„Töltsd meg célokkal”

Különös ember Száraz Dénes. A színész minden nap felméri önmagát, és szigorúan szembenéz a tükrével. Ha rossz, amit lát, akkor javít rajta, ha jó, akkor sem elégedett. Legalábbis nem hosszú időre. Minden napot új feladatként él meg, és a tőle telhető legjobban szeretné befejezni.

A Jóban rosszban című televíziós sorozat tette nagyon ismertté, de nem ez a jellemző rá. Nehezen talált rá arra az útra, amely most messze vezet, és konokul ragaszkodik hozzá. – Érsekújvári vagyok, a szüleim több generációs tanárok, és talán szerették volna, hogy én is az legyek, de soha nem erőszakolták rám a döntést. Tizenhárom éves korom óta pontosan tudtam, hogy színész szeretnék lenni, és nem mondom, hogy ezért mindent meg is tettem, de nem volt más célom. Édesanyám elfogadta, édesapám viszont aggódott – nem a pálya miatt, sokkal inkább attól tartott, hogy túlságosan körülményes és nehéz lesz már a kezdés is. És igaza is lett.

Dénes mehetett volna Pozsonyba is színészetet tanulni, de ott nincs magyar nyelvű oktatás. – Apám Budapesten járt egyetemre, és sokszor voltunk itt – megszerettem, ide is felvételiztem 18 évesen, csak éppen nagyon nem volt önbizalmam. Persze nem vettek fel. De én akkor már Budapesten éltem, és jelentkeztem a Nemzeti Akadémiára, a Gór Nagy Mária Színi Tanodába, a Bárkába és az Új Színház stúdiójába. Mind a négy helyre felvettek, én az Akadémiát választottam, és onnan is indultam a következő megmérettetésre az egyetemen, ami ismét nem sikerült. Elkeseredett voltam, de beletörődtem a sorsba, hittem, hogy a dolgok alakulása valami általam talán fel sem fogható valóság. Harmadjára felvettek, Máté Gábor és Horvai István osztályába kerültem, ami alapvetően remek volt, csak éppen én nem tudtam felvenni a fordulatszámot. Két évig tartott, mire rájöttem, milyen útra is kell térnem, addig csak kínlódtam. Idő kellett ahhoz, hogy felismerjem, mennyire igaz a módszer, ahogyan Máté Gábor terelgetett: hagyta, hogy magam jöjjek rá, merre kell mennem.

A végzés után Dénesért nem tolongtak a színházak, de ő ezt nem is bánta. – Két évig szabadúszó voltam, és jól kezdődött a dolog. Alföldi Róbert rendezte darabban játszottam, a Tháliában, és nagyon hirtelen belecsöppentem a színházcsinálásba. Amikor valaminek vége volt, máris jött a következő feladat, megjártam jó néhány színházat, és rengeteg tapasztalatot szereztem. Az volt az igazi iskola.

Aztán következett négy év társulati tagság Székesfehérváron, ahol már érett színészként dolgozott, és megismerkedett későbbi feleségével, Csizmadia Ildikóval is. – Felnőtt lettem, minden értelemben. Kialakult bennem az akarat, merre tartsak, és ezt minden általam ismert és elfogadott technikával meg is őriztem. Nem elég az, hogy az ember belebújik esténként más ember bőrébe, kell az is, hogy erős legyen, egészséges, tiszta gondolatú. Nekem a sport biztosítja mindezt, és teszem a dolgom ezen a téren is, még akkor is, ha néha nehéz felkelni, és elmenni a Komjádi uszodába, hogy leússzam a három kilométeres penzumot.

Ildikóval közel hat évig vártak a házassággal, s talán várnának is még, ha időközben nem érkezett volna meg Dani, a most kilenc hónapos kis srác, aki sok mindent megváltoztatott. – Nekem nagyon más lett az életem – mondja Ildikó. – Kevesebbet vagyok színpadon, és az anyaság mellett egyre inkább érdekelnek más dolgok is. Harmadéves vagyok az ELTE természettudományi szakán, és tanító leszek. Azt nem tudom, hogy dolgozom is majd ezen a pályán, de gyanítom, hogy nem hagyom ki. Hiszen ez majdnem olyan, mint a színészet, a katedrán egyszemélyes darabot kell előadnom nap mint nap, és sohasem ugyanúgy.

Dénes időközben az Új Színházba szerződött, ahol remek szerepek vártak rá. Amikor az igazgató, Márta István elhagyta a színházat, ő is így tett. – Újra szabadúszó lettem. Most éppen a Bárka Színházban próbálom az Anna Kareninát, Vronszkij szerepét kaptam meg, és ahogy régen is, most is jönnek sorra a feladatok. Sűrű napokat élek, hiszen férj és apa vagyok, dolgozom és sportolok. Úgy érzem, mindenem megvan, itt a családom, egészséges vagyok, jól érzem magam abban, amit teszek. És vannak terveim, és céljaim – ezek nélkül üressé válna az élet.

“Az emberek gyakran mondják: semmim sincs, holott tele vannak tárgyakkal és nagy vágyakkal. Úgy érzem, nekem mindenem megvan.”

citromfű teával

A házaspár természet iránti szeretetét nem csak az jelzi, hogy a bérelt lakás ablakai egy erdőre nyílnak, ahonnan friss és tiszta levegő árad. Organikus anyagokkal veszik körbe magukat, mint az a cserép teáskészlet is, amelyet rendszeresen használnak. Dénes a tudója a legjobb citromfű teának, amelynek nem csak az illata, de az íze is fantasztikus.

a kardok a hegyet jelentik

Kazahsztánba is eljutottam, hogy megmásszam a Szellemek hegyének több mind 7 ezer méteres csúcsát – 6100 méterig jutottam, nem sikerült. Huszonnyolc napig voltam a hegyen, többnyire egyedül, s enyém volt mind a szépséges világ, ami körülvett. Aztán, ahogy vége lett, a volt fővárosban, Almatiban sétálgatva egy asszony az utcán felkínált nekem három gyönyörű kardot. Megvettem. És ezek a kardok, áttételesen a Tien-sant hegyet jelentik számomra, akárhányszor rájuk nézek – átélem újra és újra, amikor egyedül ültem a sátorban, körülöttem vihar tombolt, és annyira közel voltam az éghez.

A japán írásjelek fontos dolgokat üzennek: a kedvességet, a szeretetet, az erőfeszítést és a bölcsességet jelenítik meg. Ha egyszer saját lakásunk lesz, akkor keleti stílusban szeretném berendezni, mert nagyon tiszta, nagyon célszerű és nagyon szeretetteljes.

“Triatlonozok, és versenyekre is járok. A regensburgi Iron Man megmérettetésen érmet is kaptam. Sosem leszek az első tíz között, de nekem az a fontos, hogy önmagamat tudjam felülmúlni, magamhoz képest akarjak egyre jobb és jobb lenni. Minden téren. A triatlonhoz kellett ez a szuper bicikli.”