincs több problémájuk. Hogy ez valóban így legyen, fontos, hogy biztosítást kössünk a napelemekre. Jó, ha ehhez speciális, a napelemes rendszerekre kidolgozott biztosítási formát választunk. A napelembiztosítás általában sokféle kockázati tényezőre kínál védelmet, így a jégesőtől, a hónyomáson és a tűzvészen át a rongálás, lopás, vandalizmus ellen is bebiztosíthatjuk rendszerünket, sőt, arra is, hogy egy esetleges kockázat bekövetkeztekor a javítás és a hozamkiesés is a biztosítói szerződés része legyen. Az állami támogatással épülő rendszerek esetén kötelezővé is válhat a biztosítás.
Nem csak a biztosítás fontos! Az évenkénti ellenőrzés elengedhetetlen ahhoz, hogy a napelemrendszer megtérülő beruházás legyen. Ha már van napelemünk, de nincs karbantartási szerződésünk, érdemes minél előbb pótolni. A szakember ugyanis nemcsak azt vizsgálja, hogy működik-e a rendszer, de ellenőrzi a rendszeregységeket, például az inverter tökéletes működését, vizsgálja a garantált teljesítmény meglétét, és azt is, hogy szükséges-e tisztítani a napelem felületét.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop