Konvektor, az egyszerű és okos megoldás

A konvektorok a köztudatban a gazdaságtalan és veszélyes fűtésmegoldások között szerepelnek, de még a mai napig is több mint 3 millió példány teljesít szolgálatot hazánkban. A konvektor egyszerű és okos megoldás, ne féljünk tőle, cseréljük le korszerűbb típusra.

A konvektorok, megalkotásukkor sokkal a kor műszaki színvonala elött jártak, hiszen – hasonlóan a mai korszerű gázkészülékekhez – a helyiség levegőjétől teljesen függetlenül működtek, így jelentősen biztonságosabbak voltak a korabeli fűtőkészüléknél. A konvektorok az égéshez szükséges levegőt kintről nyerik, és az égéstermék is egy csövön keresztül távozik a szabadba.. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy 50 éves technikáról beszélünk, de sok még működő készülék életkora sem sokkal kevesebb ennél, márpedig ’70-es évek műszaki követelményei minden tekintetben elmaradnak a mai kor elvárásaitól.

Elöregedő fűtőberendezések
Megtervezésükkor a cél a szilárdtüzelés kiváltása volt. A vaskályhák, cserépkályhák utódaként lehet rájuk tekinteni, használatukban is hasonlítanak a kályhákhoz, hiszen csak abban a helyiségben képesek fűteni, ahol elhelyezték őket. Azokban az épületekben, ahol komfortosabb megoldásra volt szükség, ott az elmúlt 30 évben már megszüntették ezeket az egyedi fűtőkészülékeket, és a legtöbbször cirkós, radiátoros megoldás vette át a helyüket. Ebből az következik, hogy az a 3 millió készülék, ami még a mai napig is üzemel, zömében az 50 négyzetméter alatti kis lakásokban található, vagy a rossz anyagi körülmények között élők otthonaiban fordul elő, ahol kevés forrás jut a karbantartásra, javításra. Ezért a ma üzemelő készülékek zöme igen koros és rossz állapotú.

Tovább szigorodó előírások
Az egyedi fűtőberendezéseknek, azaz a gázkonvektoroknak nem csak hazánkban, hanem egész Európában megvan a szerepe az épületek fűtésében, hiszen kis lakások, nyaralók esetén sokkal egyszerűbb megoldást kínálnak a fűtésre, mint egy komplett cirkós fűtésrendszer. Ezt felismerte az EU, és ezeknek a készülékeknek a gyártására is komoly környezetvédelmi szabályokat hoztak, amelynek elsű lépése 2018 év elejével hatályba is lépett. A rendelet értelmében már csak olyan gázkonvektorokat lehet forgalomba hozni, amelyek jól szabályozhatóak, alacsony a károsanyag-kibocsátásuk, és a kor biztonsági követelményeinek is megfelelően üzemeltethetők. A szigorodó rendelet a gyártókat újabb fejlesztésekre ösztönözték, és természetesen a készülékek ára is magasabbra került. Ahogy említettük, a gázkonvektorok piaca manapság nem túl nagy, hiszen a felhasználók jelentős hányada alacsony jövedelmű, gyakorlatilag a régi javíthatatlan készülékek cseréjére korlátozódik. A beszűkült piac matt a gyártók a fejlesztésre nehezen szánták rá magukat, így a 2018-as EU-s rendelet miatt komoly veszélybe került a gázkonvektort használók készülékellátása. Megoldás a konvektorcsereprogram volt, amelynek keretében állami támogatással lehetett a meglévő veszélyes, rossz állapotban lévő készülékeket lecserélni. Ezzel megfelelő piacot biztosítottak a gyártók számára, azaz a korszerű készülékek fejlesztésének költségeihez megfelelő gyártott darabszám és igény jelentkezett.
Az elmúlt 15 évben a hazai rendeletek ellehetetlenítették az oldalfali kivezetésű kémény nélküli, új készülékek telepítését, ezért szinte kizárólag olyan helyen lehet parapetes konvektorokat beépíteni, ahol a már meglévő készüléket cserélnek le. Az ilyen készülékcseréknél szinte csak teljesen azonos műszaki paraméterű készülékre lehet leváltani az élete javát már leélt készülékeket, ezért a cseréknél nagyon behatárolt a felszerelhető készülékek típusválasztéka. Az EU-s előírások a közeljövőben tovább szigorodnak, és a most engedélyezett 135 mg/kW NOx kibocsátást leviszik 85 mg/kW értékre. Ennek a rendeletnek a hatálybalépése azonban már teljesen új fejlesztésű készülékeket igényel, hiszen a ma gyártott atmoszférikus égővel rendelkező berendezésekkel nem lehet elérni ezeket a szigorú értékeket. A következő generációs készülékek valószínűleg már ventilátoros égőket tartalmaznak majd.

Mit tud egy korszerű, okos konvektor?
A korosabb készülékek legnagyobb hibája a szabályozhatatlanság, a magas károsanyag-kibocsátás.Az új EU-s rendeleteknek megfelelő készülékek kinézetre nem sokban térnek el korábbi társuktól, azonban a burkolat alatt sok mindenben különböznek tőlük. A tömítőanyagok között már nincs azbeszt, az égők teljesítménye jól szabályozható, alacsonyabb terhelés esetén sincs jelentős mennyiségű CO-kibocsátás, a készülékek elektronikus programozható termosztáttal vannak ellátva, magasabb hatásfokkal, kisebb gázfogyasztással rendelkeznek. Igaz, az elektronika miatt nem tisztán mechanikus szerkezetek, a működésükhöz elektromos energiára is szükség van. Ha nincs lehetőség cserélni a konvektort, vagy ha már a csere megtörtént, de nem elég „okos” az új készülék, nincs más hátra, mint felokosítani a régi konvektort. Hazai gyártótól elérhető egy olyan konvektor okosító szerkezet, amely alkalmas arra, hogy átvegye az iránytást egy teljesen egyszerű, mechanikus konvektor felett. A okosító kütyü beszerelését követően akár a netről tudjuk a konvektort szabályozni. A szerkezetet a konvektor hőérzékelőjére kell felszerelni, a hozzá tartó tápegységet a konnektorba dugni, és innen egy sima szobatermosztátról, de akár egy netes okostermosztátról is lehet az ősöreg készüléket kapcsolgatni.

Gyakorlati segítség a konvektorcseréhez
Konvektorcseréhez szükség lesz szakemberre, hiszen minden, a gázhálózaton végzett munkát csak arra jogosult szakember végezhet, önállóan nem szerelhetjük le, nem cserélhetjük le a gázberendezést. A konvektorcsere megtörténtét a gázszolgáltatónak be kell jelenteni, ezt hívják egyszerűsített készülékcserének. A parapetes konvektornál nincs kémény, így a kéményseprőket kihagyhatjuk az engedélyeztetésből. Az egyszerűsített készülékcsere valóban egyszerű ügyintézést igényel, de ebből kifolyólag csak egyszerű szerelésre, vagyis csak készülékcsere vonatkozik. Nem kell gázterv, jóváhagyás, nincs hosszú bürokrácia, a szakembernek csak bejelentési kötelezettsége van, ám az egyszerűsége miatt komoly kötöttségek is vannak. Az új készülék teljesítménye nem lehet nagyobb a korábbinál, a cserekészülék csak a régi helyére kerülhet, nem szabad a gázhálózaton módosítani, vagyis tényleg csak a készülék cseréjére ad megoldást.

Parapetes konvektor olyan kémény nélküli berendezés, amely az ablak alatti parapetes falfelületen keresztül vezeti be az égéshez szükséges friss levegőt, illetve ugyanitt vezeti ki az égésterméket.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop