Játékos modernizmus

A kisgyermekes pár az utolsó utáni pillanatban bízta meg Kótai Esztert a ’80-as évekbeli ház áttervezésével. Mindössze két hét állt rendelkezésre, hogy elkészítse az átalakítás vázlatterveit és az új alaprajzot. Kő kövön nem maradt!

jatekosmodernizmus 720

A ’80-as évek végén épült ház vásárlásakor az új tulajdonos még nem sejtette, hogy nem csak néhány falat kell áthelyezni, hogy beköltözhessenek. A feltárás során szembesültek azzal, hogy az akkori tervezés és kivitelezés jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Az első körben a 60 négyzetméteres alapterületű ház pincéjéhez és padlásteréhez nem nyúltunk, a köztes két szinten elhelyezkedő fő életterekre helyeztük a hangsúlyt. Mivel itt a padlóburkolatok alatti 2 cm vastagságú beton – amelyet ma már nem is alkalmaznak – idővel megrepedezett, így felbontása után új, korszerű alapozás került mindkét szintre. Az egybenyitott nappali-konyha-étkező légellátását, mivel a kandalló és az elszívó egy légtérbe került, egy újonnan kiépített szellőzővel kellett kiegészíteni. A felsőbb szinten nehezebb dolgunk volt, de sikerült végül a három szoba és egy kis fürdő helyett egy gyerekszobát, egy hálószobát gardróbbal és egy kényelmes fürdőszobát kialakítani. A házhoz tartozik két erkély és egy kis kert is, így további megbeszélés tárgyát képezte a külső megjelenés is. Az ügyes asztalos-lakatos páros, aki a lépcsőház felújítását is végezte, készítette el a tervek alapján az erkélykorlátokat, illetve a bejárathoz vezető feljárót. Amire még feltétlenül szükség volt, egy külső hőszigetelés, hiszen a ’80-as években ez nem tartozott feltétlenül a házépítés kivitelezési munkálataihoz.

Mivel személyesen ismertem a megbízókat, tudtam, hogy ízlésük jó, így biztosan nem lesz nehéz dolgom a berendezéssel. Kiderült, hogy határozott elképzeléseik vannak a dizájnnal kapcsolatban, sőt, volt olyan helyiség, amit a már általuk kiválasztott színhez, burkolathoz igazítottunk. Nagyon jól ment az együttműködés, a főbb átalakítások után már szinte csak a kezüket kellett fogni, és rábólintani a kiválasztott kiegészítőkre. A lakás vezető színét a szürkében határozták meg, ezt lágyítja a gyönyörű és minőségi tölgyfapadló. Üde színfoltot jelent a fürdőszoba és a vécé cementlapburkolata, amelyet a házaspár saját maga tervezett meg a gyártó e célra készített szerkesztőprogramjával. A ház többi részén a játékos és/vagy színes kiegészítők, izgalmas bútorok teszik otthonossá az enteriőrt. Örömmel tölt el e csodás együttműködés, amelynek eredményeképpen a külsőleg és belsőleg megújult házban igazi családi fészek született.

  

Amikor kitaláljuk a megrendelővel, hogy melyik stílusirányzatot szeretné lakásában viszontlátni, azt tanácsolom, hogy ne ragaszkodjunk hozzá minden négyzetcentiméteren. Akkor lesz igazán eredeti egy miliő, ha becsempészünk egy kis pluszt, akár egy poén, egy ’geg’, akár egy másik stílusirányzat formájában.

pasztellgeometriaamuemlekhazban portre

Kótai Eszter
lakberendező


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop