Meghitt cottage idill

Festői környezetben sorakoznak egymás mellett a dél-angliai Surrey-ben a patinás cottage-ok, kilátással egy lovakkal teli mezőre. A házaspár 17 év után valósította meg nagy álmát, beköltözött egy ilyenbe. A felújítás a Chameleon Interiors-t dicséri.

Az angol házaspár, Sally és Derek, egy éve költözött be felújított házukba. Majd 17 évet vártak életük e nagyszerű eseményére – ennyi időre volt szükség, hogy végre megvásárolhassák Surrey-ben a számukra vonzó földterületet és vele a régi, vidéki cottage-ot. A hely tökéletesen megfelelt számukra: távol a zajos utaktól, festői táj ölelésében, az ablakokból csodálatos kilátással egy lovakkal teli mezőre. A téglából és fából épült ingatlan felújítását Yvonne Jones-ra bízták, aki évente legfeljebb két ilyen munkát vállal, kizárólag olyanokat, amelyek valóban inspirálják őt, és valódi, tartós otthont kínálnak a megbízóknak. A belsőépítész nemcsak a berendezésben, de a ház felújításában is részt vett, számos fontos változtatást javasolva. Felszámolta a folyosókat, a lépcsőház és a nappali között található bejárati térben kialakított egy praktikus dolgozósarkot, a terek megnyitásával lehetővé tette az egyik szobából a másikba történő szabad átjárást, növelte a tágasságérzetet. E döntéseknek köszönhetően az első emelet sokkal kényelmesebbé vált. „Megszűnt az elválasztás a konyha és a nappali között, és ez nagyon kényelmes így, hiszen a feleség sem szigetelődik el a konyhában, könnyen felszolgálható az ebéd vagy vacsora a családnak és barátaiknak az étkezőben.”– mondja Yvonne.

A felújításhoz nem használtak újszerű anyagokat, egyrészt mert az épület egyedi, különleges értékű, másrészt ez harmonizál legjobban az erre a vidékre jellemző szomszédos kúriákkal. A középkorú tulajdonosok egy nagyobb családi cottage-ból költöztek ide, és amikor úgy döntöttek, hogy egy kisebbet választanak, a bútoraikat is mind maguk mögött hagyták. Szó szerint tehát a nulláról lehetett kezdeni a berendezést, ami őszintén szólva minden lakberendező álma, hiszen hatalmas szabad teret, no és teljesen szabad kezet kap. A bútorzat kigondolása során Yvonne szem előtt tartotta Sally kifejezett kérését, ami a belső tér egyedivé tételére vonatkozott. Mivel a Chameleon Interiors saját műhellyel is rendelkezik, egyedi bútorokat és textileket tervezett és gyártatott le, néhány dolgot pedig az eBay-en vásárolt. Felfrissítették a beépített konyhát is, lecserélték a munkalapját, a fogantyúkat, a hátfal csempéit, hogy megfeleljen az új stílusnak. Sally, aki nagyon szereti a hosszú sétákat labrador kutyájával, a kertjéből kilépve egyenest a szép vidéken találja magát. Imádja új házát, a környezetet, és nap mint nap boldog megelégedettséggel élvezi a lakberendező igényes munkájának végeredményét.

A Chameleon Interiors kifinomult és luxus enteriőröket tervez, elsősorban az Egyesült Királyság, de egész Európa szerte is, visszafogott színekkel, a modern és klasszikusabb dizájn vezérvonalát követve. meghittcottageidill portre
Yvonne Jones
www.chameleoninteriors.com 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop