Külvárosi ékszerlakás

A négytagú család egy fővárosi tetőtéri „nyaralólakással” váltotta ki a hétköznapok gyötrelmes oda-vissza ingázását iskola és lakóhely között. Hétköznapokon itt élnek, hétvégén pedig irány a zöld és a tágas családi ház!

kulvarosiekszerlakas 720

Az élet örök változás, amelyben hol izgalomra vágyunk, hol a nyugalmat és csendet keressük. Ennek megfelelően hol egy város sűrűjében találjuk magunkat, hol épp az onnan való kiköltözés mellett döntünk. Itt élvezzük, hogy a fű zöld, az ég kék, a levegő friss, döntésünk remek, aztán a gyerekek érkezésének köszönhetően, élethelyzetünk ismételt változásával kell szembesülnünk. Ugyan a fű továbbra is zöld és még az ég is kék, de az egyre tornyosuló logisztikázással, valamint az állandósult feladatokkal ezeket a korábban élvezhető részleteket és mindennapokat egyre körülményesebbnek éljük meg, s döbbenünk rá arra, hogy már ismét a városba történő visszaköltözésen tanakodunk. Ezeket az élethelyzeteket tapasztalta meg Viki és Peti is, mire válaszként belevágtak – meglévő házuk mellé – egy budapesti „nyaralólakás” megvásárlásába, amellyel a hétköznapi ingázásokat próbálták meg kiküszöbölni. Ugyan ez az újpesti, tetőtéri lakás nem feltétlenül szól a nagy terekről és a levegősségről, de az alapos tervezésnek és a megszokott bézs-barna panelekből való kilépésnek köszönhetően olyannyira sikerült az otthon méretein optikailag növelni, hogy az a négytagú család komfortérzetének megfeleljen.

Az optikai térnövelés talán egyik legegyszerűbb módját választva, határoztuk meg az otthon uralkodó színének a fehéret, amivel tágasságot, tisztaságot, rendet teremthettünk. Ezt pedig a beömlő természetes fénnyel csak tovább növeltük. A textúrák variálásával oldottunk a fehér unalmasnak ható közegén is, így kapott fehér, nyers téglafalat a nappali tévés fala, 3D-s falpanelt a hálószoba ágy mögötti része, s került melegebb, kopottas burkolat a padlóra is. A konyhában kidomborodó, pop-up-os fali csempe, a mélyzöld árnyalatok, a feltűnő darabok, valamint a csillogó felületek eklektikája mágnesként viszi körbe a tekintetet, úgy, hogy a bútorok fényes felületei ismét az optikai térnövelést szolgálják. Mivel a tervezés véglegesítésére még a kivitelezés megkezdése előtt sort keríthettünk, a fürdőszobába közvetett fény is bejuthatott az üvegtéglasornak köszönhetően, s így könnyebben bólinthattunk a fürdő férfiasabb, szürkésebb megjelenésére is.

  

Látásmódomat a természetesség, a részletek iránti érzékenység, a megrendelő személyisége, annak stílusokhoz való kapcsolása, s ezek együttes játéka alapjaiban határozza meg.

kulvarosiekszerlakas portre

Vinkovics Zsuzsa
lakberendező

www.vizsuart.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop