Kerámia burkolólapok

Sokan bosszankodunk azon, hogy beköltözve az új lakásba, eltelik egy-két év – néha még ennyi sem kell – , és a kerámia burkolólap itt is, ott is megsérül, a forgalmas helyeken lekopik a máz, a kültéri teraszon mozognak, majd feljönnek a lapok. A kerámia padló- és falburkolatok meghibásodásának okai nemcsak Magyarországon, hanem a legtöbb kerámiaiparral rendelkező országban is ismertek. A következőkben ezeket az okokat ismertetjük, néhány hasznos tanáccsal kiegészítve, Hogyan őrizhető meg a burkolatok épsége?

 

 

A kerámia burkolólapokat a gyártás során nedvesen vagy szárazon formázzák, majd égetik, és mázas vagy máz nélküli kivitelben forgalmazzák. A lapok fal-, illetve padlóburkolásra használhatók, s a gyártmányokra 1994 óta európai nemzetközi szabványok MSZEN jelzettel tartalmazzák a minőségi előírásokat. Ezek a lapok porozitása – vízfelvétele – szerint változnak A belső téri falburkolatok porozitása, vízfelvétele általában magas, a külső homlokzatra alacsony vagy közepes vízfelvételű, fagyálló burkolatot kell használni. A padlóburkoló lapok is készülhetnek beltéri, illetve kültéri használatra.

 

Magyarországon öt helyütt gyártanak kerámia burkolólapokat, a hazai gyártmányokon kívül széles körben importálunk Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Svédországból, Csehországból, Szlovéniából, Szlovákiából, Törökországból, sőt Egyiptomból is.

 

A burkolólapok minőségét meghatározó anyagok

Belső térben falburkolásra hagyományosan a csempét használjuk. A gyártmányok minőségét az alaplap és a máz fizikai tulajdonságai határozzák meg, melyek közül elsősorban a hőtágulás játszik lényeges szerepet.
A mázatlan csempe (alaplap) nagy kvarchomok- és csekély földpáttartalma miatt kiégetés után is lyukacsos (porózus) marad. Az alaplap színfelületére felvitt mázréteg a csempe színoldalát vízállóvá, könnyen tisztíthatóvá teszi, és természetesen esztétikai szempontból díszíti.
A mázas kerámia padlólapok között – a technológia alapján, a lapok tömörségétől, porozitásától függően – háromféle típust különböztetünk meg: porózus, tömörebb és tömör típust. A tömör típusú lapok között még egy további, a kőporcelán (fél százaléknál kisebb vízfelvételű burkolólap) gyártása is elterjedt. A porózus lapok kizárólag belső térben használhatók.
Vegyi összetételük és előállítási módjuk alapján sokféle mázat különböztetünk meg, két fő csoportja a fényesre olvadó és a matt mázas. A két máztípus keménysége, ennélfogva kopási ellenállása jelentősen eltérő. A matt mázak és a világos színű mázak kopási ellenállása kedvezőbb.
Mázatlan, tömör kerámialapokat hazánkban jelenleg csak egy gyárban készítenek, így ezeket importáljuk. A mázatlan kerámialapokat sima, matt felülettel, továbbá a kőipari technológiából ismert módon csiszolt felülettel, valamint érdesített, mintázott, úgymond csúszásgátló kivitelben is forgalmazzák. A forgalmazott mázatlan kerámialapok többsége alacsony vízfelvételű, fagyálló minőségű.

A meghibásodás okai

A kerámia padló- és falburkolatok meghibásodásának okai ismertek.
A lapburkolatok felválását elsődlegesen nem a burkolólap minőségi hiányossága okozza, hanem hogy a lapozás kivitelezési technológiája nem igazodik a megváltozott építési követelményekhez. Míg régebben általában kisebb helyiségek burkolására alkalmazták a kerámia burkolólapokat, ma összefüggő, nagy felületeket burkolnak vele. Időközben azonban jelentősen változtak az épületszerkezeti anyagok, melyekre a lapburkolatokat fektetik. A vasbetonvázas és más betonszerkezetek zsugorodása nem hanyagolható el, a beton és a kerámia méretváltozása ugyanis a hőmérséklet és a nedvesség hatására különböző.
A nagy beton födémszerkezeteknél nem minden esetben számolnak lehajlásával, pedig ilyenkor a burkolat jelentős nyomó igénybevételt szenved. A falburkolás során sokan nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a beton és az ágyazóhabarcs a kötéskor és a nedvességcsökkenés miatt zsugorodik, ami a – betonkúszással – együtt méretcsökkenésben jelentkezik.
A hagyományos ágyazó cementhabarcs helyett ma már kiterjedten más ragasztóanyagokat alkalmaznak, a felhordást azonban hagyományos módon végzik.

Gyakorlati tanácsok

A kerámia lapburkolatok hibáinak csökkentésére, illetve azok megelőzésére teendő néhány általános érvényű lépést a következőkben ismertetjük.
– Hézagszélesség. A kerámia lapburkolatok készítésénél korábban általánosan 1 mm-es hézagszélességet alkalmaztak.
A külföldről átvett gyakorlat szerint legalább 3 mm-es hézagszélesség alkalmazását javasoljuk, de nagyobb élméretű burkolólapoknál és nagyobb burkolati igénybevétel esetén 5 mm-es nyitott hézagszélességet kell alkalmazni.
– Nagy, összefüggő felületű lapburkolatoknál ugyancsak szükséges – a már említett nyitott hézagok alkalmazása mellett – a burkolat közbenső szakaszainál (5-10 méterenként), és a függőleges falak csatlakozásánál tágulási hézagok kialakítása. A tágulási hézagok a közbenső szakaszoknál feltétlenül rugalmas kittel tömítendők, a falcsatlakozásnál esetleg homokkitöltéssel is megoldhatók. A tágulási hézagok szélessége 10-15 mm legyen, mélysége pedig a burkolólap vastagságával egyezzen meg. Nagy igénybevételnek kitett, ipari padló lapburkolatoknál az úgynevezett csúsztatott burkolat készítésekor a tágulási hézagokat az ágyazóhabarcs teljes keresztmetszetén is át kell vezetni.
– Beáztatás. A kerámia burkolólapok felrakás előtti áztatása a következők szerint szükséges. Belső téri fal lapburkolatok és padló lapburkolatok hagyományos cementhabarcsba történő fektetésekor a burkolólapokat áztatni kell. Műgyanta erősítésű cementbázisú ágyazóhabarcsok esetén az alkalmazott anyag ismertetője szerint kell áztatni, vagy az nem szükséges. Alacsony vízfelvételű mázas és mázatlan kerámia burkolólapok cementbázisú, műgyanta erősítésű habarcsba ragasztásához nem kell áztatni. Kültéri padló lapburkolatokat műgyanta erősítésű cementbázisú flexibilis ágyazóhabarcsba kell fektetni.
– Ágyazóhabarcsok. A lapburkolatok műgyanta erősítésű, cementbázisú ágyazóhabarcsba fektetése széles körben elterjedt. A gyártmányok csomagolási egységein (zsákokon) a felhasználási utasítást feltüntetik, azt be kell tartani. A különböző típusú és gyártású ágyazóhabarcsok tulajdonságai jelentősen eltérnek, alkalmazásuk előtt ezért azokról meg kell győződni.
A Flextípusú gyártmányok gyorsan kötnek, általában magas szilárdságúak és jó tapadást biztosítanak. A műgyanta erősítésű ágyazóhabarcsot fogas spatulával kell a lapok hátoldalának teljes felületére felkenni. Kültéri padlóburkolatok esetén az aljzat és a burkolólap hátoldali felületének a megkenése egyaránt szükséges.
– Kopás. A mázas kerámia padlólapburkolatok kopása miatt gyakoriak a reklamációk. A kopásállóságot a hatályos Európa-szabvány – mely magyar szabványelőírás is – , római számmal jelzett osztályokba sorolja, és ezt a számot a burkolólapok dobozain is feltüntetik, illetve azt fel kell tüntetni. A IV. és V. kopásálló osztályok jelentik a kedvező kopási ellenállást, így a nagy igénybevételnek kitett felületekre mindig a magasabb osztályból válasszuk ki a burkolólapot.
– Kültéri burkolatok mázpattogzása. Gyakori reklamáció tárgya a kültéri mázas teraszburkolatok fagyás miatti hibája, mázlepattogzása. E hiba oka legtöbbször a nem megfelelő szerkezeti kialakítás. Kültéri fagyálló burkolatot és annak rétegrendjét szakemberrel kell megterveztetni és kiviteleztetni, különös gondot fordítva az aljzat minőségére, a pára és csapadékvíz elleni szigetelésre, a tágulási hézagokra, a lejtésre, valamint az ágyazó- és hézagolóanyagok minőségére.
A kültéri lapburkolatok ugyanis a leggyakrabban azért hibásodnak meg, mert víz jut a burkolat alá. Köztudott, hogy téli időben a víz megfagy, és a fagyás térfogat-növekedéssel jár. A térfogat-növekedés feszítő hatása miatt természetszerű, hogy a burkolólapok tizedmilliméter vastag mázrétege pattan meg először, laptörés csak később következik be.
Az említett burkolati meghibásodások megelőzhetők, ha az előírásokat pontosan figyelembe vesszük.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop