Mester házasság

Etyek új parcellázású részén áll az a csinos családi ház, amely egyik kiváló példázata a Wienerberger Mesterházak programjának. A rendszer keretében típustervek vagy egyedi elképzelések alapján, írásban garantált árakkal készülhet el álmaink háza, az erre szerződött megbízható, ellenőrizhető kivitelezői gárdával.

 

 

Vendéglátóink három évvel ezelőtt terveztettek maguknak egy házat Szabó Péter építésszel. Azután, hogy az épület elrendezése papíron elnyerte véglegesnek álmodott formáját, „már csak” egy megbízható kivitelezőt kellett keresniük. Ekkor találkoztak a Rezsnyák Építési Kft.-vel, azon belül is Rezsnyák Péter tulajdonossal, akivel kölcsönös szimpátiára épülő jó kapcsolatot alakítottak ki. A cég szerződött partnere a Wienerberger Téglaipari zRt-nek, így részt vesz annak Mesterház programjában is. Ennek keretében a vállalkozók garantált árakkal, sok éves tapasztalattal és rövid építési határidővel tesznek eleget a megrendelők igényeinek.

 {gallery}images/stories/verysimple/mesterhazassag/f{/gallery}

Szilvia és Péter a tervezővel és a kivitelezővel közösen abban maradtak, hogy egy háromlépcsős építkezést bonyolítanak le. Első lépéseként készült el a ház jelenlegi arculata, a 100 négyzetméter alapterületű lakótér, a dolgozós nappalival és a három kisszobával, a két fürdővel, a nyitott étkezős konyhával és a terasszal. A második lépcsőben épül meg a ház mellé tervezett garázs, a harmadik etapban pedig a nappali folytatásaként elképzelt télikert a szaunával és wellness sarokkal.

{gallery}images/stories/verysimple/mesterhazassag/a{/gallery}
 

A háziasszony papíron jó előre megtervezte a helyiségkapcsolatokat, az egyterű nappali mellé szeparált intim tereket álmodott. A nappali valamikor majd a kanapé párnáihoz illeszkedő narancssárga színt kap, de amíg mozognak a frissen felhúzott falak, addig fehér marad a lakás. A tetőteret egyszer majd szívesen beépítenék, de amíg kicsi a gyerek, addig bőven elegendő a földszint is. Így könnyebb is rendet és fegyelmet tartani. A három és fél éves Máté ugyanis máris uralma alá vonta az egész házat, saját szobájában felállított vasútvonalán kívül kisautóival rendszeresen forgalmi dugót alakít ki az u-alakú konyhapulton és a skandináv étkezőasztalon is. Mamája mellett gyakorta segédkezett a konyhai munkáknál, így tavaly saját minikonyhát rendeztek be neki az étkezőben. Az apró konyhapultba rozsdamentes minimosogató került, poháralátétekből főzőlapok készültek, de alkotásait, ha akarja, akár műanyag mikrosütőben is el tudja készíteni. Saját birodalma a lakás legkomplettebb helyisége, itt zöld és kék falak teremtenek férfias miliőt, és az emeletes ágy alá remekül el lehet pakolni a játékhegyeket.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop