A házassági vagyonjog a házastársak egymásközti, valamint harmadik személyekkel szemben fennálló viszonyait szabályozza a házasság időtartamára, illetőleg a házasság megszűnésekor. Az erre vonatkozó rendelkezéseket a házasságról, családról és a gyámságról szóló többször módosított 1952. évi IV. törvény (Csjt.) szabályozza.
A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házassági vagyonközösség keletkezik, azaz a házastársak osztatlan közös tulajdona lesz mindaz, amit a házastársi életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek. Kivételt csupán az képez, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.
A közös vagyonba tartoznak az alábbiak:
n a különvagyonnak az a haszna, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva a vagyonkezelés és -fenntartás költségeit; a feltaláló, újító, a szerző és más szellemi alkotást létrehozó személy a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díja;
n a házastárs foglalkozásából, tevékenységéből származó jövedelem, így a munkaviszonyból és egyéb keresőfoglalkozásból származó jövedelem mellett minden egyéb többletjuttatás (borravaló, hálapénz);
n a kitüntetésekért, címekért kapott vagyonjogi juttatás vagy vagyontárgy, mindaz a vagyontárgy vagy vagyoni érték, amelyet bármelyik házastárs az életközösség alatt kötött jogügylettel vagy egyéb jogtény alapján szerzett, kivéve a különvagyon (így például a házassági életközösség fennállása alatt megkötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéssel megszerzett vagyontárgyak a házastársak közös vagyonába kerülnek akkor is, ha a szerződés megkötésében csak az egyik házastárs vett részt);
n az életközösség alatt bármelyik házastárs által hatósági határozattal, elbirtoklással vagy ráépítéssel szerzett vagyontárgy;
n a közös vagyontárgy helyébe lépett érték, így az annak ellopása, megrongálódása, megsemmisülése esetén kifizetett biztosítási összeg, kártalanítás, illetőleg kártérítés.
Házastársak
különvagyona
A Csjt. és a bírói gyakorlat értelmében a házastársak különvagyonához az alábbiak tartoznak:
n a házasságkötés előtt megvolt vagyontárgyak, vagyis azok, amelyeket bármelyik fél a házasságba magával hozott, továbbá a házassági életközösség alatt örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgy;
n az öröklés vonatkozásában ide tartozik az örökhagyó hagyatékából való általános jogutódláson kívül minden más, a hagyatékból történő ingyenes részesedés, így például a kötelesrész címén szerzett vagyon (az öröklési szerződéssel szerzett vagyontárgy már a közös vagyont gyarapítja);
n a menyasszonytáncért adott juttatás általában a közös vagyonhoz tartozik, kivéve, ha valamelyik közeli rokon vagy jó barát más nászajándék helyett jelentős összeget ezen a címen nyújtott, kifejezetten csak az egyik házastárs részére;
n az ún. alkalmi ajándékok az alkalomtól függően kerülnek a közös vagyonba, illetőleg a megajándékozott házastárs különvagyonába (a házastársak egymásnak adott ajándékai különvagyont képeznek, mégha közös vagyonból vásárolták is);
n a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, valamint a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.
Annak nincs akadálya, hogy az egyik házastárs a különvagyonából, illetve a közös vagyonból ráeső rész erejéig egyes vagyontárgyakat, vagyoni értékeket a másik házastárs különvagyonába utaljon, az a különvagyonhoz tartozó tárgy azonban, amely a mindennapi, közös életvitelt szolgálja, valamint ami a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenöt évi házassági együttélés után közös vagyonná válik.
Házastársak
rendelkezési joga
A házastársak a különvagyonukkal a házassági életközösség fennállása alatt – és a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben is – önállóan rendelkezhetnek, a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat viszont csak közös beleegyezéssel lehet elidegeníteni. A közös beleegyezés azt jelenti, hogy önállóan még saját eszmei hányadával sem rendelkezhetnek a felek, így a házassági vagyonközösség ebből a szempontból szorosabb kötelék, mint a polgári jogi közös tulajdon.
Gyakori, hogy az egyik házastárs még a közös vagyon megosztása előtt átruházza a közös ingatlanon fennálló tulajdoni hányadát. A kérdést bonyolítja, hogy sok esetben az átruházás – formailag” az egész ingatlanra vonatkozik, mert a másik házastárs tulajdonjoga a törvény erejénél fogva áll fenn, ugyanis az ingatlan-nyilvántartásba nincs bejegyezve. Az ítélkezési gyakorlat szerint a vagyonközösséghez tartozó, de csak az egyik házas fél tulajdonaként nyilvántartott ingatlan átruházására kötött szerződés semmis, mivel tulajdonjogot csak tulajdonostól lehet szerezni, függetlenül attól, hogy a tulajdonjog az ingatlan-nyilvántartásba be van-e jegyezve, illetve a szerződő fél jó- vagy rosszhiszemű volt-e.
Felelősség a házastárs ügyletéért
A forgalom biztonsága és a szerződésekbe vetett bizalom fenntartása megkívánja, hogy a kívülállónak ne kelljen vizsgálnia a másik házastárs hozzájárulását, ezért a törvény vélelmet állít fel: a hozzájárulást akkor is megadottnak kell tekinteni, ha annak ténye nem állapítható meg. Az ügyletkötésben részt nem vett házastárs a hozzájárulásának vélelmét megdöntheti, ha bizonyítja, hogy az ügylethez nem járult hozzá, és erről az ügyletkötő harmadik személy tudott, vagy körülményekből tudnia kellett. A mindennapi élet szükségleteivel kapcsolatos ügyleteknél a házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha ez ellen a harmadik személynél előzőleg kifejezetten tiltakozott.
A házastárs felelőssége korlátozott a másik házastárs által kötött ügyletért, csak a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn. Ha a házastárs által kötött ügylethez házastársa nem járult hozzá, mert hozzájárulása nem vélelmezhető vagy a törvényi vélelem megdőlt, a tartozásért egyedül az ügyletkötő házastárs felel, mind a különvagyonával, mind a közös vagyonból reá eső hányaddal.
Hozzászólások