Hőszigetelés: vastagon megéri

Negyedére csökken lakásunk hővesztesége, a korábbi gázfogyasztásnak a 22 százalékát fizetjük, a megtakarítás akár 77 százalék, és mindez nem álom! Jól látszik: a hőszigetelés energiatakarékos megoldás, amelyet több évtizedes szakmai tapasztalatok igazolnak. Kis befektetés, ami nagy hasznot hoz. Érdemes hát vastagon hőszigetelni!

 

 

A Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag-Gyártók Egyesülete

 

(MEPS) is a környezetbarát és energiatakarékos megoldások mellett
kötelezte el magát, így építi velünk együtt a jövőt. Szakembereik
az EPS hőszigetelő anyagok használatát javasolják, amelyek
egyszerűen beépíthetők, páraáteresztők, megbízható szigetelőanyagok
építkezéskor és felújításkor egyaránt. Ami fontos, hogy
szakszerűen építsük be az anyagot, így a megfelelő homlokzati
hőszigetelő rendszerre akár újabb réteg is felépíthető.

Több EPS, kevesebb hőveszteség
Vegyünk egy példát! Adott egy 10 × 10 méteres sátortetős ház,amely B30-as téglából készült, hasznos alapterülete 80 négyzetméter.
Szigetelés nélkül, tavalyi árakon is közel négyszázezer
forintot fizethettek az ott lakók a fűtésért, amelynek nagy része
elillant – a hőveszteség egy ilyen ház esetén akár 111 GJ is lehet,
az épület állapotától függően. Az épületek hővesztesége a falon
a legjelentősebb, mintegy 40 százalék, a lábazaton és padlón
tíz-tíz, a padlásfödémen és a nyílászárókon keresztül húsz-húsz
százalék energia távozik. Az energiatakarékosság érdekében
a falakat, a padlásfödémet és a lábazatot is szigetelhetik, illetve
a nyílászárókat korszerűsíthetik. A fenti adatokból látható, hogy
a leghatékonyabb megoldást a homlokzati hőszigetelés eredményezi.
Ebben az esetben a számok lényegesen megváltoznak:
már öt centiméter vastag hőszigetelés a falon, és a hőveszteség a
harmadára csökken! Tíz centiméteres szigeteléssel pedig 25 GJ-lal
számolhatunk, ami kedvezően hat számos más tényezőre is.

Olvassunk a számokból!
Tekintsük a számokban mérhető változást: a gázfogyasztás a hőszigetelés
előtt 3260 köbméter volt évente átlagosan. Ez eléggé magas
szám, pláne a mai gázárak mellett. Vékonyabb EPS réteggel
harminc százalékára csökken, míg legalább 10 centiméter vastag
szigetelőréteg beépítése esetén csupán 746 köbméterért kell fizetnünk.
A megtakarítás hamar érezhető, akár a költségek 77 százalékát
elfelejthetjük. Érdekes adat, hogy egy Celsius-fok belső
hőmérséklet elszökésének megakadályozása már hat százalékos
fűtésköltség-csökkenést eredményez, érdemes tehát a lakásban
tartani az energiát!

A szigetelés életforma
Ami számokban nem mérhető: a lakók hőérzete. Expandált polisztirol
beépítésével ugyanis a falak hőingadozása kisebb, nyáron
nehezebben melegszenek át, míg télen jobban őrzik a meleget.
Ugyanakkor a hosszú távú, szintén nem közvetlen hatás: Földünk
állapotának megóvásáért is sokat tesz, aki EPS-sel szigetel. Az anyag
gyártási technológiája is környezetkímélő, ugyanakkor az
energia megtakarításával megelőzhetjük a véges készletek teljes felélését.
Emellett hozzájárulunk a fejlődéshez, hiszen a homlokzatok
hőszigetelésével a lakókörnyezetünket is szebbé tesszük.

 

III. MEPS konferencia a Construmán!
Ingyenes részvétel! A MEPS konferenciára
a helyszínen bejelentkező MÉK és MMK tagok
között két fő részére szóló, két éjszakás hévízi
wellness-hétvégét sorsolunk ki!
www.meps.hu


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop