Hol él a humor királya –

?Hanyas vagy – Huszonnyolcas? – Mi fél szavakból is megértjük egymást” – írta, mondta Szilágyi György, Marton Frigyes egyik legjobb munkatársa. Vajon Marton hanyas – Huszonnyolcas. És – Szellemes, fiatalos, ideges, érzékeny. Volt színész, igazgató, főrendező, szerkesztő; kabaréin generációk nőttek fel.

 

 

– Az ország egyik legszebb vidékén, a Dunakanyarban van házad. Amikor ezt a telket megvetted, vaddisznók túrták a földet.

 

– Szarvasok, őzek, vaddisznók. Az ivóvizet akkor még hátizsákban, műanyag kannákban hordtuk fel.

 

– Miként találtál rá erre a hegyre?

 

– Épült egy kis nyaralónk Horányban, ami nagyon kedves kis házikó volt. A gondot az okozta, hogy ez a vidék egyik pillanatról a másikra divatba jött, zajos lett. A táskarádiós srácok még éjjel egy órakor is rodeóztak az ablakom alatt. Ültem egy nagyon szép fa alatt, ráláttam a Szentendre fölötti hegyekre. Elfogott a vágy: milyen klassz lehet onnan föntről lenézni! A rádió büfésnője ezt megtudta, és miután neki az országúttól nem messze volt egy kis háza, tudomása volt arról, hogy mellette a völgyben telkeket árulnak. Szólt nekem, és elmentünk. A tulajdonos idős nyugdíjas ember volt, az egész hegyoldal birtokosa. Kérdeztem tőle: nincs itt más – Azt mondta, van, de biztosan nem érdekli magát, művész úr, hiszen nem is tudjuk megközelíteni. S akkor a magas akácos bokrok fölé mutatott. Hozott egy baltát, vágtunk egy rést, azon keresztül bebújtunk a telekre és fölmentünk, majdnem a tetőre. Mindez kora tavasszal történt. Ahogy lenéztünk, mondtam, ez kéne nekünk, ide kell jönni. Kérdeztem: mit kér érte – Mondott egy árat. Ezek nadrágszíjparcellák voltak. Faggattam, ha veszek hármat, mennyiért adja – Jó, akkor 50 forintért adom négyszögölét, felelte. Így vettük meg. Kifizettem, de 8000 forinttal még adósa maradtam. A telket csak nagyon-nagyon sokára lehetett fölülről megközelíteni, kellett hozzá egy szerpentint vájni a hegyoldalban.

 

– Mikor történt mindez?

 

– A hatvanas években. Az adósságom éppen egy Jászai Mari-díj ára volt. Arra vettem meg, számítottam is rá. Szerencsésnek mondhatom magam, akkor emelték meg a díját, 9000 forintot kaptam érte, abból aztán kifizettem a többit.
– A teraszról lenézek, látok egy medencét és egy szobrot. Rozinak hívjátok. Mesélj a szoborról!
– Mészáros Mihály barátom szobra. Ez itt gipszből készült, viseltes is, az eredeti azonban szép márvány, és a Balaton partján látható. Mészáros Misi is csodálkozik, hogy még nem esett szét darabokra. Minden évben le kell meszelni, a kieső részeket pótolni. Horányban is ott állt a nyaralónkban, de gondot okozott, mert a szomszédunk kutyája megőrült tőle. Embernek nézte, és naphosszat a Rozit ugatta. Végül teherautóval fölvittük a hegyre, letelepítettük a ház közelében, és amikor a medence elkészült, odakerült a partjára.
– A szobádban van egy hosszú buszmegállótábla. Gondolom, ennek is megvan a maga története.
– Van egy baráti társaság, akikkel évente két-három alkalommal valahol összejövünk. Általában a Balaton partján találkozunk, mert ott vannak nyaralóik, illetve az egyik házaspár már ott is él. Jó hangulatú, kellemes társaság. Már fúrta a lelkiismeretemet, hogy mindenhova elmegyünk, de mi nem hívjuk meg őket (megfontolandó dolog harminc embert vendégül látni!). Elérkezett a hetvenedik születésnapom: egy életünk, egy halálunk, bulit rendeztem. Ezt a táblát ebből az alkalomból kaptam, a társaság egyik tagja ugyanis a buszvállalatnál vezető pozíciót tölt be. Életem fontosabb állomásai, a születésemtől a nyugdíjig megtalálhatók rajta. Éppen mostanában valamelyik nap ott ültem, nézelődtem, és rájöttem, mennyit izzadtak, míg összegyűjtötték ezt a sok adatot. Örülök neki.
– Saját pincéd van, ami talán a kert leghangulatosabb része.
– Amikor még se villany, se víz nem volt a telken, kellett egy olyan pincehelyiség, amelyben lehűl a víz, ha megszomjaztunk. Itt tároltunk mindenfélét, zöldséget, gyümölcsöt. A gyönyörű szép homlokzati kőmunka az enyém, ráadásul ezt a technikát, amivel készült, Bulgáriában lestem el. Lényege, hogy a köztes fuga két-három centi vastag, ki van mélyítve, amitől a kő kiugrik. Ha ezeket a fugákat befested, az előtte lévő kő csodálatos képet ad, kiemelkedik a falból. A boltívet egy kőműves készítette. Egyszer régen egy építési vállalat vezetője járt nálam, és amikor meglátta a munkáját, felordított: Úristen, ki csinálta ezt a boltívet, hol lakik ez a kőműves, szeretne vele dolgozni, mert kevesen tudnak ma már ilyen technikájú boltívet csinálni. Itt érik a pálinka is. Nagyon halkan mondom, nem én főzöm a pálinkát, az állam főzi, én csak megiszom.
– Szeretsz inni?
– Változó. Fiatal koromban nem ittam. 18-19 éves koromban megszerettem az édes kevertet. Szemben a Duna-parton, látod, van egy falu. A postánál hirdettek egy koncertet, hogy fellép Koós János. Na, ide figyelj – mondtam a feleségemnek – , lemegyünk, és Koós Janit zavarba hozzuk. Lementünk, elájult az örömtől, a megdöbbenéstől. Mondtam neki, gyere, nosztalgiázzunk egyet! Van itt egy kis kocsma, állítom, lehet kapni kevertet. Nem akarta elhinni. Volt kevert.
– Az alkohol vidámmá tesz vagy szomorúvá, mit vált ki belőled?
– Amint tudjuk, az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Bizonyos fokon túl már összemosódnak a dolgok. De előtte szellemi aktivitást produkál. Akkor csudákat tervezek.
– Ezeknek a terveknek józan állapotban is örülsz?
– Hogyne! Ez a hegyoldal, a kert szép gyümölcsfákból áll. Régen elvadult hely volt. A kerti munkának sokat köszönhetek, mert amíg ezt-azt kivagdostam, elrendeztem, közben ott volt a kis pálinkásüveg, és egyedül dolgoztam. A találmányaim jelentős része ekkor született, ebben a stimulált állapotban.
– Szeretsz egyedül lenni?
– Igen. Társas lény vagyok, lehet velem beszélgetni, de amikor telítve leszek, alig várom azt a pillanatot, hogy följöjjek a hegyre és egyedül maradjak, csönd vegyen körül.
– Végezetül, szeretném, ha elmondanád, hogy a faszobrot ki csinálta rólad. A kerted olyan kedves helyén van, hogy az idelátogató rögvest észreveszi.
– A híres Polyák Ferenc, az Alföld legnevesebb szobrásza. Amikor a váci búcsút és a Humorfesztivált rendeztem, akkor tűnt fel először. A félig-meddig tanyavilágban, baltával faragja a szobrait.. Egyébként Havannába is kivittem magammal, és nagyon kitoltak vele a kubaiak. Adtak neki egy olyan fát, amit úgy hívnak, vasfa. Az összes baltája tönkrement, olyan kőkemény. Odajött hozzám, azt mondta: – Így kibabrálni velem! Pedig a legjobb baltám, egy szovjet balta volt?. Hálából, hogy én ide meghívtam, megfaragta ezt a szobrot. Ráírta, – Váci búcsú, Humorfesztivál?. Szeretem ezt a szobrot. Nagyon kell vigyázni vele, mert fa. A fa meg, amíg el nem ég, dolgozik.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop