Vannak általunk szeretett és nagyra becsült emberek, akik otthonukat oly bensőséges kuckónak tartják, hogy nem engedik be a kamerákat, fényképezőgépeket. Ebből kapunk most néhány kockányi feloldozást. Az otthon intim szférájának védelmezése érthető, viszont a benne lakó személyiség gondolata jóval többet mondhat annál, mintha bemutatnánk egy-egy szobáját. Sorozatunk első vendéglátója Markó Iván Kossuth-díjas, Érdemes művész, aki az elmúlt hónapban vehette át a Pro Renovanda Cultura Hungariae kitüntetést is.
– Szeretem a szépet és a jót, az igényes, finom dolgokat. Azok közé tartozom, akik ha megtehetik, bizony megengedik maguknak – Nem elteszem a pénzt, inkább elköltöm. Ha valamire vágyódom, megveszem, eszem, vagy éppen iszom valami finomat. Esténként, amikor hazajövök, néha kibontok egy üveg nemes bort, és beülök a fotelba. Merthogy van egy kedvenc fotelem. Egy, a szívemhez közel álló hölgytől kaptam ajándékba. Belesimulok, mint kagyló a héjába, és mi tagadás, néha el is alszom.
Szeretek hazajönni. A nap végeztével, amikor belépek az ajtón, valahogy minden probléma lezuhan rólam. Nézem a város kigyúló fényeit, és közben megnyugtató védettséget érzek. Gyermekkorom óta van bennem egy hihetetlenül erős vágy a védettségre, és ezt itt megkapom. Számomra nagyon fontos az otthon meghittsége és nyugalma.
Egyszer volt egy házunk Csillaghegyen. Szerettem ott lakni. Egy olasz grófné építtette még a harmincas években. Kis, paraszt art deco ház volt, egy háromszáznegyven négyszögöles telek közepén. A grófnőnek volt egy magyar udvarlója, a ház tulajdonképpen szerelmi laknak épült. A kertben négyszáz tő rózsa virágzott, úgyhogy a szó szoros értelmében rózsakertben éltünk. Az egésznek varázslatos hangulata volt. Miután elváltam, évekig jártam a világot. Éltem Izraelben, Franciaországban, Ausztráliában, Mexikóban, Ausztriában – Bérelt lakásokban laktam, ahová nem úgy mentem haza, ahogyan ide hazajövök. Azok inkább amolyan megállók voltak. Átmeneti szállások. Minden a munkám alá volt rendelve – Bár azt hiszem, Jeruzsálemben tudnék élni! Az egy gyógyító hely, mint a világ legjobb orvossága, ha a Jóistennél vagy.
Az igazi otthont nem könnyű megteremteni. Talán azt is ki kell érdemelni, mint oly sok mindent az életben. Az otthon a védettséget és a szeretetet jelenti, azt, hogy ami körülvesz, azt tudjam szeretni. Például a szeretett fotelomban sokszor órákon át üldögélek. Felteszek egy lemezt, és közben akár megszületik egy darab.
Két kedvenc lemezboltom van, az egyik Párizsban, a Fnac, a másik Bécsben, a Grábennél, egy rejtett kis bolt. Ezeken a helyeken az ember mindent megtalál. Egy darab megszületése előtt körülbelül tudom, hogy milyen zenét szeretnék. Odamegyek a polchoz, leveszek pár lemezt, de nem hallgatom meg. Mindig mindegyiket hosszasan fogom, végül kiválasztok hatot-nyolcat közülük, egyfajta különös megérzés, tapintás alapján. Aztán ha hazajövök, leülök a fotelomba, kibontok egy üveg rozét, és meghallgatom a lemezeket. És mindig benne van – az a zene. Aztán megszületik egy látomás: egyszer csak látsz egy képet, itt belül, egy látomást, ami megelevenedik, belemész, és elkezdesz élni benne. Közben pedig üldögélek a fotelban, ami pátyolgat és körülölel, akárcsak ez a lakás.
Elárulom, van egy alapvető tulajdonságom, ami mindennél fontosabb és erősebb bennem. A szabadságvágy. Hihetetlen módon vágyódom a szabadságra, nem tudok másképp élni. Olyannyira erős bennem ez az érzés, hogy reménytelen és teljesen felesleges dolog ellene tennem.
Bevallom, emellett a szabadságvágy mellett van egy egészen tragikus tulajdonságom is. Igazándiból soha nem tudok feloldódni. Úgy értem, hogy úgy teljesen elengedni magam. Tudom, ez ellentmond a szabadságnak, mégis legbelül mindig van bennem egy kis megfelelni vágyás. Ezt teljesen száműzni ez idáig még nem sikerült, és már nem is fáradozom vele.
Amikor a fotelban ülve hallgatom a zenét és megszületik egy látomás, akkor azért kilépek ebből a valóságból. Hogy mi ez a dolog, ez a kilépés, elrepülés, fogalmazhatjuk bárhogy – nehéz szavakba önteni. Én nem vagyok drogpárti. A drogot borzalmas dolognak tartom. Csalfa ámításnak. Épp azért, mert azt az érzetet adja, hogy szabad és gazdag vagy, közben pedig épp azt veszi el a fiataloktól, az emberektől, hogy azok legyenek. Amikor Indiában turnéztunk, Delhiben, Calcuttában és Bombayben, az utcán állandóan odajöttek hozzám a zugárusok, és a fülembe súgták: hasis – hasis – Egy ideig nem reagáltam, de aztán betelt a pohár. Megfordultam, és azt mondtam: Im hasis! Én vagyok a hasis! Nem tudtam angolul pontosan elmagyarázni, hogy én a lelkemben hordozom, és nincs szükségem rá, de azt hiszem, ez a mondat kifejezte a lényeget. És ez rettentően fontos! A belső szabadság. Itt belül akkor repülök el, amikor akarok, akkor és oda, bármikor és bárhová – Ezt meg tudom tenni egy pillanat alatt, csupán egyetlen másodperc kell hozzá. Nem kell több, bárhol is legyek, de azért jobb egy kényelmes fotelban, itt az otthonomban, a szeretett bútorok között.
Sokan úgy gondolják, hogy a bútoraim a szülői házból valók, pedig nem. Csak egy-két darab kísért el idáig. Javarészüket – beleszerettem alapon – választottam. Nem róttam az üzleteket bútorok után kutatva, ezek valahogy rám találtak. Talán azért idézik a szülői házat, mert azt rendeztem be, ami a lelkemben a szülői ház. A szülői ház annak idején a megérkezést, az ölelést jelentette. A világmindenséget. A szülői ház védettsége fantasztikus érzés: gyermekkoromban védett voltam a mamával és a papával, és ennek az érzésnek óriási hiánya van bennem. Elmész küzdeni, mint egy szamuráj, és küzdened kell! Egyedül vagy, benne a pokolban, és a csillagokat mégis le kell hoznod. Sanyargatod magad, kihozod magadból az utolsó csepp vért, kiizzadod, megcsinálod, és megint és megint. Néha visszagondolsz a gyermekkor védettségére, hogy Úristen, de jó is volt – aztán megint szamuráj vagy, és küzdened kell, küzdened kell?
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások