Mesélő falak

Alattunk Óbuda forgalma, de minden elcsendesül az ötödik emelet magasságában. Illetve, majdnem. Egy hétéves és két tüzes kétéves piros sapkában vidám játékba feledkezik a nappaliban. Apa is beszáll a mókába, míg én egyszeriben egy habos kapucsínóval a kezemben a konyhában találom magam anyával…

Anya, ha majd felnövök, és férjhez megyek, akkor is itt akarok lakni – summázza a hétéves Ené. És kell-e ennél nagyobb bók egy anyának? És kell-e ennél nagyobb bók egy anyának, aki lakberendező? De ne szaladjunk előre. Szabó-Vedress Krisztina egy nyolc évvel ezelőtti, ködös, barátságtalan napról mesél. Az első találkozásról, amikor elég volt körbepillantani a szerkezetkész szürkeségével együtt is bizsergető térben, hogy tudja, ezt keresték. Egy bökkenő azért volt: a négyzetméterek. Szó szerint az utolsó 24 órában érkeztek ahhoz, hogy a szomszédos lakást is megvásárolhassák, és a kettő összenyitásával megteremtsék a vágyott életteret. – Egy napot kaptunk a kivitelezőtől arra, hogy előálljunk az új alaprajzzal – meséli Krisztina. Körbeülték hát este az asztalt… Mondhatnánk, hogy egy lakberendezőnek ez mindennapi feladat, csakhogy Krisztina akkor még közgazdászként a kimutatások és prezentációk világában mozgott otthonosan, bár érezte, hogy a falak tologatása, a szép bútorok és textilek nagyon is elbűvölik.

Szóval Krisztina, Atilla, a férj, és Krisztina építész édesapja másnapra elkészültek a tervvel. És ahogy februárról decemberre fordult a naptár, a család költözhetett, hogy itt tölthessék a karácsonyt.

A házaspár nagy örömmel, fáradhatatlanul és mindvégig jelen volt az építés során, majd az átadást követően egyedi ötletekkel és sok esetben saját munkával formálták otthonná a lakást. A színek, hangulatok tekintetében is tökéletesen ugyanazt gondolták, hamar összeállt, hogy homokszín, csöpp csokoládébarna és tojáshéjszín alapozza meg az otthonosságot. A kék árnyalat csak később jött, és Atilla édesanyjának köszönhető, aki egy bécsi szőnyegüzlet kiárusításán megvásárolt két kék perzsaszőnyeget. Egyik a nappali, másik a hálószobákhoz vezető folyosó éke. És azóta az étkezőbe vezető mesélő falon, Krisztina saját tervezésű lámpaburáin, és a legújabb kedvencen, az üvegbetéttel díszített komódon is feltűnik a kék.

Mire a nappaliba eljut a vendég, különös érzelmi töltetet kap: steril műtermi fotók helyett a család legkedvesebb pillanatainak, csupa szív fotóknak válhat részesévé. Két évvel ezelőtt – december 27-én – Iringó és Nimród, az örökmozgó, tejszőke ikerpár is megérkezett a családba, így újabb mesélő falakkal gazdagodott a lakás. Az étkezőből szép rálátás nyílik a nappalira. Körívét Krisztina tovább hangsúlyozta a bérelt lakásból hozott bútorok beépítésével alkotott gipszkarton polcrendszerekkel. Sok-sok könyv és dévédé árulkodik a család kedvelt időtöltéséről, katonás rendjük pedig Atilla rend(szer)szeretetéről. A több mint öt méteres, íves kanapé egyértelmű választás volt, nem így a dohányzóasztal. Nem találtak ugyanis megfelelőt, így megtervezték a fából és üvegből komponált bútordarabot – megvalósítása szép asztalos munka.

Az otthonteremtés időszaka Krisztina szakmai útjára is hatással volt: újra beült a padba, hogy hivatalossá tegye azt, amiben ott belül teljesnek érzi magát. Lakberendezőként keresi a szépet önmaga és ügyfelei örömére, és feltétlenül hiszi, hogy az otthon harmóniáját nem a kimért szerkesztettség, a minden mindennel passzoló berendezés, sokkal inkább a szív, a befogadó és marasztaló hangulat teremti meg.

Ahogy sötétül, a budai hegyeket kémlelve itt is, ott is apró fénycsillagok tűnnek elénk. A félhomályos ünnepi varázsban forralt bor illata, pici talpak dobogása, kacaj vegyül a holdvilággal…