A kerítések területeket választanak el egymástól. Megmutatják, hogy mi kihez tartozik, megóvnak az idegenek fürkésző bepillantásától, ugyanakkor a kerítés kapuja a háztulajdonos(ok) első bemutatkozása is. A kiskapura nemcsak a családi házaknál van szükség. A többlakásos társasházaknál is csak akkor tud kialakulni a jó szomszédság, ha megvannak ezek az elválasztó vonalak, amelyek a város átláthatatlan tömegéből kiszűrik azokat az embereket, akiket az idők során szomszédként ismerünk fel.
A kapu a legfontosabb ponton áll, két világ határán, az életet jelentő otthon, és a létezést fenyegető külvilág között. Bezár és védelmez, ugyanakkor megnyílik és megmutat. Ez a kettősség a székely kapuk elejének és fonákjának különbözőségében is megmutatkozik. A kapu arccal a külvilág felé fordulva áll. Belülről egyszerű és dísztelen, az oszlopok, kötések, zárak szilárd szerkezetét mutatja. A kívül álló a kaput másképp látja. A csukott ajtóhoz közeledő ember ösztönös szorongást érez. A távolról elutasítónak tűnő zárt kapu azonban közelítve – ahogy részletei kirajzolódnak – megváltozik. A faragások, a szép részletek, a feliratok idegenkedésünket, szorongásunkat a megismerkedés vágyává váltják fel.
?Térj be hozzám vándor, ha erre viszen utad, Ha jó a szándékod, itt szeretet fogad – (Székelykapu felirata Malomfalva, Erdély) Ha gonosz szándékkal érkezünk egy olyan kapuhoz, amin ez a felirat látható, szorongásunk nemigen csillapodik: – Szíves vendéglátó ez a kapu gazdája, De a gonosz embört bunkós bottal várja – (Berekeresztúr)
A városokban nevelkedő, – nyílászárókon át – közlekedő mai ember másképpen gondolkodik, másképp értelmezi a világot, mint e kapuk hajdani készítői. A legtöbb háztulajdonos rengeteget gondolkodik a ház berendezésén, sokat ad a bútorokra, hosszasan tűnődik a tapéta színén. A házhoz tartozó – külsőségekre – azonban kevesebb figyelmet fordít. A kerítés, a kapu pedig a mai világ szavajárásával a tulajdonos(ok) – névjegykártyája?, ahol az esztétikai megjelenés mellett számos műszaki szempontot is érdemes figyelembe venni.
A kültéri berendezések, így a kerítés és a kapu is állandóan viseli az időjárás viszontagságait. A megfelelő anyagok, valamint a megfelelő kezelés alapkövetelmény.
Alapvetően kétfajta kerítést különböztetünk meg. Az egyiknek van alapozása, a másiknak nincs. E kettő közötti árbeli különbség óriási, ezért jól meg kell fontolni, hogy melyik mellett döntünk. Utcai oldalra is rakhatjuk a legegyszerűbb drótkerítést, amit a belső oldalról szúrós-bozontos növényekkel ültethetünk be. Az alapozást igénylő megoldásnál az alapzat fölött – hasonlóan az alapozás nélküliekhez – az oszlopok közötti részt különböző típusú kerítésmezők töltik ki. Az alapozást nem igénylő kerítések esetén az egymástól 2-2,5 méterre elhelyezkedő oszlopokat különböző módon tehetjük a földbe.
Keményfa oszlop esetén megfelelő kezelés után az oszlopokat közvetlenül be lehet ásni a földbe, akár száz évig is bírhatják. Nagyapám korában a fát kátrány, fáradtolaj és lóhúgy (!) keverékében főzték jó fél napig, ami bombabiztos kezelést jelentett.
Ma már vegyszerekkel érjük el ugyanezt az eredményt.
Másik biztos megoldást jelent, ha betontuskóba erősített vaspapucsba, vagy vas platnira rögzítjük a faoszlopokat, úgy, hogy a fa olyan távolságra legyen a földtől, hogy a rágcsálók ellen is biztos védelmet nyújtson. Fém oszlopok alkalmazásakor nem a korhadás, hanem a korrózió ellen kell felfegyverkezni, ami a mai korróziógátló bevonatok kínálata mellett nem jelenthet gondot.
Hozzászólások