Ybl Miklós-díj 2014

ybl2014. január 24. napjáig adható postára a pályázat az Ybl-díjakra, amelyet legalább tizenöt év kimagasló egyéni építészeti alkotótevékenység elismeréséül, életműdíjként, tervezőtárssal közös munkásság esetében közös díjként adományozhat a belügyminiszter. A díj elnyerésével emlékplakett, adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

Az elismerésre a határon kívül élő azon személyek is pályázhatnak, akik hozzájárultak a magyar és egyetemes építészeti kultúra gyarapításához.Az adományozásra vonatkozó javaslatokat szakmai összetételű Díj Bizottság fogadja be, véleményezi és rangsorolja, melynek elnöke Nagy Ervin országos főépítész, a Bizottság tagjai pedig az általa felkért szakmai szervezetek delegáltjai.

A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
– a pályázó nevét és elérhetőségét (lakcím vagy értesítési cím, e-mail, telefonszám);
– a pályázó építész munkásságának ismertetését írott és képi formában, azon belül különösen a díj odaítélésének megalapozására alkalmas, kiemelkedő színvonalú alkotásokat az esetleges építész tervezőtársak nevének feltüntetésével;
– minden olyan rajzot, skiccet, fényképet vagy publikációt, amely az elbírálást segíti;
– a pályázó külön nyilatkozatát arról, hogy sikertelen pályázat esetén hozzájárul-e vagy sem a munkásságát dokumentáló anyag bemutatásához.

A teljes pályázati anyagot – kizárólag digitális formátumban (nyomdai utómunkára és kiadványkészítésre alkalmas minőségben) – adathordozóra rögzítve, postai úton lehet benyújtani.
Az elismerésre javasolt hozzájárul ahhoz, hogy az Ybl Miklós-díj miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban a Belügyminisztérium személyügyi hivatali egysége és a Díj Bizottság természetes személyazonosító adatait (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adatait, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adatait nyilvántartsa. Kijelenti, hogy vele szemben a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 55. § (1) bekezdésében rögzített kizáró ok nem áll fenn. Az elismerésben részesülő hozzájárul nevének a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium honlapján való közzétételéhez.

A pályázati anyagok postára adásának határideje: 2014. január 24.

Postacím: Belügyminisztérium, Országos Főépítészi Iroda
1051 Budapest, József Attila u. 2–4.
1903 Budapest, Pf. 314

Technikai jellegű kérdések kizárólag az alábbi e-mail címen érhetők el: Technikai jellegű kérdések kizárólag az alábbi e-mail címen érhetők el: szij.zoltan@bm.gov.hu

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop