Magyar Termék elismerés a Duna-Dráva Cement Kft.-nek

Milyen a jó padlásszigetelés?
Erkélyajtó javítása, kizárólag szakemberrel
Építtessünk télikertet!

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) évek óta elkötelezett híve annak, hogy amikor csak lehetséges, a hazai termékek vásárlását részesítsük előnyben. Éppen ezért csatlakozott a #veddahazait kampányhoz is, nemrég pedig átvehette a Magyar Termék Nonprofit Kft. védjegyek kiemelkedő belső kommunikációjáért járó díját is.

magyartermekelismeresddcnek 720

A kutatások azt mutatják, hogy a járvány hatására nőtt a hazai termékek népszerűsége, a legjobban éppen a fiatalok körében, akiknél eddig kevésbé volt fontos döntési szempont a vásárolt áruk eredete. A #veddahazait kampánnyal a Magyar Termék sok olyan gyártót is aktivizálni tudott, amelyek még nem voltak védjegyhasználók, de az együttműködés révén megismerhették a csatlakozás előnyeit. Ennek eredményeként 2021 végére várhatóan eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeit használó cégek száma, ami két évvel ezelőtt még csak egy távolabbi célja lehetett a szervezetnek.

magyartermekelismeresddcnek 1
A DDC 2015-ben nyerte el a rangos Magyar és Hazai Termék védjegyhasználati jogát, amelyet még abban az évben a zsákos cementtermékek csomagolásán is feltüntetett. A védjegylicenc célja, hogy igazolja a termékek megbízhatóságát, jogszabályi megfelelőségét és tanúsított hazai eredetét. Minden megvásárolt Magyar Termék – legyen az élelmiszer, tisztítószer, vagy építőanyag – hazai munkahelyet teremt, támogatja a nemzetgazdaság fejlődését, valamint garancia arra, hogy ellenőrzött, minőségi termékről van szó. A Magyar Termék védjeggyel ellátott termékek igazoltan a legjobb minőségű, kizárólag magyar alapanyagokból, magyar munkaerő segítségével, hazai gyárakban készülnek, míg a Hazai Termék minősítésű cementtermékeket 96,8 százalékban magyar alapanyagokból, magyar szakemberek munkája által gyártja a vállalat.

A 2021-es Agóra konferencia keretében osztották ki a Magyar Termék Nonprofit Kft. elismeréseit azon védjegyhasználók számára, akik az elmúlt 15 évben a legtöbbet tették a védjegy és a hazai áruk népszerűsítésért. Az építőanyag-ipari vállalat elkötelezettségét 2021-ben újabb elismeréssel jutalmazta a Magyar Termék Nonprofit Kft.: a DDC a védjegyek kiemelkedő belső kommunikációjáért járó díjat vehette át. A DDC mellett olyan neves vállalatok részesültek díjazásban, mint az Alföldi Tej Kft., a Detki Keksz Kft. és a Magyar Piszke Papír Kft., valamint sokan mások.

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop