Karácsonyi csoda

Néha a legapróbb családi hagyományok szülik a legdrágább emléket. (Nicole Wise)Ősi hagyományaink szerint az otthon, a családi fészek melegének megteremtése a nő feladata. Vendéglátónk, Erika szinte tündököl e szerepben, a korábban óvónőként dolgozó anyukának ugyanis egészen kislánykora óta lételeme a díszítés, dekorálás. Náluk minden évszak ünnepi alkalom az otthonszépítéshez, a legnagyobb készülődés mégis a karácsonyi időszakot övezi.

 

09

 

A négytagú család két évvel ezelőtt vette birtokba újépítésű házát Budapest egyik csendes, kertvárosi utcájában. Terveik szerint egy jól használható, külső megjelenését illetően kissé mediterrán hangulatú, modern otthonra vágytak, ahol a tágas szobákon kívül gardróbnak és mosókonyhának is jut hely. Mindez mára megvalósult álom, de addig sok teendő várt rájuk: az építkezés során a színeket, anyagokat hosszas utánajárással mind maguk válogatták, sőt, a belső harmónia is a házaspár kellemes ízlését dicséri. Amikor az alapok megvoltak, és helyükre kerültek a nagyobb bútordarabok, Erika végre elővehette dekoráló szenvedélyét és évek óta gyűjtögetett kincseit, hogy igazi otthont varázsoljon a falak között.

Háziasszonyunknak egyébként kislánykora óta természetes a dekorálás, kezdetben édesanyjával díszítgettek közösen, majd tehetsége az iskolában is kitűnt, végül munkájában, óvónőként kamatoztatta tudását. Az óvoda feldíszítésével azonban sohasem elégedett meg, minden időben igényelte azt is, hogy otthona is harmonikus legyen, sok-sok kedves dekorációval. Így van, hogy náluk minden évszak, közelgő ünnep alkalmat ad a ház feldíszítésére kint és bent egyaránt.

A karácsony előtti, adventi időszak az egyik kedvencük. Ilyenkor a dekorációk nagy része már az első gyertya meggyújtásának idején kikerül, hogy szívüket az adventi hetek minden pillanatában angyalkák, fenyők, hópelyhek és fényfüzérek melengessék. A fénysorok felfüggesztése a szülők feladata, de a többi tevékenységbe szívesen vonják be a gyerekeket is, akik szintén nagy lelkesedéssel barkácsolnak, készítenek ajándékot, vagy díszítgetnek süteményt az édesanyjukkal. Ilyenkor sokkal nagyobb gondot fordít Erika az asztal megterítésére is. Előkerül a szekrényből az ünnepi teríték: asztalterítő, apró dekorációk, szép szalvéták, gyertyák varázsolják meghitté a családi vacsorát.
Erika sugárzó arccal mesél a családról, gyerekekről, ünnepi készülődésükről, s bizonyosak is lehetünk abban, hogy náluk a karácsony szeretettel, békével, mosollyal teli valódi csoda. 

Nálunk az ünnep

A karácsonyi ünnepeket nálunk mindig hosszas előkészület előzi meg, ami az adventi koszorú közös elkészítésével, és az első gyertya meggyújtásával kezdődik. Ekkorra öltöztetjük díszbe a házat és a kertet is, előkerülnek a karácsonyi mesekönyvek, cd-k, a gyerekekkel adventi naptárt készítünk, amiben jelöljük, hogy melyik nap mit készítünk, milyen programra megyünk.

Mézeskalácsot sütünk, képeket, képeslapot készítünk, üveget festünk, gyertyát mártunk, gipszet öntünk. Az ajándékokat egy cipősdobozba rejtjük, s amikor szenteste összegyűlik nálunk a család, a gyerekek mindenkit megajándékoznak.

A kültéri világítás könnyed megvalósítására már az építkezéskor ügyeltünk: a tető alá kültéri dugaljakat építtettünk be, hogy közvetlenül innen kapjanak áramot a füzérek, ne kelljen hosszabbítókkal bajlódni.

Szeretjük a nappali-étkezőt. A legtöbb időt ott töltjük együtt, akár játékkal, kézműveskedéssel. Jó, hogy közvetlen kapcsolatban vagyunk a kerttel.

Változtatnánk a hálószoba falain, ami nemsokára be is következik. A tapétát már megrendeltük, hamarosan fel is kerül.

Az étkező-konyha és a nappali egy térbe került, növelve a tágasság érzetét, így egészen az előtérig átláthatunk. A közös légtér megkívánja, hogy az ünnepi dekoráció és az asztalteríték is összhangban legyen.

A hálószoba kapta a házban a legélénkebb színt bordó falfestés formájában. A visszafogott ünnepi díszítésről itt sem feledkezett el Erika. Bézs-barna párosításával a fürdőszoba a ház egészének színvilágához illeszkedik. A kényelmes méretű helyiségben arany csillagos törölközők, zöld és natúr dekorációk gondoskodnak az ünnepi hangulatról.

A folyosó sem maradhat dekoráció nélkül! A családi fotófalat a felső szinten, a lépcsőfordulónál alakították ki. Karácsony közeledtével ez a sarok is díszbe borul.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop