Szentmártoni Imre – azaz St. Martin előadóművész és zeneszerző – több lépcsőben érte el, hogy megteremthesse otthonát. Panellakó időszakában arra is volt példa, hogy szaxofonján úgy gyakorolt, hogy kinyitotta a ruhás-szekrényt, és oda bújva fújta a hangszert, hogy ne zavarja a szomszédokat… Amikor feleségével, Ildikóval megvásárolták e házat, nem törekedtek látványos befejezésre, adtak időt maguknak arra, hogy rátaláljanak a szívüknek kedves tárgyakra.
Jó volt városlakónak is lenni – meséli St. Martin –, de kinőttük ezt az állapotot. Ráadásul a fiúnk, Norman is mindenféle allergiával küszködött, tehát egészségesebb környezetre vágytunk. Nekem az is nagyon fontos volt, hogy olyan otthonra találjak, ahol több generáció élhet együtt, szerettem volna a szüleimről is gondoskodni. Az első váltás Budakeszi irányába történt. Ám aztán ismét nekiálltunk a keresésnek.
Imre és felesége, Ildikó életében az események akkor gyorsultak fel, amikor jelentkezett egy vevő, aki egy hónapot adott a kiköltözésre. „Egész nap jártuk a címeket, de egyik ház sem felelt meg nekünk igazán. Ide, ahol most lakunk, már ki sem akartunk jönni. Aztán mégiscsak erre kanyarodtunk, és jól tettük! Varázslatos volt a látvány, hatalmas kert fogadott, ahol buján nőttek a növények, a panoráma pedig lenyűgöző volt. Magát a házat szinte meg sem néztük alaposabban, láttuk, hogy régi építésű, vastag, időtálló falakkal, amint rejtőzködően simul bele a természetbe. Az üzletet megkötöttük, és költöztünk.”
Persze, először albérletbe, nem messze az új otthontól. Így egyszerű volt felügyelni a munkálatokat. „Szinte csak a főfalakat hagytuk meg – folytatja Ildikó. Falakat bontottunk, tetőt cseréltünk, és folyamatosan tanultunk, főképpen a saját kárunkon. Aki már végzett felújítást, tudja, hogy a pénz szinte elfolyik, így mi is igyekeztünk takarékoskodni. Olcsóbb megoldásokat kerestünk, tapasztalatlan asztalost választottunk, s ennek meg is lett a böjtje. Alig néhány év múlva minden fából készült dolog elvetemedett, ki kellett dobni a hajópadlót, a konyhabútort, az ajtókat… Ezúttal azonban minőségi munkát végző szakembert kerestünk, és minőségi anyagot választottunk.”
A nappaliban kapott helyet az első bútorszerzemény, az ónémet, vörös bársonnyal kárpitozott kanapé, amelynek karján a rajongóktól kapott plüssmacik sorakoznak. „A gyerekkoromat antik bútorok között töltöttem – emlékszik vissza Imre –, de aztán a szüleim egy hirtelen ötlettel eladták ezeket, és úgynevezett praktikus, modern berendezést vásároltak. Ami végül egyikünknek sem tetszett, hiányzott belőle a meghittség. Eldöntöttem hát, hogy ha igazi otthonom lesz, akkor csakis olyan tárgyakkal veszem körbe magam, amelyek között jó élnünk. Nyitott szemmel jártam a városokat – koncertjeim kapcsán sokféle helyen megfordulok –, aztán „barátkoztam” a kiválasztott bútorral, elég sokáig, mire megvásároltam. Nagyon kedvelem az ónémet stílust, rá is akadtam egy apró üzletre – ami sajnos, azóta megszűnt –, és ott szereztem be a bútorok nagy részét. A feleségem (többek között) műtárgybecsüs, Esztergomban Matyi Mihálynál volt gyakorlaton. Csodálatos tárgyak voltak az üzletben, nála is sok mindent vásároltunk. De jártuk a használtcikk piacokat is, és boldogan vittük haza az új szerzeményeket. Most azonban megálljt parancsoltunk magunknak, nem szeretnénk múzeumban élni.”
{gallery}images/stories/verysimple/szentmartoni/f{/gallery}
Az ebédlőt a sarkosan kialakított teraszajtó előtt találjuk. A teret hagyták lélegzethez jutni, a falakon mindössze pár polc és egy régi téka kapott helyet. A radiátort egy ügyes trükkel elrejtették, a burkolatot lerakónak használják.
Az előszoba sajnos nem elég világos, de a vastag főfalba rizikós lett volna ablakot nyitni. Ezért egy hatalmas antik tükröt tettek fel az emeletre vezető lépcsővel szemben, a nappali falába pedig egy méretes akváriumot helyeztek el, amely átengedi a fényt.
Így lett egy kis Provance
Kicsi, praktikus, könnyen rendben tartható, de Ildikó vágyik egy nagyobbra. Egyelőre még nem tudni, ez hogyan oldható meg, alighanem a terasz rovására történik majd a bővítés – azaz minden egy nagy lépéssel tovább kerül majd. A méretre szabott bútor homokszínű, a pult harmonizál ezzel, könnyen tisztán tartható műgyantából készült. A visszafogott stílusú díszítést a szekrények fogantyúi adják, valamint az átadópult feletti, szinte lebegő polcokon elhelyezett színes üvegtárgyak. Az esztergomi antikvitás boltban vásárolt, régi kecses darabok varázslatosan szűrik meg a fényt.
Így tervezzük meg az elvonulás helyszínét
A háló, a gardrób és a fürdőszoba teljesen elkülönül a ház többi helyiségétől, külön felségterület.
A lakás többi berendezésével egyensúlyban lévő ónémet stílusú masszív ágyakat modernizálták, egyrészt meghosszabbították, másrészt kényelmes ágybetétekkel látták el. Az ágytakaró régi szőttes. A ház ura kicsit szűknek találja a helyiséget, de a teret már nem lehet tovább erőszakolni, foként mert a hálóból nyílik egy járható gardrób is, amelyről nem akartak lemondani.
Innen közelíthető meg a fürdőszoba is, amelyet ólomüvegbetéttel díszített ajtó zár el a többi helyiségtől. A toalettet praktikus épített fal választja el a mosdótól. Az antik keretbe foglalt, jó minőségű tükör mellett szép díszei a fürdoszobának az Olaszországból hozott kőkagyló a falon és a vörösréz csapok.
{gallery}images/stories/verysimple/szentmartoni/a{/gallery}
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások