Igényes belsőépítészet, egyedi termékek

Dizájnközpontú gondolkodás, igényes belsőépítészeti és lakberendezési munkák, egyedi dísztárgyak és műalkotások – a világ vezető dizájnereinek termékpalettájából. Ez a VA Design: hazánk egyik vezető belsőépítészeti és lakberendezési központja.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 720

A történet több mint 15 évre nyúlik vissza, amikor is Vincze Ágnes – elismert, diplomás belsőépítész és formatervező – megalapította a VA Design Kft-t. A kezdetben még csupán 320 négyzetméteres stúdiójuknak a budapesti Campona Bevásárlóközpont adott otthont ekkoriban, majd 2004-től már egyre frekventáltabb helyekre költözhettek, a főváros szívébe. 2006-ban a Paulay Ede utcai szalonban, 2010-ben már a Király utca 26. szám alatt lelhettünk rá a stílusos belsőépítészeti stúdióra, amely anno a VAM Design Center épületében kapott helyet, napjainkban pedig már több mint 500 négyzetméteren várják az érdeklődőket a MaxCity Lakberendezési Áruházban.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 1
VA Design és VAM Design Center – összefonódás az igényes, nívós belsőépítészetért
Ágnes mindeközben azt is elárulta nekünk, hogy bizony, a két cég szoros kapcsolatban állt egymással, hiszen mind a VA Design Kft.-nek, mind pedig a VAM Design Centernek ő maga volt személyesen is az egyik alapító tagja volt. A VA Design nagy büszkesége, hogy a cég szinte azonnal a megalakulásukat követően vezető helyet vívott ki magának a lakberendezés, az igényes belsőépítészet, valamint az ezekhez kapcsolódó szakterületek piacán.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 2
„Hisszük, hogy környezetünk életünket jelentős mértékben befolyásolja, legyen szó lakó-vagy munkahelyekről. Tapasztalatainkkal, tudásunkkal, tervezési és kivitelezési hátterünkkel készek vagyunk megvalósítani az Önök feladatait és elképzeléseit.” – vallja Ágnes és csapata.

Egyedi elképzelésekhez egyedi bútorok
A VA Design Kft szakértő csapatához tehát bátran fordulhatunk színvonalas, belsőépítészeti és lakberendezési igényeinkkel, de akár még egyedi bútorok tervezését és kivitelezését is megoldják, ahogyan különleges lámpák, világítástechnikai berendezések és beltéri kiegészítők forgalmazását, arculat-és formatervezést, dekorációs munkákat is vállalnak.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 3
A sokoldalú cég tevékenységi köre kiterjed az igényes otthonok (lakóparkok és magánvillák) kialakításán túl a stílusos irodaházak, bankok, hotelek, vendéglátó helyiségek, szórakoztató centrumok megtervezésére és belső kialakítására is. A tereket mindeközben nívós képzőművészeti alkotásokkal is gazdagítják, hiszen stúdiójukban a világ neves dizájnereinek és a magyar kortárs képzőművészet jeles alkotóinak munkái tekinthetők meg.

Európa 50 legkiválóbb lakás- és irodabútor-gyártóinak, világítástechnikai cégeinek termékei láthatóak itt, amelyek természetesen meg is rendelhetők, vásárolhatók. Ezekkel a cégekkel az elmúlt évek alatt szoros, jó kapcsolatot alakítottak ki, a sikeres együttműködésekből pedig sikeres projektek, közös munkák valósulhattak meg.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 4
„A VA Design Kft. kész és képes a kis és nagy volumenű munkák minőségi lebonyolítására. Ezekhez mind a szellemi, mind pedig az anyagi, technikai háttér rendelkezésünkre áll.” – meséli Ágnes, akinek rendkívül fontos a minőség, a színvonal mellett ügyfeleik maximális elégedettsége.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 5
A VA Design cégfilozófiája a dizájnközpontú gondolkodás
Egyedi, színvonalas ötleteikkel mindenki számára az egyéniségének megfelelő otthont, enteriőrt képesek megteremteni. Kompozícióik letisztult, kifinomult formavilága tökéletes lesz akkor is, ha történetesen elegánsan visszafogott lakókörnyezetre vágyunk. Mindehhez a tárgyak, lakberendezési termékek kínálatán túl építészeti és belsőépítészeti szaktanácsadással, valamint a tárgyak térbe illesztésével járulnak hozzá.

igenyesbelsoepiteszetegyedi 6
A játékos formavilággal rendelkező, intelligens lámpáiról híres Artemide, LucePlan, Flos, Innermost szintén utat törnek a lakáskultúrába. A VA Design csapatához tehát bátran fordulhatunk belsőépítészeti és lakberendezési elképzeléseinkkel, de egyedi bútorok tervezésével és kivitelezésével is megbízhatjuk a tehetséges, neves csapatot. Lámpák és világítástechnikai berendezések forgalmazása, arculat- és formatervezés, valamint beltéri kiegészítők és dekorációs munkák megtervezése, kivitelezése éppúgy a profiljukba tartozik, keressük hát meg őket bátran elképzeléseinkkel.

www.vadesign.hu 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop