Készítsük fel a kertet a nyárra!

Beköszöntött a tavasz, ideje rendbe szedni a kertet, ezt azonban ne tehernek, hanem kikapcsolódásnak fogjuk fel. Hiszen a kertészkedés remek időtöltés,kiszakít bennünket a folytonos rohanásból. Mi több, ha jól végeztük a dolgunkat, nyárra valóságos oázist varázsolhatunk a kertből. Íme 4 tipp, amellyel felkészíthetjük a kertet a nyárra.

1. Gondoskodjunk az akadálymentes öntözésről!

Sokakat megtéveszt, hogy tavasszal meglehetősen gyakran esik az eső, ezért nem gondolnak a növények locsolására. Ez nagy hiba, hiszen nyáron jellemzően kevesebb a csapadék, miközben a növények vízigénye nem, hogy nem változott, de meg is nőtt. Ha erre a nyár közepén eszmélünk rá, bizony, elkéstünk. Ezért tavasszal az első dolgunk legyen egy hatékony öntözőrendszer kiépítése. A házi öntözőrendszer alapvető eleme az öntözőszivattyú amely több szempontból is nagy segítség. Szállítja helyettünk a vizet, nem nekünk kell a locsolókannát cipelni oda-vissza, másrészt automatizálhatjuk az öntözést, így akkor is vízhez jutnak a növények, ha nem vagyunk otthon. Az öntözőszivattyú harmadik előnye, hogy a vizet természetes forrásból, például ásott/fúrt kútból vagy ciszternából nyeri, óvja a környezetet, és a vízszámlát sem nyomja az egekbe. Akkor sem kell lemondani az öntözőszivattyúról, ha nincs kutunk. Ilyen esetben gyűjtsük össze az esővizet, melyhez nagyméretű tartályokra és esővíztárolókra lesz szükség. Ha esővízzel locsolunk, ugyancsak kedvezünk a természetnek és a pénztárcánknak is.
Ezek a megoldások azonban csak akkor működnek hatékonyan, ha betartunk néhány alapvető szabályt. Az első és legfontosabb, hogy mindig ellenőrizzük a talaj nedvességtartalmát, és amennyiben nem elég magas, locsoljuk meg a növényeket. A locsolást lehetőleg kora reggel vagy késő este végezzük, ilyenkor ugyanis kisebb a párolgás, több folyadék jut a növényeknek.

2. Új év, új kezdet

A tavasz nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy eltüntessük kertünkből az ősz és a tél nyomait, és felkészítsük az új szezonra. A virágokat ilyenkor szokás megmetszeni vagy visszavágni. Ezzel a művelettel megerősítjük a fő szárakat, és serkentjük a virágzást. Érdemes levágni az elszáradt gallyakat és ágakat, hogy több hely jusson a friss hajtásoknak. Ha szeretnénk, formára is vághatjuk a bokrokat, cserjéket, ezzel is alakítva a kert arculatát.

Fontos, hogy a talajt is felfrissítsük: gereblyézzük össze az elszáradt füvet és az őszi avart, majd távolítsuk el a gyomokat. A gereblyézéssel egyébként nem csak a lehullott levelektől szabadulhatunk meg, hanem levegőhöz juttatjuk a földet, és javíthatjuk a vízelvezetést is. Ahhoz, hogy a talajban idén is friss és erős termés fejlődjön, szükség van trágyázásra. Ehhez használhatunk komposztot vagy szerves trágyát, s ha kissé önellátóvá szeretnénk válni, érdemes e célból gyűjteni a konyhai komposztot. Miután rendbe hoztuk a talajt, használjunk talajtakarót vagy mulcsot. A mulcs megtartja a föld nedvességét, elfojtja a gyomok növekedését. Így már minden készen áll az új növények érkezésére.

Mielőtt rátérnénk a virágokra, fontos megemlíteni, hogy az új kezdetet a szerszámok és a kertészeti eszközök is megérdemlik. Élezzük meg a csorba sarlót vagy metszőollót, olajozzuk meg a fűrészeket és sövényvágókat, és tisztítsuk meg az ásókat, kapákat, hiszen így hosszabb ideig állnak rendelkezésünkre.

3. Ültess növényeket!

Most pedig következzen a legizgalmasabb lépés, az ültetés. Első lépésként nem árt egy táblázatot vagy tervet készíteni, hogy melyik növényt mikor kell elültetni, hiszen ez fajtánként változik. Ha azt szeretnénk, hogy nyárra az egész kert virágba boruljon, ilyenkor kell elkezdeni a nyári virágok ültetését, amely megfelelő gondoskodás mellett vidámságot és változatos színeket teremt. A látványos megjelenés mellett gondoljunk a haszonnövényekre is. Ilyenek például azok a virágok, amelyek vonzzák a hasznos rovarokat (pl. méhek, katicák), szükség lesz továbbá olyan virágokra is, amelyek elűzik a kártékony rovarokat. Természetesen nem lehet minden kártevőtől ilyen könnyen megszabadulni, ezért a védekezés során ügyeljünk a természetes szerek használatára. Szintén jól jöhet, ha ültetünk néhány gyakran használt fűszernövényt, mert nincs is jobb annál, mint egy forró napon kiszaladni a kertbe, és friss mentalevéllel ízesíteni a hűsítő italokat.

4. Díszítsük fel a kertet!

A nyár akkor igazi, ha sok időt töltünk a kertben, természetesen nem csak kertészkedéssel. Teremtsünk lehetőséget a nyugalmas olvasásra, kényelmes pihenésre vagy éjszakába nyúló sütögetésre. Ahhoz, hogy minden készen álljon, még most, tavasszal készítsük elő a terepet: tisztítsuk meg a kerti bútorokat a téli piszoktól, ellenőrizzük, hogy nincs-e szükség javításra vagy cserére. Tovább emelhetjük a hangulatot, ha kihelyezünk kis lámpásokat, szélcsengőket vagy madárházakat, hogy ezekkel teljessé téve a kertet, jöhet a nyár!


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop