Egyszerű, minőségi térkialakítás

Családi házat az ember hosszú távra tervez. Ezért is fontos előrelátóan gondolni arra, hogy a napról-napra növekvő energiaárakkal szemben úgy nyerhetünk csatát, ha minél kevesebb rezsi termelődik. Ez különösen akkor fontos, ha nagy és élhető terekben képzeljük el jövőbeli életünket.

egyszeruminosegiterkial 720

Vendéglátóink immár második éve lakják és élvezik nap mint nap az alacsony energiafelhasználású házat, amely második, s elégedettségük okán valószínűleg utolsó házépítésük volt. A kiemelten energiahatékony épület terveztetésénél figyelemmel voltak korábbi tapasztalásaikra, s az energiatudatosságon túl kritérium volt, hogy tömeg és szerkezet összhangba kerüljön. Az építtető és a tervező, valamint az elképzeléseket tökéletesen megvalósító kivitelező szerencsés egymásra találásának a végeredménye ez a ház: egy egyszerűségében visszafogott, ugyanakkor modern, magas építészeti minőséget tükröző építmény, amely mégsem tűnik ki a környező házak közül, hiszen ez nem is volt cél. Házigazdáink két kiskamasz gyermekkel konkrét elképzelésekkel keresték meg a ház tervezőjét: nagy terekre vágytak, de az elkövetkező évtizedekre is gondolva, minimalizálni kívánták a fenntartási költségeket. A helyi szabályok szabadonálló építkezést tettek lehetővé, ezért az energiatakarékosság szempontjából az épület tájolását és a nyílászárók méreteit tekintve a lehető legoptimálisabbat lehetett tervezni.

Az épület hőellátását (fűtés, hűtés, háztartási meleg víz) levegő-víz hőszivattyú látja el, amely egy beltéri és egy kültéri egységből áll. A felületfűtésnek (mennyezeti fűtéshűtés, padlófűtés) köszönhetően a ház minden részében egyenletes a hőmérséklet. A helyiségek friss levegővel való ellátását hővisszanyerős szellőztető berendezés biztosítja, kiegészítve egy talajhőcserélő egységgel és talajkollektorral, amellyel megoldott a friss levegő előfűtése, nyáron pedig előhűtése – ezzel biztosítva a még gazdaságosabb működést. Napelemek ugyan szerepeltek a tervekben, de telepítésükre mégsem került sor, mert elenyésző lenne a többlet megtakarítás, amit el lehetne velük érni. A kiemelten energiahatékony épület így is megközelíti a passzívház értékeket. Az épület kompakt hőszigetelt burkától a garázs elkülönül, az építészeti kialakításnak köszönhetően mégis szerves része az egésznek, a bejáratnál az ún. „beharapás” pedig jó arányokkal oldja az épület tömegét.

Ahhoz, hogy minőségi építészet jöhessen létre, kulcsfontosságú az építész és a megbízó elképzeléseinek összhangja. Ennél a háznál elmondható, hogy a folyamatos kommunikációnak és a résztvevők konstruktív hozzáállásának köszönhetően mindez tökéletesen megvalósult.

  

Építészeti tervezési munkánkban mindig törekszünk az egyediségre, személyre szabott kialakítással, innovatív megoldások alkalmazásával, a gazdaságosság szem előtt tartása mellett.

egyszeruminosegiterkial portre

Sajtos Gábor
építész, vezető tervező


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop