Hogyan vigyázzunk a matracunkra?

A legjobb matrac sem örök életre szól, ám mivel egy minőségi megoldás jelentős beruházásnak számít, fontos, hogy minél inkább megóvjuk, meghosszabbítva az élettartamát. Adunk néhány tanácsot, amelyek segítenek a matrac megvédésében.

hogyanvigyazzunkamatracunkra 720

No, de mitől kell megvédeni egy matracot? Leginkább saját magunktól, mert legyen bármennyire is csúcsminőségű a matrac, a végtelenségig nem viseli el a nyomást, amely ránehezedik éjszakánként, vagy éppen az izzadtságot, amelyből egy nyugtalanabb, melegebb estén akár másfél litert is beleszivároghat. A megfelelő matracon kiválóan tudunk aludni, hogy kipihenten ébredjünk, ezért éri meg odafigyelni védelmére és karbantartására.

Figyeljünk a szellőzésre is! Fontos például, hogy a matrac jól szellőzzön, többek között a már említett izzadás miatt. Ezért fontos, hogy a matracot lehetőleg ágykeretbe tegyük, ne pusztán padlóra, hiszen ezzel korlátozzuk az alulról való szellőzés lehetőségét. De a szellőzésért máshogy is tehetünk: vagyis használjuk okosan az ágytakarót. Ez azt jelenti, hogy reggelente felkelés után azonnal az ágyazással kezdjünk, hiszen ilyenkor még nedves az ágynemű, illetve a matrac az izzadtságtól. Várjunk tehát, hogy a nedvesség távozzon, utána foglalkozhatunk a beágyazással, csinosítgatással.

Kiváló találmány a matracvédő! Higiénikus megoldás a matracvédő, amely felszívja az izzadtságot, ezzel megvédi a matracot, ráadásul sokkal könnyebben tisztítható, mint a teljes matrac. Porallergiások számára egyenesen nélkülözhetetlen, ha pedig elhasználódik, sokkal olcsóbb ezt cserélni, mint a teljes fekvőhelyet.

Tehetünk a deformálódás ellen is! A matrac élettartama szempontjából fontos a rendszeres takarítás és at átmozgatás is. A por ellen védekezni a matrac szellőztetésével, illetve kiporszívózásával lehet, míg a deformálódást úgy tudjuk késleltetni, ha bizonyos időnként, például negyedévente megfordítjuk a matracot, ha az kétoldalas megoldás. A rugós, illetve a habszivacsos töltet esetén ez jó módszer, kitoltja az elhasználódási időt, de az alvásszakértők tanácsa szerint ennek ellenére minimum tízévente javasolt új matrac vásárlása.

 


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop