Házak – kőből, pallóból…

Janáky István építész édesapja, id. Janáky István, a magyar építészet egyik kiváló művelője volt. Nem csupán építészetével, szakmai tudásával, épületeinek olaszos hangulatával hatott a kortársaira, de európai műveltségével és emberi tartásával is. Így azután ifjabb Janáky Istvánt útján éppúgy követésre késztette ez az emberi magatartás, az építész erkölcsi és társadalmi elhivatottsága, mint apja szakmai felkészültsége. Az Iparterv építészeként tervezte meg a Népfürdő utcai Elektromos sportcsarnokot, utóbbi munkái közül a legismertebb a Lepkeház, amely Sevillai Expo pályázat díjnyertese volt, s a Millenniumra tervezett Időkerék. 1990-ben Ybl-díjat kapott, az utóbbi években családi házakat tervez.

 

 

?A régi művészetben a stílus és a viselkedés nem vált külön, nem volt két dolog. A stílus viselkedés volt, a viselkedésnek pedig mindig volt stílusa. ” – olvashatjuk ifjabb Janáky István most megjelent könyvében. – A stílus a viselkedés jellegzetes jegyeinek, építészeti lenyomatainak sajátos együttese volt, míg a viselkedés egy társadalomnak és egyedeinek különböző helyzetekben tanúsított magatartása.” – magyarázza tovább. Az egykori egység – folytatja – mára megváltozott. A régi művészet bomlásnak indult, a stílus és a viselkedés egysége felbomlott. – Az építészet múzeuma megtelt” – írja – az építészek bárhova nyúlnak – fejtegeti tovább írásában – , legfeljebb ismert és már felhasznált, elfáradt motívumokat találnak, unos untalanságig elkoptatott jelentéskombinációkkal, teoretikai képződményekkel találkoznak. – A tartalékok kimerültek. Mintha egy nagyáruház megrakott polcai között járkálnának korunk építészei, s az esetlegesen kezükbe kerülő stílusok közül válogatják össze építészeti kelléktárukat…”.

 

Nem túl vidám a kép, amit Janáky elénk tár. Mi a kiút – Megoldásra nem vállalkozik. – Magam – írja – néhány egyívásúval inkább azt keresem, amit szeretek, és a szeretett dolgok körét igyekszem (vagyok kénytelen) oly szűkre préselni, amennyire csak lehetséges.”

 

Mint aki megcsömörlött, és erőt, megtisztulást keresve a gyökerekig ás, Janáky is az építészet alapjáig nyúl vissza. S amit felhoz onnan, a tiszta forma, a legrégebbi építészeti anyag, a kő és a fa, amelyet a lehető legegyszerűbben alkalmaz.

 

Utóbbi időben tervezett családi házain ezt az anyagszerűséget láthatjuk: hasított kőkockákat rakat egymásra, amelyet vagy a saját, simára csiszolt kőlapokkal, vagy széles, fehérre festett fapallókkal együtt használ. A kifugázatlan, hátulról megfogott kövek ritmikus rendje, szabálytalan sorai, olykor megforduló, vagy más irányban folytatott falazása az egyetlen minta. Tőmondatos, sallang nélküli szépség. Mintha egyetlen egyszerű dallamot ismételne meg újra és újra, a rátalálás örömével, a variációk gazdagságával. S minél többször ismétli, annál egyszerűbb, letisztultabb lesz. Nem stílusjegyeket használ – építészetének etikája, tevékenységének magatartása, házainak védelmet sugárzó ereje, biztonságot nyújtó állandósága van. Ez egyben a stílusa.

 

– Hogyan határozta el, hogy a középületek és ipari épületek után áttér a családi házak tervezésére?
– Egy operatőr barátom megkért, hogy tervezzem meg a házát. Arra gondoltam, ha meg tudunk egyezni, vagyis neki is tetszik, amit én tervezek, és engem is kielégít a munka, és nem kényszerít rám olyan dolgokat, amelyek fájdalmasak, akkor megtervezem a házát. Ezek után következett az egy hónapos – próbaházasság”, az a beszélgetés-sorozat, amely közben folyamatosan lerajzoltam, mit gondolok, ő pedig folyamatosan reagált rá. Sokat változtattunk a rajzokon, s közben ő is látta, hogy egyre inkább megvalósulnak elképzelései, én is megnyugodtam, hogy olyan házat építhetek, amely nekem is tetszik majd. Megterveztem a házat, és némi kínok közt sikerült az önkormányzattal is engedélyeztetni. A ház ugyanis ferdén áll a telken, és ezt sehogy sem tudta, sehogy sem akarta az önkormányzat elfogadni…
– Mi indokolta a szokatlan elhelyezést?
– Egyrészt a benapozás, másrészt a telek, amely nem túl nagy, s ha középre helyezem az épületet, párhuzamosan a telekhatárokkal, minden oldalról legfeljebb egy keskeny kis kert maradt volna körülötte. Így viszont két nagyon kellemes háromszögletű kertet sikerült kialakítani, közepükön egy-egy fával, jó arányokkal. Az elkészült ház mindkettőnknek örömére szolgált. A továbbiakban pedig vérszemet kaptam, s egyre több magánmegrendelésnek tettem eleget. Segített ebben a felépült ház is, amely sokaknak megtetszett, én pedig – éppen a napokban állapítottam meg – , szinte ugyanazt a házat tervezem meg más és más variációban, és minden esetben eljátszom az egy hónapig tartó próbaházasságot. Mi tagadás, voltak sikertelen próbálkozások is. Egy neves tévés személyiségnek ugyanígy egy hónapig rajzolgattam a házat, míg a végén megállapította, ez nem az ő világa. Elköszöntünk egymástól. De mindent összevetve – nagy örömömre – már az ötödik családi háznál tartok.
– Ha az építészet lényegét nézzük, valójában tömbök, kubusok, térelemek összessége, akkor is, ha középület, akkor is, ha családi háznak készül. Milyen építészeti feladatot jelent az egyik és a másik megtervezése – Miben áll a különbségük?
– Abban, hogy az egyik kicsi és a másik nagy. Nem a funkció – vagyis az, hogy az egyik irodaház, a másik pedig családi – jelenti a különbséget, hanem a mérete különbsége: az irodaház akár több ezer négyzetméter alapterületű is lehet, míg egy családi ház legfeljebb néhány száz. A nagy ház esetében éppen ezért gyakran ismétlődnek az elemek, még akkor is, ha bármilyen bohókás az épület, hiszen bárhogy keveri is valaki az építészeti elemeket, az ablakok nem lehetnek különböző méretűek, az ismétlődés pedig megnehezíti a tervező dolgát. Azt kell elérni, hogy az ismétlődés ne váljon unalmassá. Nem mindig sikerül.
A családi ház esetében ugyan mindössze néhány elemről van szó, de ez is fogós feladat. Éppen azért, mert kevés az elem, félő, nehogy szegényes legyen… Vagyis ritmikai különbség adódik a kétféle tervezői feladat között.
– Manapság gyakran sokkal inkább az elemek bősége jellemzi az épületeket, amikor is tornyok és timpanonok, bábkorlátos teraszok egész kavalkádját láthatjuk egy-egy házon.
– Éppen ezek azok a jelenségek, amelyek miatt olykor már kezdem nem szeretni az építészetet. Pedig, mint a legtöbben, fiatal diplomásként igazi nagy lelkesedéssel indultam a pályán, és éppen az fűtött, hogy tetszett az építészeti munkálkodás, és tetszettek azok az emberek, akik művelték: széles látókörű, európai műveltségű, színes egyéniségek voltak, akik fontos gondolatokkal, és nagy tervekkel foglalkoztak. A nyolcvanas évektől kezdve az építészet világszerte másodlagossá vált, s az épület árucikk, a többi áru egyike. Valamikor azért foglaltak el országokat, hogy egyes jelentős építményeket birtokolhassanak… A despoták vágytak a hatalomra, hogy maguk is monumentális épületeket emeltethessenek, a nép is örömmel építkezett. Most az épület tömegcikké vált, s ez rányomja bélyegét a szakmára. Egyre inkább csak az a néhány ház érdekel, amelyet jónak tartok. Csalódtam az építészet társadalmi jelentőségében, és fásultan nézem, ami körülöttünk történik. Az építészet világszerte válságban van.
– Nem függ ez össze a technika változásával, az előre gyártott elemek dömpingjével, azzal, hogy a folyamat felgyorsult?
– Bizonyára igen. A bevásárlócsarnokok, a bankok, akár a családi házak, a középületek építői maguk is érzik, hogy amit létrehoznak, nem végleges. Nem fog sokáig állni. Egy idő után lebontják és más épül a helyükre. Az egész csak ideiglenes, s ez külsejükre, belsejükre egyaránt rányomja a bélyegét, míg egy régi ház akár több száz évig állt ugyanazon a helyen, stílusában is a megbízhatóságot sugározta.
– Mintha ugyanez még a legszentebb építményekre, a templomokra is érvényes lenne.
– Érvényes. Tudnék rá mondani példát…
– Hogyan lát hozzá egy családi ház megtervezéséhez – Elképzelhető, hogy van olyan anyag, forma, épület, amelyet már elképzelt, és arra vár, hogy valaki megrendelje, hogy megépíthesse?
– Amikor valaki házat terveztet, már olyan sokat gondolkodott azon, milyen legyen, hogy szinte pontosan tudja, mit akar. Nekem elmondják, igaz, olykor egészen részletekbe menően, mit hogyan gondoltak el, de másoknál akad arra is példa, hogy le is rajzolták, mit akarnak. S itt kezdődik az egyezkedés: az építész elképzelését és a családét össze kell hozni. Én nagyon szeretek az alaprajzból kiindulni. Apámat nagyon jó alaprajzosnak tartották, és én mindig arra vágytam, hogy ezt a képességet átvegyem tőle… Természetesen, az alaprajzzal együtt az építész előtt már megjelenik az épület tömege is, s ezt a képzetet próbálja az ember lerajzolni. Nagyon fontosnak tartom a tervezésnek ezt a momentumát, mert az építészeti képzet nagyon érzékeny és szép dolog. Az építész ezt a képzetet szeretné megvalósítani, és ha ezt ki tudja másolni önmagából, szerencséje van. (

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop