Igazi otthonérzés

A szegedi családi ház lakói valahogy öt év után sem érezték jól magukat a tágas falak között, valami hiányzott belőle a valódi kapcsolódáshoz. A befejezetlenség helyett a szívesen „otthonlevés” érzését Debreczeni András és Oláh Ildikó, „Az én menő lakásom” lakberendezői teremtették meg.

Amikor a szegedi megrendelők megkerestek bennünket, hogy 140 négyzetméteres házukat kellene igazi otthonná varázsolni, a távolság miatt elbizonytalanodtunk. A megrendelő azonban kitartó volt, így végül egy tanácsadásra találkoztunk. Amint megláttuk a házat és a környezetét, s ahogy elsőre megtaláltuk egymással a közös hangot, elkapott bennünket is a lelkesedés, és tudtuk, ebből nagyon jó munka és együttműködés születik. A család ekkor már öt éve lakta az építész által gondosan megtervezett házat, és a háziasszony jó ízléssel tudta, milyen irányba szeretne menni: fehér ajtók, semleges fapadló, fehér konyhabútor, téglafal, jó terek, az indusztriális stílus erős hatása. Valami mégsem stimmelt, mert bár a ház gyönyörű volt, a család mégsem érezte magát igazán jól otthon, a befejezetlenség lengte be a falakat, hiányzott a valódi kapcsolódás, a szívesen „otthonlevés” érzése. A feladat tehát az volt, hogy a nagyon jó alapokra rásimítsuk az igazi otthonérzést úgy, hogy a család minden tagja szeressen hazaérni és otthon lenni. Beszélgetéseink során körvonalazódott, hogy milyen a megrendelők személyisége, milyen a stílusuk, mik az igényeik. Kiderült, hogy bár még mindig vonzódnak az indusztriális hatáshoz is, de annál már egy elegánsabb, összetettebb, karakteresebb vonalat szeretnének követni. Természetesen fontos volt, hogy a teljes család igényeit szem előtt tartsuk, hogy a köztük lévő kapcsolatot a ház tovább tudja támogatni. A nappali több felvonásban készült. Itt nem történtek őrülten látványos változások, inkább a „puha fészek érzést” szerettük volna erősíteni, és a kis részletek összehangolásával megteremteni az otthon közepén is a harmóniát, mivel itt gyökerezik a család élete, itt töltik a legtöbb időt együtt. Galériafalat alakítottunk ki, bekerült az évek óta áhított kandalló, elrendeztük a könyvespolcot, és a tereket tapétákkal és szőnyegekkel fűszereztük, utóbbiak mind külföldről, hosszas kutatómunka eredményeképpen.

Ki gondolná, hogy egy zöld nadrág, amit az első megbeszélésünk napján a megrendelő viselt, így meg tud határozni egy teret? Ez az egyik legizgalmasabb a munkánkban: sohasem tudhatjuk, honnan jön az igazi inspiráció, melyik gondolat, kérdés, ruhadarab stb. lesz az, amiből kiindulva tényleg el tudjuk mélyíteni az otthonnal való kapcsolatot. Egy biztos: egy-egy otthon átalakítása során mindig a megrendelő van a középpontban, és rá figyelve teszünk meg mindent, vele együtt erősítjük ezt a kapcsolatot.

Légy jól otthon! Sok éves tapasztalatunkkal segítünk, hogy az otthonnal való kapcsolat éppen olyan legyen, amilyennek szeretnénk. Lehet, hogy csak ráncfelvarrás, lehet, hogy teljes felújítás, de mindig az összképet nézzük.
Debreczeni András, Oláh Ildikó
belsőépítész

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop