Helyi Építészeti Örökség 2010.

A NFGM Építésügyi és Építészeti Főosztálya az építészeti örökség helyi védelme területén a példaszerű helyreállítások elismerése céljából építészeti nívódíj pályázatot hirdet.

 

 

Az építészeti nívódíj pályázat célja, hogy segítségével feltárjuk, értékeljük és közzétegyük a helyi védelemben részesített értékes történeti emlékek megőrzésével, helyreállításával elért kiemelkedő építészeti és mérnöki teljesítményeket. További célja a pályázatnak, hogy széles körben hasznosítható javaslatokat adjon az egyedi tájérték, a településkép, a településkarakter, az értékes épületegyüttes, épület, képzőművészeti alkotás, stb. szakszerű megőrzéséhez.

 

• Pályázatot nyújthat be minden olyan személy, aki a felújítás megvalósításában felelős építészként, vagy táj- és kertépítész tervezőként, ill. restaurátorként, generálkivitelezőként, vagy tulajdonosként (önkormányzat és civil szervezet is lehet) közreműködött, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el.
• A nívódíjra pályázni lehet az ország területén lévő, önkormányzati rendelettel a helyi védelem körébe vont elemekkel, melyek jelentős építészeti értéket képviselnek, és helyreállításuk, bemutatásuk példaszerű színvonalon, értéknövelő módon valósult meg.
• Nem pályázhatnak az országos műemléki védettséget élvező épületek, objektumok.
• A pályázatra 2010. január 1. előtt igazoltan megvalósult alkotásokkal, épületek esetében e dátum előtti jogerős használatbavételi engedéllyel rendelkező pályaművekkel lehet jelentkezni.
• Nem indulhat az a pályázat, melynek tervezésével kapcsolatban szerzői jogi, etikai vita, vagy építésrendészeti eljárás áll fönn. Erről a pályázónak nyilatkoznia kell.
• A pályázók a pályázatuk benyújtásával elfogadják a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeket, és alávetik magukat a Bíráló Bizottság döntésének.
• A nívódíjat megvalósult alkotások nyerhetik el. A pályázat nyilvános.
A pályázatok benyújtása: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. Információszolgáltatási Igazgatóság, 1111 Budapest, Budafoki út 59.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. február 10.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop