HILD JÁNOS-DÍJ 2014

hild02A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) várja a települési önkormányzatok pályázatát a 2014-ben 34. alkalommal adományozható települési Hild János-díjra, a település céltudatos, fenntartható, integrált, stratégiai településfejlesztés terén kimagasló eredményeket elért önkormányzatoktól.

Külön kerülnek elbírálásra a 2000 fő alatti, a 2000-20.000 fő közötti, és a 20.000 fő feletti lakos számú települések pályázatai. A legfeljebb három díjnak az egyes kategóriák közötti megoszlásáról a beérkezett pályázatok színvonalának figyelembe vételével a MUT Elnöksége dönt. A díjazottak emlékérmet és az adományozásról szóló oklevelet kapnak, az érem nagyított változatát kötelesek emlékműként köztérre kiállítva, vagy központi helyen lévő épület falára szerelve emléktáblaként elhelyezni.

A pályázaton való részvétel feltételei

Pályázatot nyújthat be minden olyan önkormányzat, amelyik hosszabb ideje – legalább nyolc éve – dokumentáltan tudatos, célszerű stratégia alapján tervezi és valósítja meg fejlesztéseit, saját fenntartható fejlődéséhez alkalmazva az urbanisztika eszköztárának széles körét.

Csak olyan önkormányzatok nevezhetnek a Hild János-díjra, ahol az előírt, és a stratégiát bemutató tervi eszközök rendelkezésre állnak, összhangban vannak a megvalósuló beruházásokkal, amelyek kiegyensúlyozottan gazdálkodnak, és a tervezett fejlesztések széleskörű politikai és társadalmi egyetértéssel bírnak.
A pályázaton való részvétel feltétele még a bruttó 100.000,- (százezer) Ft nevezési díjnak a pályázatot lebonyolító MUT Nkft. 11709002-20603557 sz. bankszámlájára való előzetes átutalása.

A pályázati kiírás és a jelentkezési lap beszerezhető a mut.hu honlapról, további felvilágosítás az 1/ 215-5794 telefonszámon, a  pályázat postai vagy gyorspostai küldeményként, vagy személyesen (munkanapokon 9.00 és 16.00 óra között) adható be 2014. március 10. 12 óráig. (Magyar Urbanisztikai Társaság, 1094 Budapest, IX. Liliom u. 48.).

A MUT Elnöksége legkésőbb 2014. március 31-ig nyilvánosságra hozza a díjazottakat, és legkésőbb 2014. június 15-ig gondoskodik a díjak ünnepélyes körülmények között történő átadásáról, és az ezzel kapcsolatos nyilvánossági munkáról, mind a szak-, mind pedig az országos sajtóban.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop