Nagy fenyők állják útját az autók zajának Kondor Katalin kertjében. Ezek a szép szál őrök karácsonyi fenyőként díszlettek egykoron, ünnepi öltözetben. Amióta több már nem fér el a kertben, a ház asszonya műfenyővel ünnepli a karácsonyt. Kis ágakból összeállított csokrok is megtöltik a szobát fenyőillattal.
– Tíz éve, amikor ezt az ikerházat felépítettük, még béke volt ezen a vidéken, csend és nyugalom – mondja Kondor Katalin, miközben a kerti úton bekísér a házba. A rövid történet a következő – vág a téma közepébe azonnal, mert kevés az ideje. Különben is rendszeresen olvassa az A Mi Otthonunkat, tehát betéve tudja, mit kérdezünk tőle. – Annak idején Debrecenből jöttem föl az egyetemre, természetesen albérletben kezdtem, majd néhány főbérlet következett és társasház, amíg eljutottam a sajátomba. A Vízivárosból is elegem lett úgy tíz éve, az úgynevezett úri környezetből, a falfirkás betonvilágból. Először sorházat képzeltem el, de a partnereknek, a két baráti házaspárnak közben elillant a bátorsága. Az építkezés másfél évig tartott, bár olcsó szakemberekkel kellett dolgoztatnom.
Benn gyönyörű a világ. Az előszobából osztott ajtó vezet a nappaliba, üvegének homokfúvott mintái ismétlődnek a konyhában. Katalin eredeti elképzelését valósította meg az első és egyben utolsónak szánt otthonában; nemcsak széltében, de hosszában is kettéosztotta az ötvennyolc négyzetméteres alapterületet és a belmagasságot. A földszinten egy térben helyezte el a nappalit a konyhával, ami mindennapi megoldás, de az, hogy a hálószobát a fürdővel kapcsolta össze fönn, s a belmagasságnak mintegy a felét építette be, ez már érdekes. A tér másik fele a tető csúcsáig szabad, azaz – üres?, s ezért a kellemes térélmény. Lenn a tágas nappalit szintén kettéosztotta egy alacsony fallal, hogy ezáltal is jobban érvényesüljön a kétféle funkció. Így a berendezés kétféle stílusa is jobban elhatárolódik egymástól. – Mert az sem igaz ám, amit belénk sulykoltak a hazai úgynevezett szaklapok, hogy a modern jól megfér az antikkal. Attól függ! Bizonyos esetekben egyáltalán nem fér meg! – A bal – szárny – beépített polcrendszerével, tévével, zenegéppel, CD-tárolókkal a szórakozásé, az olvasásé, a zenehallgatásé; a jobb pedig biedermeier bútoraival és a rengeteg műtárggyal a társasági élet helyszíne. Az ülőgarnitúrától karnyújtásnyira a konyha, beépített nemes bútorai nemes mester keze nyomát őrzik. Le sem ülünk, máris rotyog vendéglátónk híres kávéja, de titkos receptjét senki soha nem kaphatja meg. Ezért titkos. Azt azonban sikerül megtudom, hogy a gyönyörű függönyök újak, a régit most cserélte le Katalin. Na, nem miattunk, hanem mert a felújított ülőgarnitúra kárpitja egyszerűen fölborította a szoba korábbi, jól összehangolt színvilágát.
Egészen biztos, hogy ez az otthon elsősorban a tárgyakról szól – állapítom meg magamban. Jártam már néhány lakásban, de ilyen sok összeillő, ízléses és finom tárgyat még nem sikerült együtt látnom. A festmények és gobelinek szinte beborítják a falakat; kisplasztikák, érmék, porcelánok, üvegmunkák a jól megtalált helyükön.
– Honnan ez a sok szépség – S a költővel szólva – mind mire való?
– Nem is tudom pontosan, mikor és hogyan kezdődött, de egyszer csak beleszerettem a tárgyakba. Természetesen nem minden darabot vásároltam, ajándékba is kaptam sokat. Aztán, egy-két évtizede, amikor még nem volt ilyen becsülete a régi holmiknak, olcsón hozzájuthattam a legszebb darabokhoz. Az én szüleim szegényen éltek, a háború előtt ki is fosztották a házunkat Debrecenben, így csak egy-két emléket kaptam tőlük – mint például a nagymama porcelán vázáját.
– Ezt a figurális sérült darabot?
– Igen, a lantos keze letörött. De én nem restauráltatom, mert így hitelesebb emlék. És valami csodát is szimbolizál, hisz maga a váza teljesen ép. Engem különben sem zavar, ha eltörik valami. Használni kell a tárgyakat. Arra valók. A macskáim sok mindent eltörtek már, általában a legértékesebb porcelánokat. Sosem bánkódtam miattuk.
– Közelebbről nézve a képeket úgy látom, a barátaid szépen dedikálták neked a munkáikat. Meghatóak a feszületek is így együtt. Ez már gyűjtemény, ugye – Tulajdonképpen te gyűjtő vagy?
– Nem, nem! Bár érme- és képmániás vagyok, de nem gyűjtő. Az a bizonyos tudatos gyűjtőszenvedély hiányzik belőlem. A könyvtáram is több mint ötezer kötetes. Csak a picében férnek el. Százszor elmondtam, száradjon le a kezem, ha még egyet hazahozok. Aztán mégis megveszem, ha valami érdekel. Az én tárgyaim csak úgy, maguktól összeálltak. A gyűjtés azért sem lehet az én műfajom, mert rengeteg időt igényel; időt, türelmet, energiát, figyelmet. Én munkamániás vagyok, másra nincs időm.
A nappaliból szép falépcső vezet az emeletre, és ugyanebből a fából készült fönn a korlát is, ami a hálószobát és a fürdőt védi a légüres tértől. A tetőszerkezet másik fele egyterű a nappalival a ház teljes magasságában, a lambériával borított tetőszerkezetig. Itt jól kinyújtózhat az ember teste-lelke. De a galéria sem levegőtlen, mint általában a tetőbeépítések. A hálószobából az erkélyre nagy üvegajtó nyílik, és még ablakok is ontják a fényt. Az erkély zöld fémbútoraira látni a sűrű függönyön át.
Bizony, nagyon kis terekben éltünk mi itten, átlagos pesti polgárok, az elmúlt fél évszázad alatt, villan át rajtam a felismerés most is, mint annyiszor, ha kényelmes lakásokban járok. Milyen remekül kitalálta Katalin ezt a házat, belsőépítész segítsége nélkül. Bizony, sokszor nem is vagyunk annak tudatában, mennyire hiányzik a tér az életünkből, csak kapkodunk levegő után. Itt a fürdőszoba sincs fallal elkülönítve a hálótól, csak alacsony mellvéd veszi körül, annak tetején dúsan burjánzó, cserepes növények. Kényelmesen elfér még az íróasztal is a galérián – kecses indonéz munka – , elejével a korlátnak támasztva. Aki itt rója a sorokat – mert számítógépet nem látok sehol – , felülről nézheti a nappalit. Nem is rossz látvány! Az emeleten egészen jól sikerült a Kelet hangulatát megidézni az indonéz és indiai bútorokkal, a sok színes párnával, szőttesekkel, finom faragású középkori utazóládákkal. Hogy ez utóbbiak eredetiek-e vagy másolatok, olyan jól sikerültek, hogy Katalinnak ez teljesen mindegy.
– Úgy tűnik, mintha elégedett lennél a házaddal. Ez ritka dolog, és jelentős sikerélmény is lehet. Változtatnál-e valamit, ha újra építkeznél?
– Aligha, talán valamivel nagyobbat építenék. Egy vendégszoba nagyon hiányzik, és a könyveim is a pincébe szorultak. Bár a földszintre külön kis fürdőt is sikerült kialakítanom, hisz föl, a hálóba azért mégsem járhatnak a vendégeim. Ezt is a képzeletbeli vendégszoba mellé tenném. Szerencsére jó nagy a pincém, így ott a garázson és a mosókonyhán kívül még elfér a gardróbom is. Bár éppen eleget futkosok le-föl az öltözködéssel, de üsse kő.
– Befejezett kézirat van az asztalodon. Mára hogyan alakult a munkád – Nem tudok róla, hogy valaha is lett volna a Magyar Rádiónak olyan elnöke, aki megbízatásának lejárta után robotosnak szegődött volna el ugyanott. Hogyhogy te vagy a szombat reggeli krónika műsorvezető szerkesztője –
– Nemcsak ezt csinálom, minden mást is, sorba, ami jön. Szeretek dolgozni, ennyi az egész. Különben sincs kivétel, nálunk mindenki robotol. Elnöknek lenni sokkal nehezebb volt, mint munkatársnak.
Teca óvatosan előlopakodik az ágy alól, fehér kis mancsaira mintha zoknit húzott volna. Gyorsan el is iszkol, amint meglát. A kóbor macskák ilyen bizalmatlanok. Õk bizonyára mindannyian azok voltak, még Millike, Mézi és Nembéla is kóbor macskákként kerültek ide. A ház őre viszont nem tágít mellőlünk. Örömében elkísér a lakás minden zugába, majd elnyújtózva hallgatja a beszélgetésünket. Õt Görögországban szedte föl a gazdi, a tengerparton, miután kiderült, hogy senkié. Boldogan hozta haza három határon át. Vendéglátónk a kóbor állatok őrző angyala. Amikor egyszer a rádióban nála jártam, madár szálldogált az irodájában, egy másik pedig kalitkából köszöntött. Mi sem természetesebb ennél!
Csak kifelé menet veszem észre, hogy az előszoba hangulatát egy transzcendentális festmény határozza meg. A zöld kompozíció témája: egymásból kinövő két hatalmas fa, amelyek valószerűtlenül hosszú ujjaikkal egymás felé nyújtóznak. Ez a megismerés határain túli gondolat, nemcsak méretével uralja a teret. Mint kiderül, Pető Tamás képeit nagyon szereti Katalin. S ezt a rejtélyt erősíti, hogy legjobb barátja Szepes Mária, akivel a karácsony első perceit együtt tölti, amíg kiegészül a baráti kör. Debrecenbe természetesen lemegy ilyenkor is, mert ott él a nővére és annak gyerekei, és a szülővároshoz hűséges az ember egy életen át.
– S mivel sok helyen élnek barátaim, keresztgyerekeim, így az ünnepek előtt a fél országot körbeautózom az ajándékaimmal – meséli már búcsúzóban, a garázsban álldogálva. – Néhány éve javasoltam ugyan a barátaimnak, hagyjuk már abba ezt a nem is a szent ünnep lényegéhez tartozó ajándékozást, de kis vitatkozgatás után elvetették. Tehát én is tovább tipródom az áruházakban, megadva magam a többség akaratának. Azért a készülődés minden percében tudom, hogy ennek a huncut vásárló-bolondító őrületnek semmi köze Jézus születéséhez, a Három Királyok megrendült térdhajtásához.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások