Minden, ami kell…

Két fél telek, egy bontásra ítélt, megroggyant falusi vályogház, és egy Erdélyből áttelepült, várakozó család. Így indult ez a nem hétköznapi történet, amelynek végén ez a sallangmentes, egyszerű, ám minden igényt kielégítő passzívház áll. És ha már egyszer passzívház, minden energiaforrás megújuló benne, természetesen!

A történet Eszterrel, a ház asszonyával kezdődik, aki az édesanyjával Erdélyből települt át Magyarországra a kilencvenes évek közepén, és megvásárolták a gyömrői telek felét, rajta egy félig vályog, félig téglaépítésű öreg parasztházzal. A régi ház lassan tönkrement: először a tetőszerkezete, majd a nyílászárói, szigetelései is megadták magukat; felmerült a kérdés, hogy felújítani, vagy lebontani az egyszerűbb. Az utóbbi volt.

„Tavalyelőtt kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a régi ház helyére építsünk egy újat” – meséli László. „Mivel mérnökök vagyunk, kamarai továbbképzéseken már hallottunk a passzívházakról, ami az első perctől kezdve érdekelt. Magazinokat, szaklapokat kezdtünk tehát böngészni, és igyekeztem mindent elolvasni a témáról. Kíváncsi voltam, mennyibe kerül, mennyi a többletköltség, és vajon tényleg megéri-e passzívházat építeni. Több építésszel egyeztetve végül Juhász Róbertet bíztuk meg a házunk megtervezésével. A telek adottságai tökéletesek voltak: kelettől nyugatig végigjárja a Nap, így szinte adta magát egy passzívház építése.

2012 decemberében adtuk be az építési engedélyt, ami 2013 áprilisában vált jogerőssé, ekkor kezdhettük el a régi ház bontását, ami három hét alatt meg is történt. Az építkezés idejére albérletbe költöztünk, nagyon igyekeztünk, hogy minél hamarabb visszaköltözhessünk. Október közepe volt, nem volt még kész a padlás hőszigetelése és a gépészeti szerelés sem, így fűtés sem volt a házban. Az előbbit befújt papírral oldottunk meg, és meglepődtünk azon, mennyire megemelkedett a beltéri hőmérséklet. A gépészekkel viszont nagyon megszenvedtünk, mert az első brigádot sajnos le kellett cserélnünk, és mire a második mindent helyrehozott és befejezett, addigra december közepe volt: karácsony előtt három nappal lett fűtésünk.”

„A régi és az új házat össze sem lehet hasonlítani” – teszi hozzá Eszter. „Egy passzívházban nem kell ajtót, ablakot nyitni, mégis jó levegő van – bár édesanyám nehezen tudja megszokni, hogy a hatalmas ablakok nagy része nem nyitható. Ez a ház világos, kényelmes, megvan mindenkinek a saját kis zuga. Robi pontosan azt tervezte meg, amire szükségünk van. Szuper itt lakni, szívem szerint el sem mennék itthonról, annyira szép, annyira új minden, panasz nem lehet.”

Tervező: Juhász Róbert okl. építészmérnök, minősítettpasszívház-tervező – JUROPLAN Bt.
Minden anyagot kipróbált, és azt mondja: bármiből épülhet alacsony energiaszintű és passzívház.
Épületeinek szerkezeti rendszere könnyen megvalósítható, hisz egy ház nem attól jó, hogy bonyolult.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop