Karácsonykor újra otthon

Kétszer ad, aki gyorsan ad – tartja a népi mondás. Különösen igaz ez akkor, ha télen fedél nélkül maradt családokról van szó. A vörösiszap katasztrófa következtében otthontalanná vált egyik kolontári család új családi házának felépítését nagymértékben meggyorsítja a Wienerberger innovatív POROTHERM Profi DRYFIX téglatechnológiája, így a karácsonyt már új otthonukban ünnepelhetik. A télen megkezdett építkezésekhez ugyanis nem elég a dolgos kéz és a segítő szándék, jól jön egy olyan falazási technológia, amelynek segítségével mínusz 5 Celsius fokban is, a hagyományoshoz képest jóval gyorsabban épülhet a fal.

 

 

A 2010. október 4-én bekövetkezett súlyos környezetkárosító és emberéleteket is követelő katasztrófa után november végére a térség helyreállítása, a lakhatatlanná vált lakóházak újjáépítése is megkezdődött. Néhány család arra az elhatározásra jutott, hogy a vörösiszap által elöntött területet hátrahagyva, másik településre költözik és kezd új életet. A Kolontáron élő Völler család – akiknek házát elsőként söpörte el az iszap-ár – is úgy döntött, hogy Kislődön folytatja tovább életét. Új otthonuk felépítése széleskörű összefogással valósul meg, így a térségben a károsultak számára elsőként felépített házba rekordidő alatt költözhetnek be.

A ház kivitelezője a Market Építő Zrt., aki a családi ház falazatához a Wienerberger Téglaipari Zrt. innovatív POROTHERM Profi DRYFIX termékét és technológiáját választotta. Ez a termék és falazási technológia lehetővé teszi, hogy a hagyományos falazási technológiákhoz képest jóval gyorsabban, téli építkezési viszonyok között is épülhessen a fal. A technológia ugyanis a hagyományos habarcsolástól eltérően egy speciális ragasztóhabot használ a felfekvő felületükön síkra csiszolt téglák összeragasztásához. A fagypont alatt is megbízhatóan használható Profi DRYFIX ragasztóhab alkalmazása jelentősen lerövidíti a falazás munkafolyamatát, valamint használatával a falazatba bevitt nedvesség is jóval kevesebb lesz. Nem kell várni az épület falainak kiszáradására, hamarabb kezdődhet a vakolás. A két vállalat összefogásának eredményeképpen a 100 m2-es családi ház fala 3 nap alatt készült el, köszönhetően az új Profi DRYFIX technológia és a Market Építő Zrt. hozzáértő szakemberei találkozásának. A ház boldog tulajdonosa, egy kétgyermekes család várhatóan karácsonyra már be is költözhet új otthonába Kislődön.

 

A vörösiszap katasztrófa által érintett térségben hamarosan újabb lakóház építése kezdődik meg ezzel az új technológiával, hiszen a Wienerberger Téglaipari Zrt. saját kezdeményezésben is felajánlott egy családi házhoz szükséges POROTHERM Profi téglaterméket és az ehhez tartozó Profi DRYFIX téglatechnológiát, valamint áthidaló és födémmennyiséget ingyenesen egy rászoruló család számára, akik a katasztrófa következtében elveszítették otthonukat. A többgyermekes család kiválasztása megtörtént és a vállalat reméli, hogy az általa felajánlott termékekkel és új technológiával mihamarabb minőségi, korszerű otthon épülhet a számukra is.

 

A Wienerberger Téglaipari Zrt. elkötelezetten támogatja a magyar családokat, hogy a gyermekek korszerű, egészséges, minőségi otthonokban cseperedhessenek fel. 2011-ben a vállalat a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együttműködve, további gyártó cégek – a Baumit, Bramac, Schiedel, Tondach – bevonásával két újabb lakóházhoz biztosít ingyenes építőanyagot nagycsaládosok részére az országban.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop