Kész szerencse

Környezettudatos házigazdánk már a nyolcvanas években azt kereste, hogyan hagyhatja maga mögött a legkisebb ökológiai lábnyomot. Sokadik házépítésénél az energiahatékonyság mellett az egyszerűség, megbízhatóság, gyorsaság és variálhatóság volt a fő szempont. Ezért döntött a nagypaneles készház-technológia mellett.

A történet jó pár évvel ezelőtt kezdődött. „Házakat nézegettünk, az utcákat járva véletlenül befordultunk ebbe a kis eldugott utcácskába is, és megláttuk a táblát: telek eladó” – kezd a történetbe házigazdánk. „Még aznap este felhívtam a tulajdonost, másnap találkoztunk, harmadnap megbíztam egy jogászt, a negyedik nap aláírtuk a szerződést. Rendkívül szerencsés hely ez, minden szempontból: forgalom csak annyi van, amennyi a lakó, ugyanakkor közel az iskola, óvoda, bolt, posta, és kiváló a tömegközlekedés is. Ha az ember elég háklis, akkor hihetetlen kicsi az esélye annak, hogy minden igényének megfelelő házat találjon készen. Persze a nyomott ingatlanárak mellett sokkal jobb most venni, mint építeni, ezzel szemben minimum egy beruházás van az ember életében, ami nem megtérülés- szempontú, és ez a háza. A komfortérzet nem forintosítható. 2008 áprilisában vettük meg a telket, ami azután jó ideig pihent. Bő egy év múlva, egy békés vasárnap sétáltunk le a Kongresszusi Központba, a Készház Vásárra. Egy építkezésben ugyanis nemcsak vonzó elemek vannak, hanem a sok macerára gondolva egyre több riasztó is. Az ember tehát próbálja minél egyszerűbben megúszni, ugyanakkor az is fontos volt, hogy ha házat építünk, akkor az korszerű és energiahatékony legyen. Így jött a készház ötlete. A bejárattól jobbra az első standon megláttuk a Wolf System standját, ahol nagyon jó információkat kaptunk, és jó benyomást szereztünk. Elkezdődtek a tárgyalások, ami együttműködéssé, sőt, együttgondolkodássá fejlődött. Mert fontos a koncepció, lényeges a technológia, de a (szak)ember pótolhatatlan! A tervezésben segédkező Péterre ma is jó szívvel gondolunk.

Elképzeléseinket a funkcionalitást illetően egy A/4-es papíron összefoglaltuk: fölsoroltuk a ház kívánt helyiségeit, megjelölve a négyzetmétereket és a szintenkénti elosztást. Egyetlen ponton merítettük ki a beépítettségi határokat, ez pedig a földszint alapterülete. Sokkal nagyobb lehetne az alagsor, az emelet, az épületmagasság, de arra törekedtünk, hogy a ház az ésszerű határokon belül maradjon, a méretét tekintve is.

Két dologtól félek egy építkezésen: az egyik a sok-sok szakma koordinálása, a másik a víz. Én még soha nem laktam olyan házban, ami ne vizesedett volna. A víz mindig ott volt a fizika órán, a szakmát gyakorló mesterek nem biztos. Utóbbiak ráadásul egymással sem mindig egyeztetik jól az időbeosztást, a feladatok elvégzését. Egy jól megtervezett készháznál ilyesmi nem fordulhat elő: két újabb tényező, ami a készház felé hajtott minket.”

Közvetlen partnerként dolgozunk: térítésmentesen elkészítjük az első három dimenziós tervet, árajánlattal. A tervdokumentációt mi adjuk be, műszakilag mindent leegyeztetünk, és a generálkivitelezést is lebonyolítjuk. Olyan házakat építünk, amik a környezetnek semmiféle hátrányt nem okoznak. Már az alapanyagok előállításánál is igyekszünk minden mérgező anyagot kizárni – osztja meg velünk a Wolf System Kft. filozófiáját a divízióvezető.  kujani peter
Kujáni Péter

 

a tulajdonosok

Az ember, ha az ötvenes évei derekán jár, egyrészt sejti, hogy mi az építkezés, mert végigcsinált már legalább egyet, másrészt még van ereje egyet lebonyolítani. Vendéglátóink gyerekei már kirepültek. Olyan házat szerettek volna, ahol most is jól érzik magunkat, de húsz-harminc év múlva is a mostanival azonos életnívón élhetnek.

szemlélet

„A nyolcvanas évek derekán jártam először Angliában – meséli László. Nagyon kevés pénzem volt, így azt ettem, ami a legolcsóbb: hazulról vitt babkonzervet. Egy kanadai fiú ránézett, és közölte, ez egészségtelen. O már akkor azt nézte, mi az egészséges, amikor bennünk még föl sem merült ez a szempont. Azóta sok év telt el, és én is bejártam egy utat: egészségesen táplálkozom, nem szemetelek és az autóm hibrid. Azt az elvet vallom, hogy inkább legyen a beruházás egy hangyányival drágább, de a fenntartási költség és a környezetterhelés szinte nulla.”

gépészet

A Stiebel Eltron LWZ 404-SOL kompaktgépe egyszerre három funkciót lát el: vezérli a hőcserélős szellőztető rendszert; ezzel egy egységben tartalmazza a fűtésről és hűtésről gondoskodó levegő-víz hőszivattyút; illetve a háztartási meleg víz előállítását szolgáló napkollektort is kezeli.
Az első évben a villanyszámla havi 33 000 forint volt, míg a régi háznál a villany- és a gázszámla együtt 110 000 forint volt éves átlagban. Ha havi 80 000 forint átlag megtakarítással számolunk, az éves szinten közel egymillió forint: a gépészeti többletberuházás költsége három év alatt megtérül.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop