Minioázis a szürke nagyvárosban

Megpillantva az otthonként és munkahelyként is funkcionáló pestlőrinci ház kertjét, arra gondoltam, az itt élő embereknek nincs szükségük nyaralóra. a tavacskával és az állandóan nyíló virágokkal annyira megnyugtató ez a hely, hogy gazdáinak tökéletes kikapcsolódást nyújt kora tavasztól ősz végéig.

 

 

Pestszentlőrinci háziasszonyunk soha nem kérte ki szakember véleményét, sőt ismeretterjesztő irodalmat sem olvasott, mielőtt kertjének kialakításához fogott volna. A mostani állapot öt év munkáját és a tulajdonosok színes fantáziáját dicséri.

 

– Először befüvesítettük az egész területet, de túl kopárnak és élettelennek találtam a kertet. Úgy gondoltam, egy tavacska sokkal barátságosabbá tenné a környezetet. Egyik kirándulásunkon érdekes köveket találtunk, hazahoztuk, és a mesterséges tavacska köré tettük. Annyira beleillett az összképbe, hogy a kőgyűjtés állandó szokásunkká vált. Egyszer Hollóstetőn pihentünk, véletlenül elkeveredtünk az ottani mészégetőbe, ahol egy furcsa sziklatömb nagyon megtetszett. Addig kérleltük a tulajdonost, hogy adja nekünk, míg ráállt. Csak itthon tűnt fel, hogy egy természetes vájat található benne. A párom barkácstehetségének köszönhetően válhatott valóra az ötletem, hogy ezen a vájaton át kaphat folyamatosan friss vizet a tó. A kis szökőkút látványnak is csodálatos. A betelepített vízinövények: a tavirózsa, a vízitök, a vízisaláta, valamint az aranyhalak biztosítják a biológiai egyensúlyt.

 

A különleges növények közül elsőként egy vörös, szeldelt levelű japán juharfa került a helyére.

 

Az elöregedett cseresznyefa – amit az előző tulajdonos ültetett – nem hozott gyümölcsöt, így mindenképp kivágásra volt ítélve. Hogy emlékként mégis megmaradjon, vendéglátóink másfél méter magasságban levágták a törzsét, így természetes növénytartó lett. A zsebes cserép, ami rákerült, 22 tő lazacszínű csüngő verbénát rejt. A kert koronája az örökzöld magnólia: nyáron viaszszerű hófehér virágai, télen méregzöld levelei nyújtanak szemet gyönyörködtető látványt.

 

Megtalálható itt a Földközi-tenger vidékéről származó, júniustól októberig folyamatosan virágzó leander, a királykék színű széles levelű encián, a különleges alakú golgotavirág csakúgy, mint a gyönyörű virágú, ám dögszagot terjesztő csodagumó is.

 

Minden este két órát töltök a növények gondozásával, ám ezt nem nevezném munkának: teljes kikapcsolódást jelent. Nagyon jó érzés, amikor különböző baráti összejöveteleken a vendégek dicsérik a kertet. A legjobban akkor érezzük magunkat, ha egy fárasztó nap után kiülünk a hintaágyba, és gyönyörködünk az alkony fényeitől új színt nyert virágainkban.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop