Idős szeretteink biztonsága, kényelme (X)

Otthonunk az egyik legfontosabb hely az életünkben, ahol pihenünk, feltöltődünk és ahol biztonságban érezzük magunkat. Ennek a biztonságérzetnek és komfortnak a megteremtése hatványozott szerepet játszik az idős emberek számára, akik a kor előrehaladtával egyre több időt töltenek a négy fal között. Hogyan érhetjük el, hogy szeretteink otthona megadja számukra mindazt, amire szükségük van?

Idős korban az emberek harmadánál jelentkeznek vizelet-visszatartási problémák, elmondható tehát, hogy szinte valódi népbetegség, olyan gyakori, mint a szénanátha. Az inkontinencia jelentős kihívások elé állítja az érintetteket, de a legtöbb egészségügyi webshop kínálatában fellelhető inkontinencia-betétek és felnőtt pelenkák komfortos megoldásnak bizonyulnak. A felnőtt nadrágpelenka kialakításának köszönhetően tökéletesen illeszkedik a testre, háromféle méretben elérhető, így ennek viselésével idős szeretteink a nap minden percében komfortosan érezhetik magukat, segítségével mindenki számára elérhetővé válik a biztonságérzet.

A lakásban előforduló háztartási balesetek megelőzése is fontos, egy otthon ugyanis számos veszélyforrást rejthet az idősek számára, amelyek baleseteket vagy csúnya sérüléseket okozhatnak. Az idővel megjelenő fizikai korlátok, mint a látás- és hallásproblémák, az egyensúlyhiány, valamint a mozgáskorlátozottság miatt érdemes elvégezni néhány biztonsági óvintézkedést, úgy felszerelni az ingatlant, hogy idős szeretteink is biztonságosan élhessenek benne. A számos balesetmegelőzési módszer közül az egyik leggyakoribb és egyben legfontosabb a biztonsági fogantyúk telepítése a zuhanyzóba. Ezek segítenek az egyensúlyozásban, és csökkenthetik a zuhanyzás közben oly gyakran előforduló balesetek kockázatát. A kényelem növeléséhez érdemes a vécét ülésmagasítóval felszerelni, így azok is könnyebben használják, akiknek már nehezen megy a mozgás.

A lakás biztonságosabbá és kényelmessé tételében a világítás is fontos szerepet játszik. Az éjszakai fények megkönnyítik, hogy idős hozzátartozóink megtalálják az utat a sötétben, és biztonságosan közlekedjenek a lakásban. Hasznosak lehetnek a mozgásérzékelő lámpák is, főként a bejáratnál és az ablakok környékén, könnyebben észlelhetővé teszik, ha mozgás van odakint.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop