Luxusra tervezve

A luxus szó hallatán prémium minőség jut eszünkbe, mely ennek a lakásnak minden négyzetcentiméterét jellemzi. Letisztult színvilág, kifinomult formák, minták, textíliák, valamint csodálatos tapéták és dekorációs tárgyak alkotnak különleges atmoszférát.

amiotthonunk-kádárhelen-lusura tervezve

Budapest szívében, egy épület felső szintjén találtak rá megbízóim a panorámás és napfényes, új építésű 58 négyzetméteres lakásra, ahol nappali – konyha – étkező, dolgozószoba és hálószoba került kialakításra, melyek a fürdővel és mosdóval együtt a központi közlekedőből nyílnak. Ez az alaprajzi kialakítás lehetővé tette a lakás teljes hosszában végig húzódó 43 négyzetméteres terasz kialakítását, egyedi élményt nyújtva. Mérete okán három funkciót is kiszolgál, étkezésnek, pihenésnek és napozásnap is helyet biztosít.

A hideg- és melegburkolatokat már a közös munka megkezdése előtt kiválasztották és lerakták, kiindulópontot jelentve a további színekhez és anyagokhoz. A kisebb alapterület ellenére igyekeztem a lehető legtöbb tárolófelületet betervezni, hiszen a funkciót és ügyfeleim egyedi igényeit is szerettem volna minden tekintetben kielégíteni. Az enteriőröket selyemfényű festett MDF bútorok és tapétázott felületek ölelik körül.

A nappaliban a médiafal, a konyha folytatásaként jelenik meg, amit diszkrét nyitott elemek oldanak, lehetőséget biztosítva néhány könyv és dekorációs tárgy elhelyezésére. A kialakítás és berendezés során a kifinomult luxus és egységes harmónia megteremtését tartottuk szem előtt. Amennyiben szeretnénk optikailag növelni a térérzetet, előnyös megoldás a színek, minták és anyagok ismétlődése, hiszen ilyenkor szabadon siklik a tekintet. Minden helyiségre magas minőségű mobiliák finom formavezetése, mesés textíliák összhangja, visszafogott dekoráció, és bátor, mégis összhangban lévő komplementer színek használata jellemző, míg a lámpatestek ékkövekként helyezik fel a koronát a látványra. Igazán egyedi megoldás a bútorkárpit választása, amely azonnal szerelemmé vált, és különböző színekben, minden szobában megjelenik az előtérben található tűzött beülőtől, a nappali kanapé-fotel-étkezőszéken, valamint dolgozószoba székein át a hálószobai ágyig.

A minden ízében minőséget és eleganciát sugárzó ingatlan – a megjelenésen túl – minden igényt kielégítve nyújt kiváló lehetőséget bármely időtöltésre, legyen az munka vagy kikapcsolódás.

Minden megbízásnál arra törekszünk, hogy egységes és harmonikus környezetet teremtsünk, amely megbízóink személyiségét tükrözi. kiemelt figyelmet fordítunk a mindennapi életben megélt funkcionalitásra is, hiszen a valódi dizájn a komfortos használat során teljesedik ki.
Kádár Helen
enteriőrtervező, lakberendező

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop