Mire tanít az iskola – “Az év belsőépítésze” nyertes pályamű

Budaörsön épült fel az ország bizonyára legegyedibb és legkorszerűbb általános iskolája. A belsőépítészeti szempontból kiemelkedő, díjazott alkotás tervezői az épületet állásfoglalásnak, a vizuális felvilágosítás és tudatosítás eszközének szánták. Mivel a környezet közvetlen hatással bír a gyermekek fejlődésére, így az alkotók bíznak benne, hogy a nebulók számára az itt tapasztaltak idővel magától értetődőek lesznek, és másutt, később talán saját otthonukban is igénylik majd ezt a minőséget.

 

 

 

Két tervező megállapodott abban, hogy olyan iskolaépületet alkotnak, ahol a belsőépítészet mellőz minden felesleges látványelemet, a feltétlenül szükséges tételeket viszont a legmagasabb minőségben valósítja
meg. Kitűzött céljaik a biztonság, tartósság, csereszabatosság, ttekinthetőség, divatmentes korszerűség voltak. Dobai János generáltervező és Tardos Tibor belsőépítész közös „gyermekéről”, a budaörsi 1. számú Általános Iskola új épületéről születtek e gondolatok. Amelyeket aztán tettek követtek, és egy rangos elismerés.

Hogy milyen felnőtt fejjel gyerekeknek építeni – A tervezők szinte egyedüli anyagként használták a kompaktlemezt. Az anyagot különleges reménység, korlátlan élettartam és széles szín- és méretválaszték jellemzi. A falburkolat elemei, a szekrény- és a teremajtók, a lépcsőmellvédek mind ebből készültek. Az épületbelső egyéb anyagai, mint a biztonsági üveg, a rozsdamentes acél, a kőporcelán, a festett beton, az alumínium és a gipszkarton ugyancsak a tartósságot és a megbízhatóságot szolgálják.

A nagyvonalú terek természetes módon olvadnak bele a színes folyosók könnyedségébe. Ez az összhatás különösen a háromszintes aulában szembetűnő. Az iskolában egy különösen szép és a gyermekek vizuális
nevelését saját eszközeivel segítő bátor színvilág jelenik meg, amely egyéniséget ad az iskolának. Az épületszintenként eltérő, élénk színek helyenként mértéktartóan keverednek is egymással. A korszerű bútorok mellett minden tanteremben megtalálható a digitális tábla, a tanári és a diák számítógépek. A nagy ablakoknak, az emeleti átriumok üvegezett
padlójának és a folyosók felső üvegsávjának köszönhetően az épületet átjárja a napfény. Szinte minden helyiség természetesen szellőzik,
tanóra alatt automatikus szellőzőablak méri a szén-dioxid-szintet, és nyílik-zárul szükség szerint. Az általános iskola impozáns tömbje
több dologra is megtaníthat bennünket. A legfontosabb lecke talán a nyitottság, az új befogadása, amely gyermekkorban a legtermészetesebb
dolgok egyike.

A Laki Péter, LAKI Zrt. elnök-vezérigazgatója által 1998-ban alapított „Az
év belsőépítésze” díj idén tizenkettedik alkalommal került jó kézbe. A kitüntető címet a Magyar Építész Kamara belsőépítészeti tagozata évente ítéli oda a kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének. Az idei pályázatra huszonnégy pályamű érkezett be. A szakértői bizottság döntése alapján a díjat Tardos Tibor okleveles tervezőművész nyerte, egy budaörsi, 24 tantermes általános iskola belsőépítészeti tervezési munkájával.


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop